Genetikai állományunk - A DNS újabb titkai

MTI
megjelent:

Korábbi tanulmányok is igazolták, hogy létezik egészséges élet úgy, hogy a teljes humán genom egy-egy darabja hiányzik.

Az emberi génállományban lévő nem létfontosságú szakaszok első szisztematikus kutatása szerint akár kétezer, egyenként legalább tízezer egységet tartalmazó szakaszt is nélkülözhetünk a DNS-láncon belül - közölte csütörtökön a New Scientist című brit folyóirat internetes kiadása.

Vrijenhoek és kollégái hatszáz egészséges diák genomját bogarászta végig legalább 10 000 bázispár hosszúságú, hiányzó DNS-darabkákat keresve. Összesen 2000 ilyen szakaszt találtak, ez a teljes genetikai állomány mintegy 0,12 százaléka.

A génterápia lehetőségei
A genetikai betegségek jövőbeni gyógyítására ugyanakkor ígéretes kutatások vannak folyamatban, melyek a génterápia, génsebészet eszköztárát vonultatják fel. A génterápia lehetőségei

A hiányok kétharmadát egynél több embernél is fellelték, harmadát pedig harmincnál több egyénnél. Az eredményeket Vrijenhoek az amerikai humángenetikai társaság honolului éves találkozóján ismerteti szombaton.

A kutatók úgy vélik, a nem létfontosságú szakaszokra valamikor az evolúció során szükség lehetett, ám ma már nélkülözhetők vagy a genom más régiója vette át szerepüket.

A cambridge-i Sanger Intézet kutatói az év elején adtak meg becslést arra, hogy nagyjából minden kétszázadik gén nélkülözhető.

Korábbi tanulmányok is igazolták, hogy létezik egészséges élet úgy, hogy a teljes humán genom egy-egy darabja hiányzik. "Nincs szükség teljes genomra ahhoz, hogy teljes legyen egy ember" - mondta el Terry Vrijenhoek, a hollandiai Radboud Egyetem munkatársa.

Orvosi érdekességek

(MTI)

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Balogh Andrea, gyermekgyógyász, Dr. Kerekes Éva, neurológus, gyermekneurológus
WEBBeteg - Dr. Balogh Andrea, gyermekgyógyász
Imix - Dr. Bezzegh Attila és Dr. Süli Ágota - WEBBeteg összeállítás
WEBBeteg - Simon Béla

Segítség