Disszociatív zavarok
frissítve:
A disszociatív zavarok csoportja a pszichopatológia egyik legösszetettebb területe, melyek a tudat, az emlékezet, az identitás és a környezet érzékelésének zavaraival járnak. Ezek a pszichiátriai rendellenességek gyakran trauma vagy extrém stressz hatására alakulnak ki, és komoly hatással lehetnek az érintett személy életminőségére.
Gyermekek, nők, alacsony szociális státuszú és iskolázottságú egyének, érzelmileg kiegyensúlyozatlan személyiségek körében gyakoribb. Nárcisztikus vagy borderline személyiségzavarban szenvedők esetében szintén gyakrabban megfigyelhetőek disszociatív jelenségek, illetve poszttraumás stressz zavarhoz kapcsolódóan is gyakrabban előfordulnak.
A DSM-5 (Diagnosztikai és Statisztikai Kézikönyv, 5. kiadás) a disszociatív zavarokat az alábbi fő csoportokba sorolja:
- Disszociatív amnézia
- Disszociatív identitászavar (korábban multiplex személyiségzavar)
- Deperszonalizáció/derealizációs zavar
- Egyéb meghatározott és nem meghatározott disszociatív zavarok
Mi áll a disszociatív zavarok hátterében?
A disszociatív élmények általában egy védekezési mechanizmus részei, amelyet az agy a túlzott stressz vagy trauma hatására aktivál. A kutatások szerint a következő tényezők játszhatnak szerepet:
- Gyermekkori trauma vagy bántalmazás (különösen ismétlődő fizikai, érzelmi vagy szexuális abúzus).
- Súlyos stressz vagy PTSD (például háborús élmények, balesetek, erőszakos események).
- Neurobiológiai eltérések (például az amygdala és a prefrontális kéreg közötti kapcsolat zavara).
- Krónikus szorongás és depresszió, amelyek hajlamosíthatnak a disszociációra.
1. A disszociatív amnézia
A disszociatív amnézia olyan állapot, amelyben a személy nem képes felidézni fontos személyes információkat, amelyek normál körülmények között hozzáférhetők lennének. Az amnézia nem magyarázható sem alkohol, sem drogfogyasztással, sem neurológiai állapotokkal, hanem pszichológiai eredetű. Leggyakrabban traumatikus vagy stresszes élmények következményeként alakul ki, és az érintett személy nem emlékszik bizonyos eseményekre vagy időszakokra, gyakran azokra, amelyek szorongást vagy fájdalmat okoztak.
Tünetei
Az érintett személy nem emlékszik az életének jelentős részeire, különösen traumatikus eseményekre.
Az amnézia lehet teljes (az egész életet érintheti) vagy részleges (csak egy adott időszakot vagy eseményt érinti).
Az amnézia nem magyarázható más neurobiológiai vagy orvosi okokkal, tehát nem szervi károsodás eredménye.
A személy a trauma hatására „elnyomja” a fájdalmas emlékeket, így egyfajta tudati védekezésként jelenik meg a zavar.
A disszociatív amnézia a leggyakrabban olyan személyeknél alakul ki, akik súlyos, ismétlődő traumákat szenvedtek el, mint például bántalmazás, háborús élmények vagy erőszakos bűncselekmények áldozatai. Az amnézia a személy számára egy nem tudatos védekezési módja annak, hogy elkerülje a traumák tudatba törését, ezáltal csökkentve a pszichológiai fájdalmat.
A disszociatív amnézia típusai
Részleges amnézia: Az érintett személy bizonyos időszakokra vagy eseményekre nem emlékszik, de az élete más területei, például a mindennapi tevékenységek, nem érintettek.
Teljes amnézia: A személy nem képes emlékezni az egész életére, és gyakran elveszíti a személyazonosságát, ami igen megterhelő és komoly zavart okozhat.
Kezelése
A disszociatív amnézia kezelése pszichoterápiás beavatkozásokat igényel, például traumafókuszú pszichoterápiát, vagy esetenként kognitív viselkedésterápiát, hogy segítsen az érintetteknek feldolgozni a fájdalmas élményeket és újraépíteni az identitásukat.
