Nem az ünnepi ételektől válunk túlsúlyossá

Karácsony a szeretet és a család ünnepe, Jézus születésének a méltatása. A különféle szokások, szertartások számos ponton találkoznak, de abban mindenképpen nagy a hasonlóság, hogy ilyenkor ünnepi ételek sora kerül az asztalra. Vannak, akik ragaszkodnak a régen megszokott menüsorhoz, ami gyakorta zsírosabb, jobban megterheli a szervezetet, mások már a reformkonyha híveiként készítik a leveseket, a második fogásokat és a süteményeket.

A különleges ízeknek akkor is nehéz ellenállni, ha mi várjuk a családot, akkor pedig főként, ha rokonlátogatással is megtiszteljük a szeretet ünnepét. Ilyenkor többet és többször eszünk a hétköznapi szokásainkhoz képest, gyakorta akkor is, ha nem vagyunk éhesek. Aztán előkerülnek a gyomorfájdalmat, puffadást, epepanaszokat enyhítő, s az emésztést segítő pirulák.

A szakemberek azt vallják, mivel a magyar étkezési szokások messze állnak a mértékletességtől, kiváló cél lehet a kezelést a megelőzésre cserélni, s helyesebb mértékletesebb étkezési szokásainkra az ünnepek idején is figyelmet fordítani.

Dr. Forgács Attila szakpszichológussal, egyetemi docenssel, az evés lélektanáról is beszélgettünk a közelgő karácsonyi és szilveszteri étkezések apropóján.

- Egy korábbi interjúban azt mondtad nekem, hogy az emberek nem az ünnepek alatt híznak meg, nem akkor lesznek túlsúlyosak, hanem főként egy helytelen, túlevési szokás miatt.

- Ezt ma is így gondolom, mivel karácsony másnapján nem arra riadunk, hogy meghíztunk az éjjel! Érezzük, hogy túlettük magunkat, az ünnepek végéig akár 3-4 kilót fel is szedhetünk, de a 10-20-30 kilós túlsúlyt két karácsony között szedjük össze. Aki egész évben sokat evett, azon nem fog meglátszani a karácsonyi nagyevés! A mindennapokban egy egészen kicsi mennyiséggel,100 kcal-val lépjük csak túl a szükséges napi kalóriabevitelt. Egy év alatt ez az egészen minimális kalóriatöbblet 5-6 kilóval gyarapítja a súlyunkat, szinte észrevétlenül. Egy kifli, egy pohár tej, két alma külön-külön is 100 kilokalóriát tartalmaz.

- Azt elmondhatjuk-e, hogy karácsonykor és szilveszterkor olyan mértéktelen vásárlási láz uralkodik el, aminél csak a még mértéktelenebb evés a nagyobb? Miért érzik azt az emberek, hogy ezekre az ünnepekre tripla annyit kell vásárolni, mondjuk élelemből, mint egy átlagos hétvégén?

- A hozzáférés, az állandó inger kulcstényező abban, mennyit eszünk, így az vált természetessé, hogy vásárolni is bőségesen kell. A fa a szoba közepén áll, az asztalon pedig étel- és süteményhegyek, így könnyű elcsábulni. Egy kísérletben adminisztrátoroknak két héten át minden nap 30-30 darab süteményt adtak. Az első héten eléjük tették a tálat, állandóan látták a sütiket. Átlagosan naponta kilenc darabot ettek ilyenkor. A második héten ötlépésnyire mögéjük rakták. Kevesebb, mint a fele fogyott el, mint korábban. Az első héten naponta 125 kcal-val többet ettek. Ezt az ünnepi asztalra helyezett nagy mennyiségű ételek miatt mondtam, vagyis a finomságok látványa önmagában evésre készteti az embereket. Csak emiatt az év végére összegyűlhet a hat kiló súlytöbblet. Az asztalon hagyott étel kétszer gyorsabban fogy el, mint ami nincs a szemünk előtt!

- Nagyon sokan élnek a létminimumhoz közeli fizetésből, a statisztikai adatok szerint viszont ilyen bőség, túlevés és túlköltekezés nem volt hazánkban az elmúlt húsz évben, mint most. Miként változik az ünnepek idején a szegények, a középosztálybeliek és a gazdagok karácsonyi, szilveszteri étkezési szokása?

