Elindult a Sportol a Nemzet sportkártya program

MTI
megjelent:

Elindult a Sportol a Nemzet sportkártya program, amely céljai szerint a sportolni vágyóknak, a létesítményeknek és a szövetségeknek is új lehetőséget teremt.

A kártyát bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón Hoffmann Pál, a Sportol a Nemzet sportmozgalom projektvezetője kifejtette: mostantól 16 városban több mint 30 sportágból választva sportolhatnak az eredetinél legalább 50 százalékkal alacsonyabb áron a programba regisztrálók.

Az új sportkártya rendszer egy olyan kezdeményezés, melyben a sportolásra alkalmas létesítményekben - így többek között azon a Szeged melletti gokartpályán is, ahol a sajtótájékoztatót tartották - rendszeresen minimum 50 százalékkal kedvezőbb áron biztosítanak sportlehetőséget a kártyával rendelkezőknek. Minden jelentkező névre szóló kártyát kap, melynek segítségével igénybe veheti a kedvezményeket, illetve minden egyes alkalommal pontokat gyűjthet rá, melyekért ajándékokat kaphat. Nincs limit, akár naponta lehet használni a kedvezményeket.

Hoffmann Pál elmondta: az a cél, hogy egyre többen, korra, nemre, szociális helyzetre való tekintet nélkül mozogjanak, ezáltal egészségesebb életet éljenek.

A sportpályák üzemeltetői díjmentesen vehetnek részt a programban, amely által ismertséget szerezhetnek maguknak, a sportszövetségek pedig növelhetik a sportolói bázisukat.

A projektvezető szerint az aktivitást jól mutatja, hogy az induláskor 16 városban, 50 helyszínen, 30 sportági választékot kínálnak, emellett már jövő héten több tucat helyszín csatlakozását jelezték előre. A tervek szerint év végére elérik országosan a 400-500 sportolásra alkalmas cég bevonását.

Tavaly ősszel a Dél-Alföldön próbaként elindított mintaprojektben mintegy háromszázan már kipróbálták a lehetőséget. Ennek pozitív hatásáról számolt be Horváth Norbert, a szegedi Klúg Péter Általános Iskola igazgatója, aki szerint a hallássérült és tanulásban akadályozott diákjaiknak ez egy rendkívüli lehetőség volt, hiszen az iskolában ilyen sokféle sportlehetőséget nem tudnak biztosítani.

(MTI)

Frissítve: 2015.06.13. 05:21, Megjelent: 2015.06.13. 05:21
Címkék: Sportolás téma

Cikkajánló

Sport: így érdemes elkezdeni

Dr. Kónya Judit, családorvos
Sportolás
A jó idő sokunkban kelti fel a sportolás iránti vágyat - olyanokban is, akik eddig nem mozogtak rendszeresen, vagy már régen abbahagyták azt. A sportolás elkezdése, illetve az újrakezdése a legnehezebb, és ne gondoljuk, hogy a fogadalom megtartása, miszerint holnaptól rendszeresen sportolunk, egyszerű lesz.
Az aurás migrén
Az aurás migrén

Ön is tehet állapotának javításáért.

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Kardioközpont - Dr. Sztancsik Ilona, kardiológus, aneszteziológus, intenzív terapeuta
WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, családorvos
Oxygen Medical - Dr. Babai László, prevenciós szakértő
WEBBeteg - Kálmánczhey Emőke, fitneszedző
WEBBeteg - Irinyi-Barta Tünde, okleveles táplálkozástudományi szakember
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Puskás Réka

Dr. Puskás Réka

Reumatológus, manuálterapeuta

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Sztancsik Ilona

Dr. Sztancsik Ilona

Kardiológus, Sportorvos, Aneszteziológus

Budapest