A dohányreklámok valóban hatnak a kamaszokra
A dohányreklámok valóban arra sarkallják a tinédzsereket, hogy rágyújtsanak, állítják egy új tanulmány szerzői, és szeretnék elérni, hogy betiltsák az ilyen hirdetéseket.
Németországban több mint 2100 iskolás bevonásával végeztek kutatásokat, melyből kiderült, hogy 277, korábban nem dohányzó fiatal rászokott a cigarettára a reklámok hatására. Akik a legtöbb ilyen hirdetményt látták, azoknak 46 százalékkal nagyobb volt az esélye, hogy rákapnak a káros szenvedélyre.
Erőfeszítések a dohánytermékek reklámozásának szabályzásáért
Dr. James D. Sargent, a New Hampshire-i Dartmouth Kórház gyermek-és családorvostani professzora szerint ez erősíti azt az elképzelést, hogy az Amerikai Élelmiszer-és Gyógyszeripari Hivatal beleszólhasson a dohánytermékek reklámozásába. Sargent, aki kiterjedt kutatást végzett arról, hogy miként befolyásolja a média a fiatalok viselkedését, együtt dolgozott a német kutatókkal a tanulmányon, mely a nyomtatást megelőzően online is megjelenik a Pediatrics című folyóiratban.
A hirdetés működésének van egy mentális modellje - magyarázta Sargent. A reklám megtekintése után a tinédzserek dédelgetni kezdik magukban a dohányzás gondolatát. Elképzelik, hogy az vicces lehet, és népszerűbbekké válhatnak általa a társaik körében. Ezek előzik meg a rágyújtást. Végül nem sokkal a reklám után meg is teszik.
Tanulmány a dohányreklámok hatékonyságáról
A tanulmányban résztvevő tanulók 10-17 év közöttiek voltak. 12 reklámot néztek meg, hat cigarettáról szólt, hat pedig másról, például csokoládéról, autóról, vagy mobiltelefonról. Arra kérték őket, hogy nevezzék meg a reklámozott terméket, és amennyiben emlékeznek rá, akkor a márkáját is.
Kilenc hónap elteltével a dohányreklámokat nézegető diákok 13 százaléka dohányozni kezdett, amiből erős összefüggésre lehet következtetni a viselkedés és a reklám között. Minél több ilyet láttak, annál nagyobb valószínűséggel szoktak rá a káros szenvedélyre.
Minden egyes tanulmányunk egy újabb kis egység, mely alátámasztja az ok-okozati viszonyt, mind újabb bizonyíték gyanánt szolgál – mondta Sargent. Az adatelemzés során rögzítették az egyéb ismert kockázati tényezőket, mint például a szülők vagy a társak dohányzása.
Help kampány |
A Help-kampánnyal az óvodákba megelőző játékprogramokat visznek, többi között bemutatják a gyerekeknek Csukás István egyik meséjét, amely a füstmentes erdő létrehozásáról szól. |
A dohányzást népszerűsítő reklámok ijesztő hatása
Ez a tanulmány nagyon fontos, mert alig létezik longitudinális megközelítés ebben a témakörben, ami bemutatná az összefüggést a dohányreklámok és a tinédzserkori dohányzás között - mondta Cheryl Healton, az Amerikai Örökség Alapítvány (dohányzásellenes szervezet) elnök-vezérigazgatója. A korábbi kutatások egy bizonyos időpontban tanúsított viselkedést vizsgáltak, és ennek alapján véltek összefüggést, de ez nem ok-okozati viszony volt.
A longitudinális tanulmány azonban nyomon követi a résztvevőit, hogy így mutassa be, miként befolyásolja egyik esemény a másikat. A reklámok olyan témaköröket vázolnak fel, melyek sokat jelentenek a kamaszok számára: például a fiúknál a férfiasság, a lányoknál a vékony alkat, a társas elfogadás. Legtöbben ilyenkor kezdenek dohányozni, és mivel a cigaretta erős pszichoaktív drog, kikövezi az utat a függőség felé.
A passzív dohányzás káros következményei |
Mára már mindenki tudja, hogy a cigaretta okozta betegségeket felsorolni is nehéz lenne: az összes daganatos haláleset 30, míg a tüdőrák 90 százalékát okozza, hogy csupán a legnagyobb számokat említsük. Új felfedezés azonban, hogy a dohányzás nemcsak annak az egészségét károsítja, aki a cigarettát elszívja, hanem azét is, aki egy légtérben van vele. Orvosi tények a passzív dohányzásról |
A média felelőssége a dohányzás visszaszorításában
Healton elmondása szerint a dohánygyártók naponta mintegy 30 millió dollárt (6,3 milliárd Ft) költenek reklámra. Rá kell venniük a fiatalokat a füstölésre, különben lehúzhatják a rolót. Habár a cigarettareklámokat betiltották az amerikai televíziókban, Healton szerint bizonyos műsorok mégis ilyen viselkedésre ösztönöznek azáltal, hogy a szereplők rágyújtanak.
A Szex és New York volt a leghosszabban futó Marlboro Lights-reklám - utalt a népszerű sorozatra. Az Egyesült Államokban a tinédzserkori dohányzás jelentősen visszaesett az 1997-es csúcspont óta, a Legacy adatai szerint. Mégis, 2007-ben a fiatalok 20 százaléka ismerte el, hogy az előző 30 napban rágyújtott, jelentette az Amerikai Tüdő Szövetség.
(forrás: Medipress)