2. Disszociatív identitászavar (korábban multiplex személyiségzavar)
A disszociatív identitászavar (DID), korábbi néven multiplex személyiségzavar, a legkomplexebb és leginkább megosztó disszociatív rendellenesség. Ebben az állapotban egy személy több, különböző személyiséget vagy „én”-t alakít ki, melyek mindegyike más-más viselkedési mintákat, emlékeket és érzéseket hordozhat. Ezek a személyiségek (más néven „alteregok” vagy „identitások”) a személy tudatának egyes aspektusait képviselik, és gyakran teljesen eltérő jellemvonásokkal, emlékekkel és személyiségjegyekkel rendelkeznek. A személyiségek közötti váltások hirtelenek és látszólag kontrollálhatatlanok lehetnek.
Tünetek
Több különböző személyiség, amelyek különböző emlékeket, gondolatokat és viselkedési mintákat képviselnek.
Az identitások közötti átmenetek gyakran nem tudatosak, az érintett személy nem emlékszik arra, hogy mikor és hogyan váltott át egy másik személyiségbe.
Az ezek közötti váltások különböző viselkedéseket, hangulatokat és élethelyzeteket eredményezhetnek.
A személy különböző alteregoihoz való kapcsolódása az élet különböző területein (munka, társas kapcsolatok, családi élet) is nyilvánvalóvá válhatnak.
Kezelése
A DID kezelésében a legfontosabb a trauma feldolgozása. Az egyik legszélesebb körben alkalmazott terápia a traumafókuszú kognitív viselkedésterápia (CBT), amely segít a személyeknek a traumájuk feldolgozásában és az alterek közötti integrációban. Emellett hipnoterápia, traumafókuszú pszichoterápia (pl. EMDR, brainspotting, hipnoterápia) is segíthet. A hosszú távú terápiás folyamat során a cél a különböző személyiségek közti kommunikáció elősegítése, a személyiségrészek egyesítése és az egyesült identitás megerősítése. Tünetorientált gyógyszeres kezelésre is szükség lehet.
3. A deperszonalizáció és a derealizáció külön-külön és együtt is előfordulhatnak
Depreszonalizáció
A deperszonalizáció egyfajta önmagunktól való eltávolodás érzése, mintha az ember egy külső szemlélőként figyelné saját gondolatait, érzéseit, testét vagy cselekedeteit. Az érintettek gyakran úgy írják le az élményt, mintha egy robotként vagy egy „álomban” élnének, elveszítve a kapcsolatot a saját érzelmeikkel és fizikai érzeteikkel.
Tünetei
A test vagy az önkép idegenségének érzése („mintha nem is az én testem lenne”).
Az érzelmek tompulása vagy teljes elvesztése.
Automatikus, gépies cselekvés (mintha „pilótaüzemmódban” működne).
Az önreflexió fokozott jelenléte, ami paradox módon tovább erősíti az elszigeteltség érzését.
A deperszonalizáció gyakran szorongásos zavarokkal és depresszióval társul, valamint kiválthatják extrém stresszhelyzetek vagy traumák.
Derealizáció
A derealizáció során a személy a külvilágot irreálisnak, torzítottnak vagy „filmszerűnek” érzékeli. A környezet idegennek, élettelennek vagy álomszerűnek tűnhet, még akkor is, ha fizikailag teljesen jelen van benne.
Tünetek
Az objektumok, emberek vagy helyek elmosódott, torz vagy irreális érzékelése.
Az időérzék megváltozása (mintha minden lassabb vagy gyorsabb lenne).
A környezet személytelennek, „műanyaghatásúnak” tűnik.
Hangok és fények természetellenesnek érződhetnek.
A derealizáció gyakran együtt jár a deperszonalizációval, de előfordulhat önállóan is. Kiválthatják stresszes élethelyzetek, kimerültség, traumák vagy pszichoaktív szerek.
A DSM-5 szerinti diagnosztikai kritériumok
A DSM-5 szerint a deperszonalizációs/derealizációs zavar diagnózisa akkor állítható fel, ha:
- A személy tartósan vagy visszatérően tapasztalja a deperszonalizációt, a derealizációt vagy mindkettőt.
- Az epizódok alatt a realitásérzék sértetlen marad (tehát az érintettek tudják, hogy nem „őrültek meg”).
- Jelentős distresszt vagy életviteli nehézséget okoznak a tünetek.
- Nem magyarázhatók más pszichiátriai betegséggel, szerhasználattal vagy neurológiai rendellenességgel.
