A krónikus fáradtság szindróma és jelei

WEBBeteg
lektorálta: Dr. Szabó Zsuzsanna háziorvos, pszichoterapeuta frissítve:

A krónikus fáradtság szindróma régóta ismert jelenség, amelynek vezető - ám nem egyetlen - jellemzője a tartós kimerültség, amely azonban számos jellemző és kísérőtünet alapján jól elkülöníthető a hétköznapi fáradtságtól. Oka nem ismert, de gyakran jelentkezik vírusfertőzések és traumák után, leggyakrabban középkorú nők esetében.

Mi a krónikus fáradtság szindróma?

A krónikus fáradtság szindrómára korábban idegi alapú betegségként, ideggyengeségként tekintettek, vagy az immunrendszer általános gyengeségeként értelmezték. Napjainkban már többnyire önálló kórképként teintenek rá (myalgic encephalitis/chronic fatigue syndrome - ME/CFS néven), bár nem minden orvos fogadja még el ezt a meghatározást.

A myalgiás encephalomyelitis, krónikus fáradtság szindróma több nőt érint, mint férfit. Leggyakrabban 25 és 45 év között jelentkezik, de bármilyen életkorban, akár gyerekeknél is előfordulhat. Sokszor hirtelen jelentkezik.

Az, hogy az orvostudomány külön névvel látta el a betegséget, tehát már nem veszi egy kalap alá az általános fáradtsággal, mindenképpen tükrözi a jelenség súlyosságát. Felismerése azért is fontos, mert hosszú távon akár súlyos következményekkel járhat. A krónikus fáradtságban szenvedők állandó levertséggel küzdenek, romlik a teljesítőképességük, továbbá annyira legyengülnek, hogy a szindróma a mozgásszervi panaszoktól a látászavarig terjedően számos fizikai panasz előidézője is lehet.

A krónikus fáradtság szindróma (ME/CFS) legalább hat hónapon át tartó állapot, amely pihenés hatására sem javul. Ez a meghatározás egyben azt is jelenti, hogy az átmeneti, és pihenés (alvás, relaxáció) hatására javuló állapotok nem tekinthetőek krónikus fáradtság szindómának.

A krónikus fáradtság szindróma tünetei

A krónikus fáradtság tünetei jól felismerhetők, nem lehet összekeverni a hagyományos értelemben vett fáradtsággal. Vezető oka az állandó kimerültség, azonban számos más kísérőtünet is megfigyelhető.

A fáradtságra jellemző panaszok:

  • Nagyfokú kimerültség fizikai vagy szellemi tevékenységeket követően.
  • Nem pihentető alvás, alvászavarok - a kimerültség-érzés a pihenés után sem csökken. Az értintettek fáradtnak érzik magukat, de álmosnak nem.
  • Romló gondolkodási képesség, feledékenység, koncentrációzavar.

Krónikus fáradtság szindróma esetén a beteg képtelen korábbi életvitele folytatására, ami megmutatkozik a munkahelyi/iskolai teljesítményének romlásában, a fizikai erőnlétének csökkenésében (akár az egyszerűbb házimunkák elvégzése is nehézséget okozhat), a szabadidő eltöltésében (motiválatlanság, nincs kedve kimozdulni) és szexuális életében (libidócsökkenés, funkciózavarok).

Egyéb lehetséges kísérőpanaszok:

  • Izom- vagy ízületi fájdalom - rendszerint az egész testet érintő tompa fájdalom.
  • Gyakori fejfájás.
  • Szédülés, koordinációs zavar - különösen fekvő helyzetből történő felállás során.
  • Influenzaszerű tünetek, akár torokfájás, nyirokcsomó-megnagyobbodás vagy alacsony láz is.
  • Fényérzékenység, fokozott érzékenység a szagokra, hangokra.
  • Gyors vagy szabálytalan szívritmus.
  • Részleges, időszakos látáskiesés.
  • Hangulatzavar, depresszió.

A myalgiás encephalomyelitis, azaz a krónikus fáradtság szindróma diagnózisa nem egyértelmű, nincsenek még olyan világos kritériumok és orvosi vizsgálatok, amik alapján egyértelműen meghatározható lenne a kórkép. A tünetek száma, a panaszok súlyossága és időtartama alapján azonban rendszerint eldönthető, hogy ME/CFS kórképről, vagy hétköznapi fáradtságről van szó. Amennyiben a fenti tünetek közül többet is tapasztal, ezek alapvetően befolyásolják mindennapi életét, és a vártnál jobban elhúzódik az erőnlét visszaszerzése, akkor az állapot krónikus fáradtság szindrómának tekinthető.

Mi okozza a panaszokat?

A krónikus fáradtság szindróma okai pontosan nem ismertek. Valószínűleg több tényező együttese hajlamosíthat arra, hogy kialakuljon.

