Már egy óra alatt kimutatható lesz az E. coli baktérium

MTI
megjelent:

Az eddigi 48 óra helyett egy óra alatt kimutatja az E. coli baktérium jelenlétét az új, infravörös spektroszkópiát alkalmazó módszer, amelyet amerikai élelmiszerkutatók dolgoztak ki.

A Purdue Egyetem munkatársainak eredményéről az Indiana állambeli intézmény hétfőn adott ki közleményt. Az Egyesült Államok járványügyi hatósága, a CDC szerint évente mintegy 70 ezer amerikait betegít meg az E. coli baktérium.

Mint Lisa Mauer, a fejlesztésben részt vevő egyik kutató kiemelte, még más, a marhahúsban lévő baktériumok jelenlétében is képesek kimutatni az E. colit, és megkülönböztetni adott törzseit. A spektroszkópiás módszer alkalmas az E. coli baktériumfaj 0157:H7 szerotípusú törzseinek kimutatására is, ami azt jelenti, hogy egy esetleges járványt hatékonyan és gyorsan nyomon követhetnek.

A marhahúsra kidolgozott teszt Mauer szerint alkalmas lehet más típusú élelmiszerek és másfajta kórokozók kimutatására is. Az új eljárás sikeresen azonosította például a melamint a csecsemőtápszerben akkor is, ha a vegyület egy részecske a millióhoz koncentrációban volt jelen a tápszerporban. Ez a vegyület 2008-ban Kínában legalább hat gyerek halálát okozta és 300 ezret betegített meg. Mauer új módszerét a Journal of Food Science című szakfolyóirat legutóbbi számában ismertette részletesen.

(MTI)

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Sztankovics Dániel, biológus
WEBBeteg - Dr. Sándor Éva infektológus
WEBBeteg - Dr. Gócs Viktor, infektológus
WEBBeteg - Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyász

Segítség