Dr. Szombathelyi Éva: Minden területen hasznos a relaxáció

A Pro Sanitate-díjas dr. Szombathelyi Éva, a Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinikájának klinikai szakpszichológusa 50 éve végzett az ELTE-n, 50 éve dolgozik a klinikán, és nyáron tartják az aranylakodalmukat. Életében sorsfordító volt 1968.

Az egészségügyi ellátás érdekében végzett kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként Pro Sanitate-díjban részesült 2018. március 15-én dr. Szombathelyi Éva, a Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinika klinikai szakpszichológusa, neuropszichológus, pszichoterapeuta, a Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület elnöke.

Miért éppen a pszichológiát választotta?

Gimnazistaként még fogalmam sem volt arról, mi legyek, annyi minden érdekelt: egyebek mellett filmrendező, táncdalénekes, tolmács és orvos szerettem volna lenni. Aztán negyedikben elmentünk az osztállyal a pályaválasztási tanácsadóba, ahol azt javasolták, hogy legyek pszichológus. Akkoriban, 1962-ben nem igazán voltunk még azzal tisztában, pontosan mi a feladata egy pszichológusnak. A kezembe került egy tájékoztató könyv, amely akkor jelent meg, elolvasva, majd később látva a pályaválasztási munkát, nem igazán vonzott ez a terület, mondtam is a tanácsadóban, hogy én gyógyítani szeretnék, kórházban, klinikán képzelem el a jövőmet. Azt válaszolták erre, hogy egy pszichológus is tevékenykedhet kórházban.

Mehettem volna orvosi egyetemre, de nem volt merszem, pedig az osztályunkból öten is sikerrel felvételiztek oda, én pedig az ELTE-t választottam. Abban az évben a pszichológia szakra 17-szeres volt a túljelentkezés, az orvosira 10-szeres.

Azt szoktam mondani, jókor voltam jó helyen, mert akkor került be a képzésbe a klinikai pszichológia szak, így letéve a tanári szigorlati vizsgákat, harmadévtől már csak a szakterületünkre koncentráltunk, az orvosi egyetemen tanultunk, hasonló oktatásban részesültünk, mint az orvostanhallgatók. Különösen a jelenlegi bölcsész oktatáshoz képest nagyon sok szakmai gyakorlaton vettünk részt, például a teljes ötödév kórházi gyakorlat volt számunkra.

Szerencsés évfolyam volt a miénk, mert magas színvonalú képzést kaptunk, a tanáraink az első új évfolyamban beleadtak anyait-apait, 12-en végeztünk. Az alapos képzésnek köszönhetően később nem kellett formális szakvizsgát tennünk, klinikai szakpszichológus, majd később, 2001-ben pszichoterapeuta szakvizsgát kaptunk. Mindannyian azonnal munkába álltunk, a SOTE-n (ma már SE) négyen. Akkor kezdődött a tendencia, hogy minden klinikán, nagyobb kórházban dolgoztak klinikai pszichológusok.

Egyenes út vezetett a Neurológiai Klinikára?

Egyetemistaként betegként bekerültem a SOTE (ma SE) Neurológiai Klinikára, ott találkoztam Horányi professzorral, aki azt mondta nekem, hogy ha végzek, keressem meg. Három év múlva így is lett, pályáztam a klinikára és felvettek. Azóta is ugyanitt dolgozom.

Ezek szerint hűséges típus?

Hogy hűséges vagyok-e? Nyáron lesz az aranylakodalmunk a férjemmel, én szervezem az ünnepséget, sajnos már csak tíz olyan vendégünk lesz, akik ott voltak az esküvőnkön is. Ebben az évben kapom meg az ELTE-n az 50 éves Aranydiplomámat.

Soha nem gondolkodtam azon, hogy más munkahelyre menjek, ha konfliktusom is adódott valakivel, mindig szemtől szembe megoldottuk. Éppen a napokban döbbentem rá, hogy 1968 milyen izgalmas, sorsfordító év volt a számomra.

Már akkoriban is ennyire szerteágazó, változatos volt a neurológia, mint ma?

Amikor ide kerültem, még tanultunk, és láttam olyan neurológiai betegségeket, amelyeket ma már nem is ismernek, mert megszűntek vagy máshogyan nevezik. Nagyon sok új betegség alakult ki, vagy egy-egy betegségnek már számos alfaját ismerjük. Ilyen például a Parkinson- és az Alzheimer-kór. Mivel előtérbe került a képalkotó diagnosztika, pontos tudásunk van az agyi eltérés helyéről, ami a terápiát befolyásolja.

Felállítható-e egy olyan lista, amiből kiderül, mely betegségek a legjellemzőbbek?

