Étvágytalan gyerek

Tisztelt Doktornő! Teljesen kétségbe vagyok esve és nem tudom már, hogy kihez fordulhatnék. Két lányom van, a nagyobbik normál étvágyú, normál súlyú gyerek annak ellenére, hogy tejfehérje allergiája van és a lisztiérzékenység is kérdéses volt egy ideig. A kisebbik pedig születésétl kezdve nem túl nagy étkű. 2 hónapos koráig tudtam szoptatni, majd következett a tápszer, amit fél éves korában végleg elutasított. Addig se sokat tudtam beletömni, mert 100 ml-nél többet nem volt hajlandó elfogadni. Akkoriban szépen ette a főzelékeket, össze tudtam állítani úgy a napi étrendjét, hogy ne okozzon gondot. Majd úgy 9-10 hónapos korában egyre többmindent utasított el. Nem volt hajlandó kanálból enni. Azt a tanácsot kaptam az orvosától, hogy egy ideig mellőzzük a kanalat, hátha ráharapott és rossz élmény volt számára. Megpróbáltuk, majd elmentünk a boltba, választott magának új kanalat, villát. Mostmár ő maga akar egyedül enni, ami ugye elég bajos, de nem engedi, hogy etessem. Ezzel egyidejűleg mégtöbb ételt utasított el. Erre azt a tanácsot kaptam, hogy adjam, amit szeret. Igen ám, de most 15 hónaposan már ott tartunk, hogy elfogadja a húslevest és némi gyümölcsöt. Néha egy kis lekváros kenyeret, bundás kenyeret és ennyi. Ki se szakadok a konyhából, hátha sikerül olyat kreálnom, ami tetszik neki, ami vonzó, amit szívesen megenne és semmi. Annyi ételt elpocsékol, széttrancsíroz, hogy egész Afrikát jól lakathatnám vele. És persze hízni sem hízni sem hízik. Jelenleg 8 kg. Fantomalt port adok neki 3 hete, így hízott 20 dkg-ot és Béres cseppet, bár nincs még 10 kg, így nem merem a teljes napi adagot adni. Elküldtek anyagcsere és ételallergia vizsgálatra., December 6-án kell mennünk és januárban lesz eredmény. Engem meg a frász kerülget, mert, amikor ölbe veszem és érzem a pici testét, az a rossz érzés fog el, hogy lassan el fog fogyni és nem tudok ellene tenni. Nem tudom, honnan van enni energiája. Mosolygós, jókedélyű, értelmes, beszédes és játékos.. mégis aggaszt. És ha minden lelete negatív lesz, akkor mit csináljak vele? Hová vigyem? Higgye el, már annyi mindent kipróbáltam, hogy fel se tudnám sorolni. Sokan, akik hasonló cipőben járnak, azt mondják, ne foglalkozzak vele., De nem tudok nem foglalkozni ezzel. A gyerekem és imádom és bele őrülnék, ha valami baja lenne! És rettegek attól a naptól, amikor majd a húsleves és a gyümölcs se kell. Pár héttel ezelőttig a rántott csirkecombot is szerette, a füstölt párizsit is megette, most már ezeket sem. Mindenféle húst elutasít. Ön, mit tanácsol? Mit próbáljak még ki? Hová vihetném? Válaszát előre is köszönöm! O. V.

Dr. Balogh Andrea válasza evészavar témában

Kedves Kérdező! Gondolom a kislányánál már megcsinálták a rutin vizsgálatokat, ami körzetben elvégezhető: vérkép vérszegénység, fertőzés stb. irányában, vizeletvizsgálat stb. Sajnos vannak gyerekek ebben az életkorban akik, amikortól kezdve felállnak a világ jobban érdekli őket, mint az evés. Ilyenkor látunk anyukákat akik kanállal szaladnak a gyerek után. Sok esetben beválik, ha közösen étkeznek különösen ha hasonló korú kisgyerek is van a csapatban pl. barátnő gyermeke, unokatestvér aki jóízűen eszik, ezt látva a gyerek sokszor étvágyra kap. Érdemes lenne az Avena sativa nevű homeopatias szert adni a babának 9 CH hígításban kevés vízben elkeverve adja neki naponta 2x5 golyóval előtte utána kb. 20 percig ne egyen, ne igyon a kicsi., Amit még tudok javasolni, hogy ha a kicsi elutasít egy ételt, akkor 3 hét múlva kínálja meg vele ismét, ez sok esetben beválik. Ugyanakkor érdemes lenne neki adni egy kis probiotikumot, ez a bélflórát rendezi és sok esetben ez az alapvető gond, hogy a normál bélflóra felborul és ennek a rendezésével az étvágy is megjön. Ezt egy hónapon át érdemes lenne neki adni., Ami még eszembe jutott, hogy, ami az egyik nagyon fontos dolog az Ön nyugalma. A pici megérzi az Ön aggodalmát és ez is okozhat hasonló panaszokat. Tudom, hogy ez nagyon nehéz, de próbálja meg. Tisztelettel: Dr. Balogh Andrea gyermekorvos

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Balogh Andrea
Dr. Balogh Andrea gyermekgyógyász
Megválaszolva: 2011. november 13.

Kérdések és válaszok: Csecsemőgondozás, gyermeknevelés

Tartós hashajtó szedés
Tisztelt Doktor úr! Egy viszonylag régóta fennálló problémával fordulok Önhöz. Sajnálatos módon a tavalyi évben nagyjából 7-8 hónapon keresztül rendszeresen...
Kamaszkori evészavar, hánytatás
Tisztelt Doktor nő/úr! Van nekem egy 16 éves lányom, aki január óta hánytatja magát, mert kövérnek érzi magát. Most, hogy ez kiderült beleegyezett, hogy...
Kényszeres evés
Tisztelt Doktornő! Az életvitelem olyan volt, hogy már fiatalon is este volt a főétkezés. Ma már nem indokolt, és mégis este eszek. Viszont hosszú ideje már...
Vegetáriánus gyerek
Kislányom 6 éves lesz nyáron és nagyon rossz evő. Gyermekorvosunk nem nagyon foglalkozik a problémánkal, pedig szerintem elég aggasztó a helyzet. Lányom nem...
Anorexia/Bulimia
Tisztel Doktor úr! Külföldön dolgozom egészen karácsonyig és a közel egy éve fenn álló táplálkozási zavaraim drasztikusan romlottak. Nagyon erős bulimiás...
Evés függőség
Tisztelt Doktornő/ Doktorúr! Tudom, hogy orvosi diagnosztika nélkül nem biztos, mégis úgy gondolom, hogy evés függőségem van. 169 cm és 74 kg vagyok. Soha...