Fájdalmas dudor a bőrön

Tisztelt DoktorÚr/Nő! Kb 4-5 hónappal ezelőtt megjelent a bal felkaromon egy borsó nagyságú dudor, kemény tapintású, olyan volt, mintha egy borsószem, vagy egy kavics lenne a bőröm alatt, ha megfeszült a bőr fehéres volt, nem fáj, nem viszketett, piros sem volt egy kicsit se. Nem foglalkoztam vele, gondoltam biztos egy kis zsírkinövés, vagy valami szépséghiba, egyáltalán nem zavart. Viszont pár napja begyulladt, kivörösödött és feldagadt, csúnya piros is és nagyon fáj. Ha a póló ujja hozzá ér, már az is erős fájdalmat okoz. A közepén pedig megjelent egy pici sötét pont, mintha valami csípés lenne. Kétlem, hogy az hiszen említettem, hogy már hónapok óta zavartalanul ott van, sose fáj, most kezdett csak fájni. Ön szerint mi lehet ez? Nem nagyon van alkalmam most bőrgyógyászhoz menni, de ha nem múlik magától, mindenképp el fogok, addig is érdekelne, hogy Ön szerint mi ez. Csatoltam 1 képet, azon szerintem jól látszik. A képet ma készítettem. Válaszát előre is köszönöm! Tisztelettel, N.

Dr. Tóth Gyöngyi válasza bőrprobléma témában

Tisztelt Kérdező! Valószínűleg egy teljesen jóindulatú betokosodott majd begyulladt epidermális cysta, atheroma okozhatja a panaszát. Amennyiben nem javulna a gyulladás javaslom keressen fel bőrgyógyász szakorvost és a későbbiekben sebészileg el is távolítható, hogy máskor ne okozzon ilyen panaszokat.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. március 11.

Kérdések és válaszok: Bőrbetegségek

Bőrproblémák
Tisztelt doktor nő! Problémáim pár hónappal ezelőtt kezdődtek, mikor a makkom alatt (jobb oldalt) megjelent egy fehér "réteg", ami hol jobban látszott hol...
Milyen bőrbetegség lehet?
Tisztelt Bőrgyógyász Szakorvos! Hozzávetőlegesen 2, 5 évvel ezelőtt kezdődött a problémám. A hátam jobb oldali bőrfelületén viszkető, kitüremkedő kiütések,...
Mitol lehet pattanas a labon?
Szep napot! Az utan erdeklodnek, hogy mitol alakulhat ki pattanas a labon (vadli)? Piros kis kiutesnek indul majd par ora mulva hofeher a teteje (mint pl arcon...
Pattanásszerű göbök a tarkón
Tisztelt Doktor Úr, Pár hete megjelent a nyakam alsó táján a hajas tarkó résznél 1-2 apró pattanásszerű kinövés. Ha kinyomom akkor egy 1-2 miliméter átmérőjű...
Biztos, hogy seborreás dermatitis?
30 éves, házas, gyermektelen nő vagyok. Fogamzásgátló tablettát nem szedek. Krónikus betegségem nincsen. 176 cm vagyok, 67 kg, rendszeresen sportolok,...
Anyajegyes kérdés
Kedves Doktornő! Már kiskorom óta van a fejemen egy anyajegy, sárga, és eléggé kidudorodik. Voltam már vele évekkel ezelőtt bőrgyógyásznál, akkor azt...