- A II. világháborút követő időszakot fogyasztói társadalomnak szokták címkézni. Lényege a fogyasztás, a túlfogyasztás, az értelmetlen fogyasztás, a gazdasági növekedés, amivel időről időre együtt jár a gazdasági válság. A túlfogyasztás és a nélkülözés is egyszerre van jelen. Azonban az a tény, hogy jelen pillanatban vezetjük Európa „elhízottsági”, túlsúlyos versenyét, s a Föld negyedik legsúlyosabb népe vagyunk, az azt sugallja, hogy a túlfogyasztás áll nyerésre. A szükségesnél többet eszünk. Meglepő módon az alacsonyabb jövedelműek körében gyakoribb a túlsúly, ami azért lehet, mert az olcsóbb, silányabb, élettanilag értéktelenebb ételekből fogyasztanak többet. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a becslések szerint 20 ezer magyar családnak semmi sem lesz az asztalán karácsony szentestéjén, ami legalább akkora figyelemért kiált, mint a túlevés és az elhízás problémája.

- Az ünnepek alatt, a szépen terített asztalnál otthon is, vendégségben is az emberek többsége degeszre eszi magát. Akkor is esznek, amikor nem éhesek, a tv elé is visznek magukkal minimum négy bejglit vagy egy egész tálcányit.

- Az ételnek nemcsak kalóriaértéke, hanem szociális-érzelmi értéke is van. Az érzelmi értéket egyrészt az evolúció, másrészt a civilizációtörténet szálainak kibogozásával lehet feltárni. A gorillák életük 80 százalékát táplálékszerzéssel és evéssel töltik. Egyedül eszegetik a bogyókat és a leveleket, akkor is, ha a társak körülöttük vannak. Az efféle magányos bogyóeszegetés köszön vissza a karácsonyi nassolás során, amikor szaloncukrot lopkodunk a fáról. A vadászat a hús megszerzésének módja, ami már jól szervezett társas tevékenység, ugyanis a zsákmány elejtéséhez többen szükségesek. Csak az részesül a prédából, aki részt vett a vadászatban. Így van ez a csimpánzoknál, akik már vadásznak is, míg a gorillák bogyókon élnek.

A legelső civilizációs lépés az volt, hogy az ember a húst nem ott falta fel, ahol elejtette, hanem uralkodva ösztönein, hazavitte a törzsi evőhelyre, és megosztotta olyanokkal is, akik nem utódai, és nem vettek részt a vadászaton. Az ételmegosztás a mai napig közös faji jellemzőnk. Valamennyi kultúrában a közös evés kiemelkedő érzelmi jelentőségű, ami a karácsonyi családi evésben is csúcsosodik. Az étel adása és elfogadása magas érzelmi értékkel bír.

Egy kutatásban kíváncsiak voltunk, mely hívószavak mozgatják meg a legtöbb érzelmet. Mind egyetemistáknál, mind középiskolásoknál a győztes az „otthon enni” volt. Egyre ritkább a családi együtt evés. Azt állítom, a karácsony diétával nem is lenne karácsony.

- Az étel kínálgatása is evésre késztetheti az ünnepi asztalnál ülőket s magát a háziasszonyt is.

- Az ételkínálgatásnak személyes gyökerei is vannak. A szeretet és a megbecsülés kifejezhető az etetésen keresztül. A korai anya-gyermek kapcsolat érzelmi klímája éppen ezt égeti lelkünk alagsorába. A karácsony és úgy általában a képzőművészet kiemelt témája az újszülöttjét szoptató Szűz Mária. Az anyatej nemcsak a táplálékot jelenti a kisbabának, hanem azt is, hogy biztonságban van az anyja karjában. Egy ősszeretet kapcsolatról van szó: a jó anya etet, a jó baba eszik. Ez a reláció mélyen rögzül és bizonyos pillanatokban aktiválódik. A házigazda kínál, a vendég elfogadja a felkínált ételt. Ha szeretsz valakit, megeszed a főztjét, akkor is, ha odakozmált. A kapcsolatot jellemzi, ahogyan elkészítik az ételt, és az is, ahogy elfogyasztják azt. A családterápiás módszer az úgynevezett „ebédülés”. A terapeuta meghívatja magát a családi étkezésre, és azt figyeli, mi zajlik az evés során. A családi étkezés nagyító alá teszi a rejtett viszonyokat: Ki készíti az ételt? Ki szervíroz? Ki szedhet először? Kinek jutnak a legjobb falatok? Ki ülhet az asztalfőre? Ki tesz kritikai észrevételeket az étellel kapcsolatban, hogyan fogadják a megjegyzéseket a többiek? Kit rekesztenek ki a közös étkezésből? A válaszok nagyon beszédesek, és sok mindent elárulnak, megmutatnak a szakember számára az adott családról.

