Miért öregszenek egyesek korábban? Kutatás

MTI
megjelent:

Olyan génváltozatra bukkantak brit és holland kutatók, amely megmagyarázhatja, miért öregszenek egyes emberek korábban, mint mások; a felfedezés az öregedéssel összefüggő betegségek, ráktípusok megértéséhez is közelebb visz.

A kutatók a Nature Genetics című szakfolyóiratban részletezett tanulmányukban 500 ezernél több genetikai változatot elemeztek, és megállapították, hogy azok az emberek, akiknél a TERC elnevezésű génen bizonyos variációk voltak jelen, nagy valószínűséggel 3-4 évvel idősebbek voltak biológiai koruknál.

Az időskori elbutulás korai előjelei
Német orvosok szerint már korai jelek utalhatnak a Parkinson- vagy az Alzheimer-kórra, még mielőtt a tényleges tünetek jelentkeznek.
Az időskori elbutulás korai előjelei

"Tanulmányunk (eredménye) azt sugallja, hogy egyes emberek genetikailag kódolva vannak a gyorsabb ütemű öregedésre" - mondta Tim Spector, a londoni King''s College munkatársa, a kutatás egyik vezetője.

Cikkükben a kutatók leírják, hogy két típusú öregedésről beszélhetünk: az egyik a kronológiai, életkor szerinti öregedés, a másik pedig a biológiai, a sejtek öregedése. A szakemberek úgy vélik, az öregedéssel összefüggő betegségeknél, például egyes ráktípusoknál inkább a biológiai kor számít, mintsem az évek szerinti.

A kutatók a telomereket vizsgálták, azokat a "védőkupakokat", melyek a kromoszómák végén helyezkednek el, és amelyek hossza összefügg a sejt korával: az öregedő sejtben rövidül a telomer szakasz. A telomerek kopása, rövidülése ezáltal a szervezet idő előtti öregedéséhez és rákhoz vezethet. A legutóbbi, 2009-es orvosi Nobel-díjat három tudós megosztva kapta a telomerek kopását megelőző telomeráz nevű enzim felfedezéséért.

További cikkeink

A tudósok egy ideje tudták már, hogy a TERC gén, amely a telomerek hosszát szabályozza, kulcsfontosságú szerepet játszik az öregedésben és a rák kialakulásában. A mostani tanulmány fontosságát azonban az adja, hogy először találtak kapcsolatot a génváltozat jelenléte és az emberek korábbi öregedése között.

"Régóta tudtunk a telomerek létéről, ám az, hogy egy embereknél gyakran előforduló (gén)variánst találtunk, amely megváltoztatja azokat, igen fontos lépés" - hangsúlyozta Spector. A kutatók szerint azoknál az embereknél, akik a gén egy meghatározott változatát hordozták, rövidebb volt a telomerszakasz, és biológiailag öregebbek voltak.

(MTI)

Cikkajánló

Az aurás migrén
Az aurás migrén

Ön is tehet állapotának javításáért.

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

WEBBeteg - Irinyi-Barta Tünde, okleveles táplálkozástudományi szakember
WEBBeteg - Szegő Miklós, fordító
WEBBeteg - Dr. Balogh Andrea, gyermekgyógyász, Dr. Kerekes Éva, neurológus, gyermekneurológus
WEBBeteg - Dr. Balogh Andrea, gyermekgyógyász
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító

Segítség