A szakterületemnél maradva, ami a neuropszichológia (az agy károsodásainál fellépő kognitív és pszichés zavarok diagnosztikája és terápiája) megfigyelhető, hogy valószínűleg az életkor előrehaladtával sokkal több az Alzheimer-kóros beteg, de a pontos diagnosztika következtében kezelésükre jóval előbb kerül sor, ami javítja az életminőséget.

Profilfüggő, melyik osztályunkon, mennyi beteg áll kezelés alatt. A Neurológiai Klinikán több speciális osztály van: agyi érbetegségekkel, degeneratív idegrendszeri betegségekkel foglalkozó, Parkinson, fejfájás, valamint neurológiai intenzív osztály, ahol például azonnal thrombolízisben részesítjük az agyérkatasztrófát (stroke) szenvedett betegek a kritikus időben. Számos szakambulanciánk is van.

Mikor kapcsolódik be ön, mint szakpszichológus a team munkájába?

A betegek vizsgálatát a klinikán az orvoskollégák kérik, a vizsgálat részleteinek megválasztása (tesztek) a pszichológus/neuropszichológus feladata, a klinikán 3 pszichológus dolgozik. A vizsgálati véleményt lelet formájában jelezzük vissza, így veszünk részt a vizsgáló-kezelő team munkájában, amihez különösen a gondolkodás, a memória, valamint a pszichés, hangulati eltérések terén járulunk hozzá. Gyakran látunk el pszichoterápiás munkát, illetve részt veszünk az oktatásban is (neuropszichológiai témák), én angol és német nyelven.

Ennyi év alatt a mentális felkészültség, annak formái gyökeresen megváltoztak, például az ismeretanyag különbözősége generációs jellegű. A memória vizsgálatára az időseknek másfajta emlékezeti anyag alkalmas, megkérjük, hogy sorolják fel az unokáik keresztnevét. Ez nem is olyan könnyű, többen vettek elő cédulát a nehezebben megjegyezhető nevek miatt.

Ön a Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület elnöke. Miért fontos a különböző szakterületeken dolgozók képzése?

300-an vagyunk az egyesületben, 5 működő vidéki és két határon túli tagozatunk van. Sok éve akkreditált pszichoterápiás módszerspecifikus (autogén tréning és szimbólumterápia) képzéseket folytatunk, a szakképzésekben kizárólag az egyesület képzéseit fogadják el. Speciális képzésünk például a gyermek- és diákrelaxáció, EEG-biofeedback.

Mindenhol helye van a relaxációnak: orvosoknak, pszichológusoknak, gyógypedagógusoknak, pedagógusoknak tartunk képzéseket, és ők elviszik a saját közösségeikbe az elsajátított módszert.

A mai életmódban nincs szünet, állandó mozgásban, munkában vagyunk, ám a relaxációnak, autogén tréningnek köszönhetően 10-15 perc csak saját magunkra jut, ez a magánidőnk, „énidőnk”, ami hasznos a léleknek, a fizikumnak. A kórházakban fekvő betegek a betegségük, a légkör, a bizonytalanság miatt feszültté válnak, nekik is segíthet a relaxáció.

Célunk, hogy ne csak a betegek, hanem az egészségesek is elsajátíthassák az autogén tréningen megismert módszereket, hogy megelőzzék a betegségeket, megőrizzék a testi és lelki egészségüket. Szeretnénk csoportos foglalkozásokat tartani laikusoknak is, hogy megismerjék és elsajátítsák a hatlépcsős autogén tréning módszerét, amit azután bármikor, bárhol alkalmazhatnak.

Mit jelent az ön számára a március 15-én megkapott elismerés?

Az egészségügyi ellátás területén tevékenykedők kapják a Pro Sanitate-díjat, főként orvosok. Úgy tudom, ritkán kapnak ilyen elismerést nem orvos végzettségűek. Úgy gondolom, nagyrészt a klinikai közegben, az itt végzett munkámért érdemeltem ki az elismerést. Ez rólam szól, az elmúlt 50 évről, szinte „életműdíjnak” gondolom.

Mi kapcsolja ki? Mi az, ami feltölti?

Három unokám van, sok időt töltenek velünk. Szeretek olvasni, utazni, a férjemmel most készülünk egy kínai körutazásra. Ha időnk engedi, elmegyünk a balatoni nyaralónkba, visszük a gyerekeket. Most ültettünk közösen virágokat a kertben, és áprilisban már fürödtünk a Balatonban.

Úgy gondolom, relaxáció lehet minden kikapcsolódás, legyen az kertészkedés, utazás, zenehallgatás, akár főzés, nordic walking vagy csak egy séta az erdőben.

Forrás: WEBBeteg
Tóth András, újságíró