Az ülőmunkát végzőknek megkeserítheti a mindennapjait az aranyér

szerző: Dr. Baranyai László, aranyér-specialista - Trombózisközpont
frissítve:

A hosszú ideig tartó, rendszeres ülőmunka, akár az irodában vagy éppen a volán mögött, a medencefenékre irányuló emelkedett nyomás a vénák átmeneti vagy tartós tágulatával járhat. A kialakuló aranyerességet szakorvos által érdemes kezelni. Dr. Baranyai László aranyér-specialista mondja el a legfontosabbakat.

A technikai, kulturális fejlődés sok vonatkozásban kényelmesebbé tette életünket. Csökkent a fizikai terhelés, több munkát végezhetünk ülve, ételeinket félig készen vagy teljesen feldolgozva kapjuk. A kényelemnek sajnos ára is van! A megváltozott körülmények több „civilizációs” betegségért felelősek. Ezek egyike az aranyér.

Csökken a záróizmok tónusa

A végbél záró rendszere három részből áll: a visszerek hálózatából, az izomszövet záró rostjaiból és az ezeket rögzítő kötőszövetből. A kötőszöveti rostok tartását sok esetben öröklött tulajdonságok határozzák meg. A záróizmok tónusáért azonban már a külső körülmények felelősek. Korral természetes, hogy csökken az izmok tónusa, de az inaktív, mozgásszegény életmód is sokat ront a medencei, így a záróizmok teljesítményén! Klinikailag a legtöbb tünetet a visszeres hálózat tágulata, pangása, majd az érfal gyulladása okozza – avat be a részletekbe dr. Baranyai László.

A hosszú ülés, a medencefenékre irányuló emelkedett nyomás a vénák átmeneti vagy tartós tágulatával járhat.

  • A fokozott bélmozgás, a túlsúly, a gyulladásos bélbetegségek is hasonlóan hatnak.
  • Terhességben nemcsak a medencei vénás elfolyás nehezített, hanem a magas hormonszint (progesteron) is hozzájárul a vénatáguláshoz.
  • Irodai dolgozók, recepciósok, asszisztensek, informatikusok, teherautósofőrök egyirányú terhelését tovább ronthatja a nagyobb terhek emelése.

Mire figyeljen, ha sokat ül?

Az ülőmunkát végzőknél feltétlenül szükséges, hogy időközökben lazító mozgásokkal szüneteket tartsanak. Az „ergonómiás” asztalok (állítható munkalappal) vagy az egyensúlyozó labdán ülés is a folyamatos egyirányú igénybevétel ellen hatnak. Otthon, házi munka közben lehet állva is nézni a televíziót – sorolja a fontos tanácsokat a Trombózisközpont orvosa.

A tágult visszerek, az aranyerek kialakításában jelentős tényező a székrekedés. Ételeink általában kevés rostot tartalmaznak. Normál állagú, a székelés megindításához szükséges mennyiségű széklet létrehozásához naponta 25-50 gramm rostra van szükség. Sok gyümölcs, főzelék hasznos, különösen értékesek a zabtartalmú készítmények. A rostok között különleges hatásúak az ürülést elősegítő nyákosító rostok, például az útifűmaghéj (Psyllium). Az élelmiszerek rostpótlása csak megfelelő mennyiségű folyadékbevitellel hatásos. Folyadék nélkül a rostbevitel ronthatja a székürítést.

Ezt olvasta már? Miért fontos kiemelten figyelni a folyadékfogyasztásra magas rostbevitel mellett?

Rossz szokás hosszú ideig ülni a WC-n. Tudatosan csökkentsük a vénatágulathoz, aranyeres panaszok kialakulásához vezető okokat. Ne halasszuk el a székelést! Amennyiben az inger jelentkezését tudatosan – a körülmények alakulására hivatkozva – nem vesszük figyelembe, így a székürítés reflexe romlik. Székrekedés alakul ki, tovább rontva az aranyerességet. Sokszor egyszerű fogás is segíthet a székürítésben. A lábak emelése is (kis sámli) kedvezőbbé teszi a végbél lefutását a széklet távozásához, a rögzítő szalagok ellazítását.

Kezelni kell a már kialakult aranyerességet!

Akár van tünete, vagy már látható, kitapintható az aranyér, a korai felismerés és szakorvoshoz fordulás lehetővé teszi a kíméletes ambuláns gyógyítást. Fájdalom esetén szükségesek a különböző aranyérkrémek, fájdalomcsillapítók, és hasznos lehet az ülőfürdő használata is. Az időben nem kezelt aranyeresség esetén már csak a műtéti megoldás jöhet szóba.

Ne feledje! Sok más betegséget előzhetünk meg a szakszerű kivizsgálással és kezeléssel, így például a nyálkahártya-gyulladást, kifekélyesedést, előesést (prolapsus), valamint az alattomban jelentkező vastagbél- vagy végbéldaganat is felfedezhető! – hangsúlyozza a proktológus.

Bővebben Az aranyér kialakulásának okai és megelőzése

(Trombózisközpont - Dr. Baranyai László, aranyér-specialista)

Cikkajánló

Az aranyér típusai és tünetei

Dr. Zsuga Judit, Dr. Ujj Zsófia Ágnes
Aranyér
Az aranyér (aranyérbetegség, aranyeresség) a végbél és a végbélnyílás körüli vénák kóros kitágulása és gyulladása, amely fájdalmat, viszketést és vérzést okozhat. Tünetei az aranyér típusától és az elváltozás stádiumától függnek.

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Plósz János

Dr. Plósz János

Belgyógyász, gasztroenterológus

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Tamássy Klára

Dr. Tamássy Klára

Gasztroenterológus, Belgyógyász

Budapest