Örökölhető a magas vérnyomás

MTI
megjelent:

A minden harmadik-negyedik felnőttet érintő magas vérnyomás hátterében, új vizsgálatok tanúsága szerint, bizonyos esetekben genetikai okok állnak, melyeket a jövőben célzott kezeléssel remélhetőleg az eddiginél is hatásosabban lehet majd kezelni.

Régi tapasztalat, hogy a magas vérnyomás bizonyos családokban halmozottan fordul elő. A vérnyomás kóros emelkedése különösen akkor gyakori, ha mind apai ágon, mind az anya családjában általános.

A genetika tudományának gyors fejlődése, mind több betegséggel kapcsolatben igazolt olyan kóros génváltozatokat, melyek bizonyos betegségek megjelenésével függnek össze. Most két, nemzetközi tanulmány kimutatta, hogy a gének bizonyos területein előfordulnak olyan eltérések, melyek a vérnyomás szabályozását torzítják. Az eredményeke a magasvérnyomás-betegséggel foglalkozó amerikai kongresszuson ismertették.

Tizenhárom génterület szabályozhatja a vérnyomást

A DNS elemeinek sorrendjét vizsgáló munkacsoportok 13 olyan génterületet találtak, melyeket korábban a vérnyomás szabályozásával még nem hoztak összefüggésbe. Mindkét kutatócsoport leírt öt olyan DNS részt, melyet a másik csapat nem fedezett fel, három génváltozatot viszont mind a két laboratóriumban megtaláltak.

Christopher Newton-Cheh, az egyik kutatócsoport vezetője hangsúlyozta, hogy ezeknek a DNS-területeknek az elkülönítése, csupán az első lépés a magasvérnyomás-betegség megelőzésében és gyógyításában.

További vizsgálatokat igényel az is, hogy egy-egy ilyen gén csak kis mértékben befolyásolja a vérnyomást. Egy-egy DNS-változat a szisztolés vérnyomást egy higanymilliméterrel, a diasztolés nyomást (a "per" értéket) talán fél egységgel változtatja meg.

"Tovább azonosítva a génváltozatokat, valószinűleg találunk olyan DNS-területeket is, amelyek nagyobb mértékben befolyásolják a vérnyomást" - mondta Daniel Levy, a másik munkacsoport vezetője. "Ezeknek a pontoknak a célzott kezelése hatékonyabbá teheti a betegség gyógyítását" - tette hozzá.

(MTI)

Cikkajánló

A szisztolés és diasztolés vérnyomásérték

Dr. Zsuga Judit, klinikai farmakológus
Magas vérnyomás
Bár a vérnyomásmérés eredményeként kapott mindkét szám fontos, 50 év felett a szisztolés érték nagyobb fontossággal bír. Az emelkedett szisztolés és normális diasztolés vérnyomásérték nagyon gyakori az 50 évnél idősebb korosztálynál.
Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

Hypertonia - Dr. Tislér András
Trombózisközpont - Dr. Kapocsi Judit, magasvérnyomás- és érkockázat-sepcialista
WEBBeteg - Dr. Szauder Ipoly, belgyógyász, kardiológus, hypertonológus
WEBBeteg - Dr. Vincze Dóra, kardiológus
Kardioközpont - Dr. Kapocsi Judit, magasvérnyomás- és érkockázat-sepcialista
Oxygen Medical - Dr. Babai László, prevenciós szakértő

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Szabó Zsuzsanna

Dr. Szabó Zsuzsanna

Rovatvezető, WEBBeteg vezető orvos szakértő

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Dancs Tamás

Dr. Dancs Tamás

Kardiológus, Belgyógyász

Budapest