- A fogyasztói társadalom bizonyos része elutasítja gondolatban, ugyanakkor gyakorta követi „A vigyed, vegyed, egyed!” reklámokat, és tényleg olyan vásárlási láz alakul ki az ünnepek előtt, mintha plafonig kellene pakolni a kamrákat, mert érkezik a világvége, az éhínség ideje.

- A karácsonyi készülődéseknek van egy határozott krízis jellege is. Mintha nem is egy családi ünnep, hanem valóban valami éhínség következne. A boltok egyszerre kiürülnek. A karácsonynak egy pánikszerű töltekezési kényszer jellege is érzékelhető. A jelenség hátterében geometeorológiai okok vannak. Az északi féltekén a tél közepére kiürülnek a tápanyagforrások, törvényszerűen beköszönt a természetben az éhínség. A karácsonyi zabálás spirituális fricska az anyatermészetnek. Éhezés helyett dőzsölünk. Evolúciós és civilizációs tapasztalat, hogy addig kell enni, amíg van, mert a gyakori éhínségeket az éli túl, aki tartalékolt. A civilizáció az elmúlt 60 évben tette lehetővé a tömeges és tartós élelmiszerbőséget. Ez az idő azonban nem volt elég az adaptáció, és a zárt viselkedési automatizmusok megváltoztatásához. Belénk égett, hogy a kríziseket éhínség követi, és krízis mindig van. A tartós bőség a folyamatos krízissel szükséges a tömeges túlevéshez.

A paleolitkori szobrok és barlangrajzok megmutatják fajunk ősvágyait. Sok ezer éven át az egyetlen ábrázolásra méltó téma a kövér nő volt. Ez ideig több mint kétszáz a Willendorfi Vénuszhoz hasonló alkatú nőszobrot találtak az archeológusok. Az ősember művészetének elvétve van más témája. Holott az ősember fennmaradt csontjain egyáltalán nem lehet felfedezni a túlsúly nyomait. A kövér test egy utópisztikus vágynak tekinthető ebben az időben, és később is, egészen a tartós bőség társadalmáig, ami a II. világháborút követően valósult meg. A mai napig visszaköszön az eredendő bőségvágy. A mézeskalácsház, a terülj, terülj asztalkám, a kolbászból font kerítés, mind a kiéhezett fajunk ábrándozásainak terméke. Mindegyik metaforában Móricz éhenkórász hősének vágya képződik le: „Csak egyszer jóllakni!”.

- Hol rontják el a szülők a gyermekeik helyes táplálását, s hol rontják el a saját étkezési szokásaikat, kultúrájukat, a túlevés kényszerével együtt?

- Az elhízás össztársadalmi tendencia a fogyasztói társadalmakban. Egyre többen, egyre inkább és egyre fiatalabban híznak el az emberek. Habár kétségtelen, a szülőknek nagy a felelőssége, mégsem lehet egyszerű élelmezéstechnikai malőrnek tekinteni a túlevést. Az emberi faj hajlama, és őstudattalan túlélési technikája a túlevés. Ez a fiatalokat épp úgy jellemzi, mint a felnőtteket, a szüleiket. „Azt mondta az anyukám, akkor kapok édességet, ha mindent megeszek.” A korai evési szokások meghatározóak, az ember azt szereti enni, amit az anyja gyermekkorában elé tett. A probléma az, hogy nem az élettani igényeink szerint, hanem a félelmeink alapján etetnek. Itt is igaz, attól tartanak, hogy jön az éhínség. Megfigyelhetjük a nagymamák unokát tömő magatartását, vagy akár azt, hogy a két napos ünnepek előtt, hogyan ürülnek ki a boltok polcai. Mindent vesznek, visznek, vásárolnak az emberek, mintha éhínség következne.

