Nem fejlődik rendesen a gyerek, ha gluténmentesen étkezik?

szerző: Szarka Dorottya, dietetikus, táplálkozásallergia szakember - Budai Allergiaközpont
frissítve:

A cöliákia, más néven autoimmun lisztérzékenység diagnózisa után sok szülőben felmerül, hogy az addig megszokott étrend helyébe lépő gluténmentes alapanyagok és ételek képesek-e biztosítani a gyermek fejlődéséhez szükséges tápanyagokat?

Szarka Dorottya dietetikus, a Budai Allergiaközpont szakemberének segítségével utánajártunk, vajon jogosak-e a félelmeik.

Miben található glutén?

A glutén (más néven sikér) egy fehérje, mely a búzában, rozsban és árpában található meg. Tartalmazza minden olyan élelmiszer, amely ezekből az alapanyagokból készül, így aki gluténmentes diétát tart, kerülnie kell a korábban fogyasztott kenyeret, péksüteményeket és tésztákat.

Fontos tudni, hogy glutén olyan élelmiszerekben is előfordulhat, ahol nem is gondolunk rá, így megtalálható például felvágottakban, joghurtokban, édességekben is.

Emellett figyelni kell arra is, hogy a gyártó az adott termék esetében garantálja-e a gluténmentességet. Ez azt jelenti, ha például egy fűszer az összetevői szerint nem tartalmaz glutént, de az üzemben vagy a csomagolás során szennyeződhet, mert ugyanazon a gyártósoron más, gluténtartalmú élelmiszert is előállítanak.

Új alapanyagok a konyhában

Akik nem járatosak még a gluténmentes étkezés terén, első hallásra megrémülnek, hiszen úgy tűnhet, hogy a sok tiltólistára került élelmiszer mellett alig maradt valami, amit a gyermek fogyaszthat. Valójában gluténmentesen is nagyon változatos étrendet lehet összeállítani, csak azt kell megtanulni, hogy mit mivel lehet helyettesíteni. Szerencsére már számos liszt-, gabonaalternatíva áll rendelkezésünkre. Kenyerekből, péksüteményekből és tésztákból több gyártó is készít gluténmentes változatot, érdemes először kisebb mennyiséget venni mindegyikből, amíg kitapasztaljuk, hogy melyik az, amelyiket szívesen fogyasztja. A készételek: felvágottak, májkrém, édességek stb. közül csak azokat vásároljuk meg, amelyek garantáltan gluténmentes jelöléssel vannak ellátva. Ez igazolja ugyanis, hogy az adott élelmiszer gyártás közben sem szennyeződött gluténnal.

Vásárlás előtt mindig figyelmesen olvassa az élelmiszerek, ételek címkéjét! A glutén a 14 jelölésköteles allergén egyike. 2014. december 13-ától nemcsak az előre csomagolt élelmiszereken, hanem a nem előre csomagolt, a forgalmazás helyén csomagolt termékeken és a közétkeztetésben, vendéglátásban (pl. étlapokon) is fel kell tüntetni.

Bővebben Mi a cölikália és miért szükséges a gluténmentes étrend?

Praktikus tanácsok az első lépésekhez

A diagnózis után érdemes szakember segítségét kérni az étrend összeállításához. A dietetikus gyakorlatias tanácsokat is tud adni az egyes lisztfajtákkal, főzési praktikákkal kapcsolatban. Rántáshoz, sűrítéshez jól használható a már sok konyhában ismert, használatos rizs-, kukoricaliszt vagy a burgonya- és kukoricakeményítők is. Nagyobb gondot a kelt tészták, sütemények készítése szokta okozni, hiszen ezekből a lisztekből hiányzik a glutén, mely a kész pékáru rugalmasságát adja. Ebből kifolyólag a gluténmentes lisztek másként viselkednek; a kész sütemények keményebbek, hamarabb kiszáradhatnak. Erre is több praktika létezik, érdemes több lisztkeveréket is kipróbálni, de jól bevált módszer, ha például útifűmaghéjat adunk a liszthez, mely ruganyosabb állagot kölcsönöz a tésztának. A gyerek nem egyformák, másként fogadják az új ízeket is. A gluténmentes konyhában ismert és kedvelt még a kókusz-, mandula-, gesztenye-, hajdina-, cirok-, szezámmagliszt és ezek keverékei is, érdemes ezekkel is kísérletezni.

Teljes étrend, gluténmentesen

A gluténmentes étkezés szabályainak megismerése után már látható, hogy ez az étrend sem egyoldalú és nem a lemondásokról szól. Mindent el lehet készíteni, a megfelelő alapanyagokat használva. Ez nem megy egyik napról a másikra, sok kísérletezést igényel, az édesanyák gyakran érzik úgy, hogy újra kell tanulniuk főzni, hiszen a bevált receptek az új alapanyagokkal egész másként működnek. Idővel azonban ezt pontosan ki lehet tapasztalni és meglesznek a kicsi ízlésének megfelelő, bevált receptjeink.

Egy „kis bűnözés” sem fér bele!

Nagyon fontos, hogy aki cöliákiás, a diétát egy életen át tartania kell! A glutén fogyasztása nem minden lisztérzékeny betegnél okoz tüneteket - figyelmeztet Szarka Dorottya. Lehet, hogy semmilyen tünete nincs, a gyermek nem panaszkodik, hogy fáj a hasa, nem puffad, hasmenése sincs, de a szervezetében látható jelek nélkül is zajlik a glutén romboló hatása, melynek a súly- és magasságfejlődés elmaradása, felszívódási zavarok miatti tápanyaghiány is lehet a következménye.

Fontos kiemelni, hogy cöliákia esetén is kiemelten fontos a változatos, kiegyensúlyozott - és természetesen gluténmentes! - étrend biztosítása a gyermek számára, hiszen megfelelő testi, szellemi fejlődését ezáltal tudjuk garantálni!

Bővebben A lisztérzékenység tünetei

Szarka Dorottya, dietetikus, tápláékallergia szakértőBudai Allergiaközpont
Szarka Dorottya, dietetikus, táplálékallergia szakértő

Cikkajánló

A női ciklus
A női ciklus

Milyen folyamatok zajlanak le?

Cukorbetegség
Cukorbetegség

Lábápolás és szerveink védelme.

WEBBeteg - Mázi-Fülöp Nóra, dietetikus
WEBBeteg - Dr. Pászthory Erzsébet, gasztroenterológus, belgyógyász
Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége
Budai Allergiaközpont - Dr. Polgár Marianne, gyermekgyógyász, gasztroenterológus
WEBBeteg - Irinyi-Barta Tünde, okleveles táplálkozástudományi szakember
Budai Allergiaközpont - dr. Sárdi Krisztina, belgyógyász, gasztroenterológus

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Vas Felícia Emese

Dr. Vas Felícia Emese

Csecsemő- és gyermekgyógyász

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Somogyi Éva

Dr. Somogyi Éva

Allergológus, Immunológus, Gyermekgyógyász, Gyermekpulmonológus

Budapest