Cseresznye a köszvényes rohamok ellen

MTI
megjelent:

A cseresznye fogyasztása csökkentheti a köszvényes rohamok kockázatát - állapították meg tanulmányukban amerikai kutatók.

Az Arthritis&Rheumatism című szakfolyóiratban ismertetett vizsgálatban 37 százalékkal csökkent a köszvényes rohamok kockázata azoknál, akik cseresznyét ettek. A jótékony hatást a szakemberek a piros gyümölcs húsában lévő antioxidáns, gyulladásgátló anyagoknak, főként az antocianinoknak tulajdonítják.

A köszvény az artritisz, az ízületi gyulladás gyakori formája, amely hirtelen fellépő, komoly fájdalommal járó rohamokban támad, ilyenkor az ízületek - különösen a láb ízületei - bedagadnak. A rohamot a véráramban lévő húgysav magas koncentrációja okozza, amely mellett már kristályként kezd kiválni a vegyület urátok formájában az ízületekben és azok körül, valamint a bőr alatt. A köszvény átlagosan az emberek egy százalékát érinti, a férfiakat kétszer-háromszor gyakrabban, mint a nőket.

A mostani tanulmányba a Bostoni Egyetem kutatói 633 köszvénnyel élő, többségükben férfi pácienst vontak be, akiknek életkora átlagosan 54 év volt, és egy éven át követték nyomon egészségüket. A páciensek naplót vezettek tüneteikről, gyógyszerszedésükről és étrendjükről is.

A teljes vizsgálati periódus alatt összesen 1247 köszvényrohamot jegyeztek fel a résztvevők, akiknek 42 százaléka evett cseresznyét vagy cseresznyekivonatot, 58 százaléka nem. Az elemzések azt mutatták, hogy a cseresznyét valamilyen formában elfogyasztók csoportjában 37 százalékkal ritkábban fordultak elő köszvényes rohamok, mint a másik csoportban.

Gyümölcs és gyógyszer együtt: 75 százalékkal kisebb kockázat

Az előnyös hatáshoz két nap alatt mintegy 30 szem cseresznye elfogyasztása elegendő volt, a további cseresznyeevésnek nem találták hasznát a köszvény szempontjából.

Még jobb eredményt értek el a gyümölcs és a gyógyszerek együttes alkalmazásával. Amikor a cseresznyét vagy kivonatát a szokásos köszvénygyógyszer, az allopurinol mellett ették a páciensek, akkor 75 százalékkal kisebb volt a rohamok kockázata ahhoz képest, ha egyiket sem tették.

Megállapításaink azt jelzik, hogy a cseresznye vagy kivonatának fogyasztása csökkenti a köszvényes rohamok kockázatát - idézte a Yuqing Zhang által vezetett kutatócsoport tanulmányát a BBC hírszolgálata.

(MTI)

Cikkajánló

A női ciklus
A női ciklus

Milyen folyamatok zajlanak le?

Cukorbetegség
Cukorbetegség

Lábápolás és szerveink védelme.

WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, Dr. Ujj Zsófia Ágnes
WEBBeteg - Dr. Osikóczki Orsolya, háziorvos
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Szilágyi Annamária

Dr. Szilágyi Annamária

Ortopéd sebész, háziorvos

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Puskás Réka

Dr. Puskás Réka

Reumatológus

Budapest