Zselés-nyálkás zöldes széklet babánál

Kedves Doktor Úr/Nő Gyermekem 4 és fél hónapos. Már úgy 1, 5 hónapja megváltozott a széklete. Előtte sárga, összeálló volt és 2 naponta. A 2 hónapos oltás óta viszont teljesen megváltozott. Eleinte vízszerű volt és zöld (naponta 1 alkalommal). Aztán kapott antibiotikumos kezelést (citrobacter miatt), amit allergia miatt abba is hagytunk. Azóta csak normaflore-t kapott., De a széklete most sem rendeződött. Most napi 3-4-szer van széklete, ami "taknyos-zselés-nyálkás" és zöldes színe van. Fiam csak anyatejet kap meg alkalomadtán vizet. Súlya nagyon szépen fejlődik 7, 5 kg (3, 4 kg-val született). Kórosnak mondható ez a széklet, kellene aggódnom? (3 hete volt székletvizsgálata, az negatív lett). Mit tehetnék, hogy ez rendeződjön? Egyáltalán kell-e ennek változnia, vagy ez így rendben van? Előre is köszönöm a válaszát. Tamara

WEBBeteg szakértő válasza csecsemő témában

Kedves Kérdező! Érdemes lenne megkérdezni háziorvosukat, hogy gombatenyésztést végeztek e a picur székletéből, ha nem akkor azt érdemes megcsináltatni. A másik, ami eszembe jutott, hogy a baba súlya nagyon szépen gyarapodik, már több a súlya, mint, aminek 1/2 éves korában kellene lennie. Nem tudom hány óránként eszik, de a 3 óránkénti etetést érdemes betartani, mert időnként akkor is látunk ilyen színű és állagú székletet ha a baba túleszi magát.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
WEBBeteg szakértő
Dr. Balogh Andrea, gyermekgyógyász
Megválaszolva: 2010. május 18.

Kérdések és válaszok: Csecsemőgondozás, gyermeknevelés

Neuroblasztoma?
Tisztelt Doktorno! 3 honapos fiam hasi ultrahang vizsgalatanal a bal mellekvesenel egy kb 2x2 cm-es szolid keplet volt lathato. Tovabbkuldtek minket MR...
Vérvétel eredménye
Kedves Doktorno! 3 honapos fiam mellekvesejenel egy 2x2cm elvaltozast talaltak, MR vizsgalat nem adott egyertelmu valaszt. Mellekletben csatolom a vervetel...
Csecsemő..
Tisztelt Dr. Plósz János! Köszönöm az előző kérdésemre a választ, hogy a kisbabám veséje a nyomástól nem mozdulhatott el, ha akkor nem okozott problémát....
Csecsemő szemproblémák
Tisztelt doktor úr/nő! A kisfiam 3 hónapos múlt és észrevettünk pár eltérést a szemén. Mindkét pupillája (szimmetrikusan) lejjebb helyezkedik el, nem pedig...
D vitamin
Udvozlom! A napokban 7 hetes kisbabanknak csopogtettem volna a szajaba az eloirt 1 csepp d vitamint, de a ficankolasa ugy sikerult, hogy a szemebe cseppent....
3 hetes baba
Tisztelt Doktornő! Nagyon szégyellem magam és rettenetesen bűntudatom van. Tegnap este a 3 hetes gyermekemet a karomban bölcsőzartásban vízszintesen tartva pár...