A telítetlen zsírsavak nem használnak a szívritmuszavarok ellen

MTI
megjelent:

A koszorúér szűkület kockázatát csökkenthetjük telítetlen zsírsavak fogyasztásával, azonban a szívritmuszavar kialakulásának esélyét ezek nem befolyásolják – közölték amerikai kutatók.

Az már régóta ismert, hogy a telítetlen zsírsavak esszenciálisak, vagyis szervezetünk ezeket nem tudja előállítani: az ilyen tápanyagokhoz csak az elfogyasztott ételből juthatunk. Ennek a jelentőségét viszont csak a múlt század hetvenes éveiben fedezték fel. Akkor tanulmányozták Grönlandon az inuit törzs tagjait. Ezeknél az embereknél szívroham nem fordul elő. Hamar kiderült, hogy ez nem örökletes védelem a szívbetegség ellen, hanem az, hogy az ott élők gyakorlatilag halhúson élnek és így rengeteg omega-3 zsírsavat fogyasztanak.

Számos nagy vizsgálat igazolta, hogy a telítetlen zsírsavak hatásosan védenek a koszorúér betegség ellen, ezért ajánlják az étrendben a heti két-három alkalommal beiktatott halevést. Voltak olyan megfigyelések is, amelyek szerint a leggyakoribb szívritmuszavar, a pitvari fibrilláció ugyancsak ritkábban jelentkezik, ha valaki sok omega-3 zsírsavat fogyaszt, de megfelelően ellenőrzött, nagy vizsgálatot korábban nem végeztek. Ezért indult el az a vizsgálat, melynek eredményeit Peter Kowey és munkatársai ismertették.

Olyan felnőtt szívbetegeknek adták az omega-3 zsírsavat tartalmazó tablettát, vagy véletlenszerű kiválasztás alapján az ugyanolyan külsejű, de hatóanyag nélküli tablettát, akiknek rendszeresen volt szabálytalan szívműködéssel járó szívrohama. Azt figyelték, hogy a hatóanyagot tartalmazó tablettával kezelt betegeknél a szívdobogás ritkábban jelentkezik-e, mint a megkülönbözhetetlen, de hatóanyag nélküli tablettát szedő csoport tagjaiban.

Fél év alatt kiderült, hogy az omega-3 zsírsav még nagy adagban sem akadályozza meg a szívritmus-zavar elindulását: a kezelt csoportban a szívdobogásos jelenség nem volt ritkább, mint a telítetlen zsírsavat nem szedő betegek körében.

A már ismert, a szívinfarktus megelőzésére vonatkozó kedvező hatás továbbra is érvényes, csak az omega-3 zsírsavak remélt, ritmuszavar ellenes tulajdonságát nem sikerült bizonyítani, arra a célra az ilyen készítmények nem alkalmasak.

(MTI)

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Irinyi-Barta Tünde, okleveles táplálkozástudományi szakember
WEBBeteg - Irinyi-Barta Tünde, okleveles táplálkozástudományi szakember
WEBBeteg - Dr. Borsi-Lieber Katalin
WEBBeteg - Tóth András, újságíró

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Szanyi Andrea

Dr. Szanyi Andrea

Belgyógyász, háziorvos, geriáter

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Dancs Tamás

Dr. Dancs Tamás

Kardiológus, Belgyógyász

Budapest