- Miként illik a túlevés sorába az ünnepi túlivás kérdése, ami a szociális helyzettől és szokásoktól függően változhat. Együtt a kettő, a túlevés, túlivás nem ismeretlen a magyarok előtt, de ünnepek idején fokozódik az elcsábulás.

- Az evés mértékét befolyásolja, hányan esznek körülöttünk. Párban 30%-kal, egy négyfős asztaltársasággal 50%-kal többet eszünk, egy 7 fős asztalnál pedig duplázunk. Ennek oka az orális konkurencia jelenléte, mely az állatoknál is megfigyelhető: az együtt evő állatok gyorsabban és többet esznek. Egy nagyevő az asztalnál felszabadíthat bennünket a bűntudat alól, egy kövér emberrel a társak is többet esznek. Tehát az elhízás ragályos! Az alkoholfogyasztás más kategóriába tartozik, de a túlivás – hacsak nem olyan emberekről beszélünk, akik a hétköznapokban is szeretik az alkohol ízét, és annak hatását – is jellemzője lehet az ünnepeknek.

- S ha arról beszéltünk, hogy a nagy étkezési lázban mennyi pluszkilót és kalóriát „szedtünk fel”, akkor az ünnepeket követő fogyókúrákról, az erre épülő piacról sem feledkezhetünk meg.

- Az év eleje a nagy fogadalmak időszaka. A fogyókúra-hirdetések száma januárban a legmagasabb. Dübörög a fogyókúra biznisz, miközben egyre kövérebbek vagyunk. Fogyókúrát hirdetni hálás feladat, mivel a célcsoport állandóan reprodukálja magát. Ugyanis az egy éven belüli visszahízás (a jojózás) – fogyókúrás technikától függően – 40-95 százalékos.

Általános hiba, hogy a diétás módszerek versenyt űznek a leadott kilókból. A villámdiéták veszélyesek és eredménytelenek. Az egy éven belüli visszahízás kódolva van bennük. Ráadásul nem csupán a leadott súly jön vissza a jojózás során, hanem még egy kicsit több. A szakszerűtlen és türelmetlen fogyókúra hozzájárul az elhízáshoz. A drasztikus fogyókúra során a testünk-lelkünk az evolúcióban jól ismert érzést gerjeszti: itt van az újabb éhínség. Fajunk jól megtanulta, hogy az ínségeket tartalékolva lehet túlélni. Enni kell, amíg van mit. Szóval türelem, türelem, türelem! Ugyanabban az ütemben lehet lefogyni, ahogy a túlsúlyt magunkra szedtük. Ha azt a bűvös 100 kcal-t kivesszük az étkezésből vagy lemozogjuk, akkor lassan, de biztosan fogyni fogunk, és nem leszünk farkaséhesek, amelytől a bennünk élő Willendorfi Vénusz sokkot kap, falásra serkent, és jön a jojó. A fogyáshoz idő kell. Kétezer lépéssel 100 kcal-át el lehet égetni. Ez egy kiadós séta, de akkor minden nap! Igen, ezt ősidők óta több generáció megtapasztalta. A gyermek sem mindig akkor kap enni, amikor éhes, és nem akkor fejezi be, amikor jóllakott, hanem az étkezési tanácsadók, konyhai mérlegek, reklámok, az előző generációk sanyarú tudattalan éhségfélelmei és egyéb külső tényezők vették át az evésszabályozás szerepét az élettani éhségjelek helyett. Újra meg kellene tanulnunk, hogy mikor vagyunk éhesek, és fel kellene fedezni a teltség jeleit – zárta gondolatát Dr. Forgács Attila.

Tovább Mi a baj a fogyókúrával?

Forrás: WEBBeteg
Szerző: Balogh Mária, újságíró
Szakértő: Dr. Forgács Attila, szakpszichológus