Kezelési lehetőségek
A disszociatív zavarok terápiája összetett, mivel a háttérben gyakran mélyen gyökerező trauma áll. A kezelés célja az énérzet helyreállítása és a disszociációs epizódok gyakoriságának csökkentése.
Pszichoterápia:
Kognitív-viselkedésterápia (CBT): Segít az irracionális gondolatok és a szorongás csökkentésében.
Traumafókuszú terápia (például EMDR vagy brainspotting): Hatékony lehet a trauma feldolgozásában.
Mindfulness-alapú terápiák: Segíthetnek a jelenben maradásban és a testtudatosság fejlesztésében.
4. Egyéb meghatározott és nem meghatározott disszociatív zavarok
A DSM-5 az "Egyéb meghatározott disszociatív zavar" és a "Nem meghatározott disszociatív zavar" kategóriákat azoknak az eseteknek a leírására használja, amelyek nem illeszkednek egyértelműen a klasszikus disszociatív rendellenességek, például a disszociatív amnézia vagy a disszociatív identitászavar kereteibe. Ezek a kifejezések azért szükségesek, mert sok esetben a disszociatív tünetek nem felelnek meg pontosan egy-egy diagnosztikai kategóriának, de mégis egyértelműen disszociatív jellegűek, és komoly hatással vannak az érintett személyek életére.
A tünetek
A disszociatív tünetek jelen vannak, de nem felelnek meg teljes mértékben a más disszociatív zavarok diagnosztikai kritériumainak.
Például a deperszonalizáció és derealizáció kombinációja, de nem elég súlyos ahhoz, hogy a deperszonalizációs/derealizációs zavar kategóriájába tartozzon.
Olyan disszociatív élmények, amelyek nem tartósak, de gyakoriak, és befolyásolják a személy mindennapi működését.
Ezek a zavarok nehezebben diagnosztizálhatók, mivel a disszociatív tünetek nem teljesen illenek a klasszikus kategóriákba. Az "egyéb meghatározott" kategória lehetőséget ad a pszichológusoknak és pszichiátereknek, hogy rugalmasan diagnosztizálják azokat az eseteket, amelyek disszociatív jeleket mutatnak, de nem tartoznak pontosan egyik ismert zavarba sem.
Kezelés
Az ilyen típusú zavarok kezelésében a pszichoterápia és a stresszkezelési technikák alkalmazása javasolt.
A disszociatív zavarok gyógyszeres kezelése
Bár nincs specifikus gyógyszer a disszociatív zavarokra, bizonyos szorongáscsökkentők és antidepresszánsok (SSRI-k, SNRI-k) segíthetnek a társuló tünetek enyhítésében.
Fontosak az életmódbeli változások is
- Stresszkezelési technikák használata (például meditáció, relaxáció, mindfulness).
- Egészséges napi rutin és alvásrendezés.
- Fizikai aktivitás és kiegyensúlyozott étrend.
Összegzés
A disszociatív zavarok széles spektrumot ölelnek fel, a traumák, a stressz és a pszichológiai védekezési mechanizmusok komplex összefonódásaként. A disszociatív amnézia, a disszociatív identitászavar és az egyéb nem meghatározott zavarok mind olyan állapotok, amelyek komoly hatással vannak az érintettek mindennapi életére, és megfelelő kezelést igényelnek. A deperszonalizáció és a derealizáció pedig összetett és nehezen kezelhető állapotok, melyek jelentős distresszt okozhatnak. Az érintettek gyakran elbizonytalanodnak önmagukban és a valóság érzékelésében, ami megnehezíti mindennapi életüket.
Ha valaki tartósan disszociációs tüneteket tapasztal, fontos, hogy mielőbb szakemberhez forduljon, mivel a megfelelő kezelés jelentős javulást hozhat az életminőségében.
A disszociatív zavarok terápiája hosszú távú folyamat, amely gyakran traumafeldolgozással és a személyiség integrációjával foglalkozik. A megfelelő terápia és támogatás azonban segíthet a tünetek enyhítésében és a teljesebb élet visszanyerésében.
Forrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Szabó Zsuzsanna, pszichoterapeuta szakorvos
Felhasznált irodalom: Füredi János, Németh Attila: A Pszichiátria magyar kézikönyve, Medicina Kiadó, Budapest, 2015
