Vándorló fájdalom sportolóknál - mi állhat a háttérben és hogyan érdemes kezelni?

Az utóbbi időben számos sportoló keresett fel bennünket hónapok, esetenként évek óta fennálló különös, vándorló fájdalomra panaszkodva.

Szinte mindannyian hasonlóképp írták körül a problémát: ha az egyik testtájon megjelenő, többnyire terhelésre jelentkező, a lágyrészeket (azaz az izmokat és a kötőszöveti elemeket) érintő fájdalmat különféle kezelések – fájdalomcsillapító és izomlazító gyógyszerek, triggerpont kezelés, manuális fascialazító technikák, lézer, krioterápia és/vagy lökéshullám kezelés – segítségével nagy nehezen sikerült legyőzni, néhány napon/héten belül megjelent egy másik testtájon. Miután számos neves szakembert kerestek már fel előttünk, kétség nem férhet ahhoz, hogy jó kezekben voltak. A probléma mégsem oldódott meg. Vajon mi állhat a furcsa panaszok hátterében? Miért nem bizonyultak hatékonynak a kezelések, és hogyan lehet érdemi segítséget nyújtani?

Az egyoldalú sportot űzőknél – ide sorolom mindazokat, akik csupán egyféle sportnak hódolnak (pl. csak teniszeznek, csak futnak, csak kézilabdáznak), vagy többféle sportot űznek ugyan, de mindegyik ugyanazt a típusú terhelést rója a szervezetükre (pl. kizárólag erősítő edzéseket folytatnak) – gyakori jelenség egy-egy myofasciális lánc krónikus túlterhelése, hisz szinte minden sporttevékenység bizonyos izomláncolat(ok) dominanciáján alapul.

Túlterhelés esetén általában a „leggyengébb láncszem elv” határozza meg, hogy az adott lánc melyik eleménél jelenik meg először a panasz. Az egyénre jellemző anatómiai és biomechanikai viszonyok (pl. az X- vagy O-láb), a különféle, szintén egyénfüggő terhelési minták, illetve az esetleges korábbi, talán nem is észlelt sérülések mind-mind gyengíthetnek egy-egy struktúrát/testtájat, hozzájárulva ahhoz, hogy „leggyengébb láncszemmé” váljon, azaz a teljes láncot érintő probléma ott bukkanjon fel először. Sajnos az egészségügyre még ma is a lokális szemlélet jellemző. Ha a térd fáj, a térdet kezeljük, ha a boka, kizárólag a bokára koncentrálunk, figyelmen kívül hagyva azt a ma már köztudott tényt, hogy minden egyes testtáj/-terület egy összefüggő láncolat része, s az egyes elemek kölcsönösen hatnak egymásra. Ha egy elem sérül, sérül az összes többi is, és még az sem biztos, hogy a panasz (fájdalom) a probléma valódi forrásánál jelentkezik. A lokális kezelés – legyen az mozgásterápia vagy passzív kezelés – tehát önmagában jellemzően nem vezet tartós eredményre. Ha el is múlik a fájdalom, hamarosan előbukkan a láncolat egy másik pontján. Célszerű tehát átfogóan, globálisan gondolkodni, azaz meglátni a fától az erdőt.

De vajon mit is jelent valójában a globális szemlélet?

Az eddigiekből úgy tűnhet, hogy akkor gondolkozunk globálisan, ha az egyes izmok/területek kezelése mellett a teljes érintett lánc (vagy láncok) hatékony rehabilitációjára is gondot fordítunk. Nos, sportoló pácienseink esetében ezt már mások is megtették előttünk, mégsem sikerült tartós eredményt elérni. Én tehát még ennél is továbbmennék: ha valóban globálisan gondolkozunk, a fájdalmas struktúra és az érintett myofasciális lánc komplex kezelése mellett a panaszok kialakulásának okát is meg kell keresni és szüntetni, enélkül ugyanis fabatkát sem ér a terápia.

Nézzünk néhány általános példát arra, miért is alakulhat ki úgynevezett „overuse” (túlterheltség) szindróma a sportolóknál, és mit tehetünk ellene:

• Az edzés nem más, mint a test tervezett és kontrollált terhelése. A szervezetet minden esetben alaposan fel kell készíteni a terhelésre (bemelegítés), ahogy arra is kiemelt figyelmet kell fordítani, hogy az edzés végén a feszessé vált szöveteket megfelelően regeneráljuk (ellazítsuk). Megfelelő mennyiségű és minőségű bemelegítés, illetve az edzést követő levezetés (lazítás és nyújtás) hiányában a test törvényszerűen túlterhelődik. Meglepő, hány (él)sportoló (és sportedző) nincs tisztában a bemelegítés és a levezetés jelentőségével és/vagy a modern, a myofasciát is figyelembe vevő technikákkal! Gyakran csupán annyi a dolgunk, hogy a sérült szövetek kezelése mellett összeállítunk és megtanítunk egy modern, sportágra és személyre szabott, hatékony bemelegítő és lazító programot a sportolónak, megakadályozva ezzel a jövőbeni túlterheléseket és a visszaesést.
• A túlterhelés hátterében számos esetben a helytelen sportmozgások állnak. Hogy csupán egyetlen példát említsek: ha a guggolási technika helytelen (gyakori jelenség például a térd „beesése”), bizony hamar túlterhelődik a test. S ha a sportoló még súlyt is mozgat guggolás közben, előbb-utóbb rejtélyesnek tűnő problémákkal szembesül. Nincs tisztában azzal, hogy rossz technikával dolgozik, így azt sem érti majd, miért fáj a bokája, térde, dereka vagy épp a nyaka. Ilyen esetekben az akut sérülés/fájdalom kezelése mellett látványos eredményre vezethet egy aprócskának tűnő beavatkozás, a hibás sportmozgás korrekciója. Ha azonban a mozgásmintát nem javítjuk, a leggondosabb kezelés ellenére is visszatérhet a probléma, mihelyst a sportoló újra edzeni kezd.
• Ha a sportoló egyoldalúan edz, mindig ugyanazt a láncot (vagy láncokat) terheli, és gyakorlatilag elkerülhetetlen a szövetek túlterhelése. Ilyen esetben érdemes egyéb, kiegészítő edzésformákat is javasolni számára, ezek ugyanis értelemszerűen más területeket, más mennyiségben és minőségben terhelnek. A változatosság nemcsak gyönyörködtet, de gyógyít is. A változatos sportolás harmonikusan edzi a testet, és segít a túlterhelés, illetve az azzal járó panaszok, fájdalmak kialakulásának megelőzésében.

Sportolóként érdemes tehát szakértő segítségét kérni akár a megelőzés, akár a kezelés a cél, hisz egy-két apró, ámde szakszerű módosítással, korrekcióval megelőzhető a panaszok kialakulása vagy a rehabilitációt követően azok kiújulása.

• Talán nem meglepő, hogy a feketelevest a végére hagytam: bizony megtörténik néha, hogy a terapeutának fel kell vállalnia a „rossz hír hozója” szerepet. Előfordul, hogy sem a terápia, sem a fenti jó tanácsok és korrekciós programok nem elegendőek, valami még hiányzik, s ez a valami bizony akár komoly kompromisszumot vagy lemondást is igényelhet a sportoló részéről.

Mit tehet a terapeuta, ha ilyen pácienssel találkozik, tudván, hogy semmit nem szeretne kevésbé, mint lemondani imádott sportjáról? Jómagam mindenekelőtt teljes körű, hiteles és őszinte tájékoztatást adok, még ha emiatt el is veszítem a pácienst, aki máshol keresi majd a nem létező csodamegoldást. Ez nem csupán szakmai, de egyben emberi kötelességem is. Ami a terápiát illeti, két lehetőséget szoktam felvázolni, a döntést ugyanis a páciensnek kell meghoznia. Megtehetem, hogy tűzoltás jelleggel kezelem az épp felmerülő, aktuális problémát, miközben a sportterhelés intenzitása változatlan marad. Ha a sportoló ezt a megoldást választja, fel kell őt világosítanom arról is, hogy átmenetileg javulhatnak ugyan a panaszok, de tartós sikert nagy valószínűséggel nem várhatunk a terápiától. A másik, hatékonyabbnak tűnő lehetőség az, hogy a kezelés mellett csökkenti, vagy – amennyiben valóban indokolt – akár fel is függeszti a túlzottan terhelő sporttevékenységet. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy nem sportolhat, hisz mozgás nélkül nincs egészség. Inkább úgy fogalmaznék, hogy csökkentse elfogadható mértékűre a probléma kialakulásához vezető edzés mennyiségét, és az ily módon felszabaduló energiákat fordítsa más, harmonikusabban terhelő sporttevékenységre. Bárhogy is dönt, segíteni és támogatni fogom minden lehetséges eszközzel.

Nem hiszem, hogy létezne hasznosabb tanács annál, hogy sportolóként ne várjuk (terapeutaként pedig soha ne ígérjük), hogy a krónikus szöveti túlterhelés hatására bekövetkező panaszok megszűnnek, vagy akár csak tartósan javulnak pusztán a kezelések (legyenek azok gyógyszeres, mozgáson alapuló vagy manuális terápiák) hatására! Az igazság oly egyszerű, mégis – talán a számtalan hamis ígéret miatt – oly kevesen hiszik el: egy probléma mindig okkal alakul ki. Ha csak a tünettel foglalkozunk és az okot nem orvosoljuk, a panasz törvényszerűen kiújul. Ha a fájdalom kialakulásához a krónikus túlterhelés vezet, nincs az a terápia, amely önmagában elegendő lenne. A gyógyulás vagy tartós állapotjavulás érdekében így vagy úgy, de a páciensnek is változtatnia kell sportolási szokásain. Én ezt tartom globális szemléletű gondolkodásnak és terápiának, még ha néha hálátlan is a szerep, amit nekünk, terapeutáknak be kell töltenünk.

Tovább

• Hogyan ismerhető fel a túledzés, és mit lehet tenni?
• Exorexia - Amikor kóros a sportolás

Forrás: WEBBeteg
Szerzőnk: Feövenyessy Krisztina mozgásterapeuta, okl. rehabilitációs szakember, a Feövenyessy Medical Fitness Akadémia vezetője