Sándor Judit: a sport életforma, hivatás, hit
megjelent:
Sándor Judit nem hisz a kifogásokban. Több ételintoleranciával is együtt él, és ezek mellett hihetetlen teljesítményt nyújtott: részt vett az ötszörös Ironmanen Ausztriában. Vele beszélgettünk a versenyről, a sportról és a kitartásról.
Megcsináltad az ötszörös Ironmant. Mit kell tudni a versenyről?
A verseny egy nagyon barátságos környezetben zajlott Ausztriában, így szerencsés vagyok, mert viszonylag könnyen elérhető volt számomra. Egyre több ultratávú versenyt szerveznek, ám anyagi szempontok miatt versenyválasztásnál az az elsődleges tényező, hogy mennyire könnyen valósítható meg a logisztika, mennyi lesz a költségvetése. Közel van, kihívást jelent, így került a választásom az ötszörösre. A távokat tekintve 19 km úszásról, 900 km kerékpározásról és 211 km futásról beszélhetünk, ami elsőre soknak tűnik, mégis ott a helyszínen ez egy értelmezhető távnak bizonyult.
Hogyan élted meg?
Ha azt mondom, hogy minden percét élveztem, akkor biztosan nem hiszed el, de akik velem voltak, meg tudnak erősíteni abban, hogy ezt nem az utólag megszépült emlék mondatja velem. Az az igazság, hogy ez volt az A verseny, ahova bármelyik pillanatban visszamennék. Voltak nehéz pillanatok, de igazi holtpont hála a sorsnak nem volt. Ugyan a verseny előtt rengeteg kérdőjel volt a fejemben, de minden aggodalmam és félelmem elszállt, ahogy elkezdtem úszni. Innentől valahogy kisimultak a dolgok. Meghatározó hete volt nemcsak az évemnek, hanem egész eddigi életemnek ez az egy hét, ugyanis a gyakorlatban is megszűntek a lehetetlenek. Hihetetlen jó érzés, amikor mindenféle kötöttség nélkül egy héten keresztül csak azt csinálhatod, amit szeretsz. Arról nem is beszélve, hogy az alatt az egy hét alatt az is tudatosult bennem, hogy mennyire szeretnek azok az emberek, akiknek nap, mint nap az edzéseket tartom. A hétköznapokban ez nem jön annyira koncentráltan ki, de ott dőzsöltem ebben a „szeretet” érzésben.
Miért indultál el rajta?
A rövid és egyszerű válasz: úgy éreztem, hogy ott kell lennem. Van az az érzés, amikor megnéz az ember egy versenykiírást, és megdobban a szíve, hogy ott kell lennie bármennyire is irreálisnak és tébolyodott gondolatnak tűnik. Ösztönember vagyok, ezért a logikai döntések helyett, legyen szó magánéletről vagy versenyekről, mindig a megérzéseimre hagyatkozva döntök, így történt ez is.
Hogyan zajlott a felkészülés?
A felkészülés mondhatom, hogy nem a megszokott módon zajlott. Bár sokan ezért bolondnak néznek, én mind a versenyzést mind a felkészülést úgy szeretem csinálni, hogy az örömet okozzon, nem a számok, hanem az érzetek hajtanak. Ha a gyakorlati oldalát nézzük, akkor nagyon nagy figyelmet fordítok az erősítő és korrekciós edzésekre, ugyanis úgy gondolom, hogy ultratávon már felerősödnek a statikai hibák, és ha ezek nincsenek a lehető legokosabban “kezelve”, akkor az egy versenyembe is kerülhet. A mentális összeszedettségemet pedig egyértelműen a jógának köszönhetem.
Mennyit sportolsz?
Edzőként dolgozom, ezért van egy munkából adódó alapterhelés, amire még rájön az edzésmunka, így körülbelül napi 3 órát töltök sportolással. Ahogy javul az idő, ez a szám növekszik a hosszú kerékpározások miatt.
Mit jelent neked a sport?
Életforma, hivatás, hit, szerelem, barátok, önmegvalósítás... ez mind-mind egyszerre, de ha egy szóval kellene kifejezni, akkor azt mondanám, hogy a sport az én mantrám. Olyan ez, mint valami vallás: bármikor segítségül hívhatom. Ebben hiszek, ebben tudok kiteljesedni akár edzőként, akár amatőr sportolóként.
Úgy tudom, hisztaminintoleranciád van. Nehéz ezzel együtt élni. És sportolni?
A hisztaminintolerancia csak a jéghegy csúcsa, emellett glutén-, kazein-, laktóz- és fruktózérzékeny is vagyok. Egyet-egyet nem annyira nehéz már manapság kiiktatni, de így egyben kemény dió. Ennyi “áldással” nehéz megfelelően táplálkozni, főleg ilyen terhelés mellett. A felkészülésemnek és a versenyzésemnek is egyértelműen ez a legnehezebb része. Egy-egy diétahibát egyből megérzek, ami meglátszik a terhelések során. Észnél kell lennem, ezért konkrét akciótervvel és konyhával mentünk erre a versenyre (is), hogy elő tudjuk állítani az üzemanyagomat.
Ami egyrészt óriási, hiszen van friss pékárum a verseny kellős közepén, azonban megvan az árnyoldala is, hiszen a mindenmentes étrend sajnos a versenyzést anyagilag is megnehezíti. Nem az van, hogy beugrok egy boltba és veszek egy kiflit, ha elfogyott, hanem ha otthon maradt valami, akkor anélkül kell boldogulni. Logisztikai szempontból is sajnos át kell gondolni egy-egy versenyt, komplett konyhát nem vihetek fel a repülőre, vagy ha igen, az óriási többletköltséget jelent, ezért a tengerentúli versenyek egyelőre váratnak magukra.
Mit javasolsz azoknak, akik most kezdenének el sportolni?
Azt, hogy legyenek türelmesek önmagukkal, a terheléssel és a testükkel szemben. Bármilyen mozgástanulásnál, életmódváltásnál azt tapasztalom, hogy a legnagyobb problémát a türelem hiánya okozza. Nem szabad semmit magunkra erőltetni, különben az hosszú távon megbosszulja magát. Fontosnak tartom, hogy edzői irányítással sportoljon az ember, hiszen nagyon sok sérülést és maradandó problémát lehet összeszedni a helytelen terhelésből.
(De talán ennél is fontosabb, hogy próbálják meg megtalálni azt a sportot, amiben valóban jól érzik magukat, és ki tudnak teljesedni, ha ez megtörténik, akkor soha többet nem KELL sportolniuk, hanem szinte szórakozás lesz a testmozgás.)
Ételallergia, időhiány. Ha sport, nincs kifogás?
Kifogásokat találni a legegyszerűbb, a tárház szinte végtelen, sajnos ezt a mindennapokban is tapasztalom. Könyvet lehetne írni arról, hogy milyen indokkal mondják le az edzéseket, ezekkel azonban nincs mit tenni, nem lehet akarni más helyett. Aki valóban mozogni szeretne, annak teljesen mindegy, hogy milyen hátráltató tényező állja útját, mozogni fog, és ehhez én megpróbálok minden segítséget megadni.
Judit a versenyen
Forrás: WEBBeteg
Gorzsás Anita, újságíró