  • Genetikai adottságok, hajlam - megfigyelhető a családi halmozódás.
  • Vírusfertőzések - gyakori vírusos vagy bakteriális fertőzésekből való felépülés után. Leírták fokozott előfordulását az Epstein-Barr-vírus okozta mononukleózis után, de ide tartozik a COVID-19 megbetegedés utáni Poszt-COVID kimerültség is. (Korábban vizsgálták az XMRV vírus szerepét is, ezt azonban a későbbi kutatások megcáfolták.)
  • Fizikai vagy mentális trauma - baleset, műtét, felfokozott stressz vagy szamélyes tragédia után gyakran jelentkezik krónikus fáradtság. Gyakoribb a kórkép azok körében, akik gyermekkorukban estek át fizikai, lelki vagy szexuális bántalmazáson.
  • Immunrendszer általános gyengesége.
  • Hormonális egyensúly felborulása.
  • Anyagcserezavarok - a zsírok és szénhidrátok hasznosulásával kapcsolatos kórképek okozhatnak energiahiányt, kimerültséget.
Mononukleózis és krónikus fáradtság szindróma
A mononukleózisban szenvedő fiatal felnőttek több mint tíz százalékánál krónikus fáradtság szindróma fejlődik ki. A mirigyláznak, csókbetegségnek is nevezett mononukleózis (mononucleosis infectiosa) fiatalok és serdülők körében gyakoribb, nyállal is terjedő vírusos megbetegedés, melyet a herpeszvírusok családjába tartozó Epstein-Barr vírus okoz. A chicagói Feinberg Orvosi Egyetem kutatása szerint hat hónappal a vírusfertőzés után a betegek 13 százalékánál jelentkezett a krónikus fáradtság szindróma, amely 7 százalékuknál egy év elteltével, 4 százalékukál pedig két év múlva még fennállt.

A tartós fáradtság egyéb okai

Fáradtságot számos betegség okozhat, amikor azonban jól azonosítható a kimerültség oka egy krónikus betegséggel, azt rendszerint érdemes elkülöníteni a myalgiás encephalomyelitis/krónikus fáradtság szindróma kórképtől. Gyakran jár fokozott fáradtsággal a vérszegénység, az ételallergiák, az alvási apnoe, a pajzsmirigybetegség, a szívelégtelenség, daganatos folyamatok és a cukorbetegség.

Tovább A tartós fáradtság mögött álló 7 leggyakoribb betegség

El kell különíteni a krónikus fáradtságot az olyan hasonló panaszokkal járó ismert betegségektől, mint a depresszió és a fibromialgia.

  • A depresszió tünetei között a pszichés zavarok dominálnak. Bár pszichoszomatikus panaszokat is okozhat, ugyanakkor nem jellemző rá a testi panaszok túlsúlya: a torokfájás, láz, nyirokcsomó-megnagyobbodás. A testmozgás a depressziós tüneteket általában javítja, míg krónikus fáradtság szindróma esetén a fizikai tevékenységet fokozott kimerültség követi.
  • A fibromialgia esetén egyértelműen a súlyos, meghatározott helyekre összpontosuló fájdalom a domináns tünet és a tartós fáradtság másodlagos, míg a krónikus fáradtság szindrómában a kimerültség érzése vezet, a fájdalom sokkal bizonytalanabb, tompább.

A fáradtság, akár a tartóssá váló fáradtság mögött azonban az esetek nagy részében nem kell betegséget keresni, leggyakrabban az életmóddal is magyarázható. Gyakori oka az alvásra szánd idő rövidsége, a túlzott alkohol- vagy koffeinfogyasztás, az egészségtelen táplálkozás, az elhízás és mozgáshiány, vagy valamilyen gyógyszer mellékhatása.

Tovább A tartós fáradtság lehetséges okai

Kezelési lehetőségek

Ha szervi eltérést a vizsgálatok nem mutatnak, a krónikus fáradtság kezelése a legtöbb esetben a tünetek megszüntetésére, vagy javítására irányul.

A különböző készítmények használatával a páciensek a folytonos fáradtság érzet csökkentésére, a rövid távú memória javítására, a depresszió és különböző, fej-, torok-, és izomfájdalmak csillapítására törekednek. Szerepe lehet a vitamin- és nyomelempótlásnak, kiegyensúlyozott étrend és étrend-kiegészítők, gyógynövények formájában is. Az intenzív testmozgás legtöbbször rontja a tüneteket, ezért inkább könnyebb átmozgató gyakorlatok a javasoltak, míg a megerőltető tevékenységek kerülendőek.

Egyértelműen ajánlott azonban a pszichés támogatás és a pszichoterápia. Az orvosi ellenőrzés és kivizsgálás mellett hatásos lehet minden módszer, amely segít az ellazulásban, a feltöltődésben.

Tovább Megküzdés a krónikus fáradtsággal és a krónikus fájdalommal

WEBBeteg logó WEBBeteg összeállítás
Források: NHS, Johns Hopkins Medicine, Mayo Clinic
Lektorálta: Dr. Szabó Zsuzsanna háziorvos, pszichoterapeuta

Cikkajánló

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

Gyógyszertárak ünnepi nyitvatartása
Gyógyszertárak ünnepi nyitvatartása

Ügyeleti rend.

Budai Endokrinközpont - Prof. Dr. Balázs Csaba, endokrinológus
JóAlvás Központ, Kardioközpont - Dr. Vida Zsuzsanna, Dr. Sztancsik Ilona
WEBBeteg - Dr. Lajtos Melinda
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító

Segítség