A jó alvás fájdalomcsökkentő

szerző: Dr. Pál Mónika, reumatológus - Orvostkeresek Egészségmagazin
frissítve:

Bár a krónikus fájdalmakkal nem könnyű megbirkózni, a kutatások a megfelelő alvás jelentőségét hangsúlyozzák a fájdalomérzet csökkenésében. Dr. Pál Mónika, reumatológus szakorvos a fájdalomcsillapítás lehetőségeiről beszélt.

Néhány óra is számít

A Sleep című szaklapban megjelent tanulmány szerint a kielégítő mennyiségű alvásnak jelentős szerepe van a különböző krónikus fájdalmak kezelésében és bizonyos sebészeti eljárások előkészítésében. A kutatók egy kísérlet keretében összehasonlították ugyanis a jó alvás és a codein hatását a fájdalomérzetre, és meglepő eredményre jutottak.

A tudósok 18 egészséges, fájdalommentes önkéntest vontak be a kísérletbe. Véletlenszerűen két csoportra osztották őket négy éjszakára, és amíg az egyik csoport a megszokott időtartamban pihent, a másik csoportnak 10 órát kellett ágyban töltenie, vagyis több lehetőséget kaptak az alvásra. Később az objektív nappali álmosságukat egy ún. alvási látencia teszttel mérték, míg a fájdalomérzékenységüket sugárzó hő ingerrel vizsgálták.

Az eredményekből kiderült, hogy a meghosszabbított alvási csoport 1,8 órával többet aludt, mint a másik. Ezzel párhuzamosan nőtt a nappali éberségük, amely pedig összefüggésbe hozható az alacsonyabb fájdalomérzékenységgel. Ugyanis ennél a csoportnál 25 százalékkal nőtt az az idő, amíg a résztvevők ki tudták tenni az ujjukat a sugárzó hőnek. Ez már csak azért is döbbenetes, mert ez jelentősebb eredmény, mint amit 60 mg codein használatával értek el.

Fájdalomcsillapítás

A fájdalom szubjektív, egyik ember sem tudhatja, hogy egy másik embernek mi mennyire fáj. A fájdalom megélése nem mindig áll arányban a tényleges sérüléssel vagy fizikai bántalmakkal: olykor egy nagy sérülés elszenvedése kevesebb fájdalomreakciót vált ki mint egy lényegét tekintve következmények nélküli háztartási baleset. A fájdalom típusának átalakulásával, valamint a fizikai és a lelki állapot változásával együtt folyamatosan változhat a fájdalomérzet.
Fájdalomcsillapítás: lehetséges és kötelező!

Ez a következtetés a kutatók szerint fordítva is igaz: a megnövekedett fájdalomérzékenység akár a nem kielégítő mennyiségű és minőségű alvás következménye is lehet.

Szakszerű segítség

Nagy valószínűséggel az alvás és a fájdalomérzet kapcsolata mindkét irányban működik. Tehát megfelelő fájdalomcsillapítással akár az alvás minősége is javítható. Különösen mozgásszervi problémák esetén válhatnak be az alternatív technikák, úgy, mint a taping, a hiarulonsavas injekciók és a lökéshullám terápia – hangsúlyozza dr. Pál Mónika, eumatológus szakorvos.

A taping módszernél használt kinesiotape szalag elasztikus tulajdonságai lehetővé teszi az izomműködés normalizálását, az ödémák egyidejű csökkentését, az inak és a szalagok támogatását. Ezen kívül legjellemzőbb tulajdonsága, hogy hatékonyan csökkenti a fájdalmat. A hialuronsav egy természetesen is előforduló molekula, mely „keni” az ízületet és tompítja a felszínét ért lökéseket. Ha tehát hialuronsavas ízületi szert juttatunk az ízületi résbe, az csökkenti az ízületi folyadék belső súrlódását, tehát elősegíti a csúszást.

Az orvos az oszteoartrózis által érintett nagyízületbe, főként a térdbe vagy a csípőbe fecskendezi ezt a készítményt, hogy csökkentse a fájdalmat, valamint visszaállítsa az ízület kenését és lökéscsillapítását.

A lökéshullám terápiát eredményesen alkalmazzuk háti- és nyaki feszültség, gerinc eredetű fájdalmak, tépd-, csípő-, könyökfájdalmak, vállba-, karba sugárzó fájdalmak, meszes váll, sportsérülés esetén, de beválhat sarki és talpi eredetű panaszoknál is – mondja a reumatológus.

A betegek nagy része már 1-2 kezelés után is jelentős fájdalomcsökkenésről, vagy akár a teljes fájdalommentességről számol be, miközben a kiváltó ok maga is gyógyul. A kezelés óriási előnye, hogy nem igényel gyógyszeres támogatást, kivételesen hatékony alternatívája lehet a konzervatív gyógymódoknak és kockázatmentes.

(Orvostkeresek Egészségmagazin)

Cikkajánló

Az alvászavar és típusai

Dr. Dinya Zoltán, pszichiáter
Alvás
Az alvás alapvető létszükséglet a szervezet - az idegrendszer, immunrendszer, hormonháztartás és minden szerv - számára a regenerálódáshoz, szerepe mind mennyiségi, mind minőségi szempontból meghatározó. Elengedhetetlen a megfelelő szellemi és fizikai tevékenység végzéséhez.

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Puskás Réka

Dr. Puskás Réka

Reumatológus, manuálterapeuta

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Nagy Tamás Gergely

Dr. Nagy Tamás Gergely

Pszichoterapeuta, Neurológus

Budapest