Örökletes betegségek.

Tisztelt Doktor úr/Doktornő! A családomban az egyik nagyszülőm (nagyapám) már egészen fiatal korától kezdve folyamatosan beteg volt. Először szívbeteg (ehhez a túlsúlya is közre játszhatott), később fulladozott, majd nyálmirigy rákja volt, végül agydaganatban meghalt 74 éves korában.Én ennek a nagyapámnak az alkatát/testfelépítését örököltem. Az lenne a kérdésem, hogy, mennyi a valószínűsége, hogy örököltem minden belsőszervi betegségét (rákot, tűdőbetegséget)?Tehát, ha valaki örökli egy adott nagyszülője alkatát, testfelépítését akkor azzal együtt örököl minden belső szervi, és egyéb betegséget vagy a betegségre való hajlamot is? Ha nagyapám alkatát örököltem, mennyivel nagyobb az esélye, hogy olyan betegségeim lesznek, mint neki voltak, mint a testvéremnek? Előre is köszönöm a választ. Tisztelettel,

Dr. Baki Márta válasza öröklődés témában

Tisztelt Levélíró! Az öröklött alkat egyáltalán nem bizonyíték arra, hogy akihez hasonlítunk, annak az összes betegségét is örököljük. Nagyon jó bizonyíték erre, hogy az egypetéjű ikreknek – akiknek ugyanaz az anyaméhből magukkal hozott örökítő anyaga – is különböző betegségei lehetnek. Természetesen az egyén – így az Ön – alkatát sem lehet nagyban befolyásolni. A nyálmirigy- és/vagy az agydaganatok ritkán örökíthetők. Mindenképpen érdemes a testsúlyára ügyelnie, ne legyen súlyfeleslege. Az étkezésében sok friss gyümölcs és zöldség szerepeljen. Ezen kívül a dohányzástól, erős napsugárzástól óvakodjon. A rendszeres testmozgás szintén a szervezet normál működését segíti elő, amivel a betegségek (pl. szív és tüdő) egy része szintén megelőzhető. Az Ön korában a herék havonta történő áttapintását is javasoljuk, s ezek mellett, ha valamilyen szokatlan anyajegy, vérzés jelentkezik, mindenképpen orvoshoz kell fordulnia. Tisztelettel: dr. Baki Márta

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2019. június 24.

Kérdések és válaszok: Daganatos megbetegedések

Genetikai szűrés családtagoknak
Amennyiben a szülőnél rákot diagnosztizáltak, akkor a gyermekét milyen módszerrel érdemes kivizsgálni, hogy van-e genetikai hajlam nála a rákra? Ez függhet a...
Vérnyomás
Jó napot kívánok! A kérdésem a következő lenne mit lehet tenni ha egy öröklött magas vérnyomásom van? Ez ellen lehet tenni például pozítív gondolkodással...
Emelkedő roma index érték
Tisztelt Doktornő! Két is fél éve szedek Trisequens tablettát változókori panaszaimra. Tavaly májusban az éves vizsgálaton CA125 18.6 HE4 50 Roma index 7.5...
Sugárkezelés utáni ödéma az arcon
Tisztelt Doktor úr/Doktornő! A bal oldalon műtéti úton daganatot távolítottak el a fülemből. A sugárkezeléseken túl vagyok, amely után az arcom illetve a fül...
Mi okozhatja a magas Ca szintet a...
Kedves Doktornő! Autoimmun betegségek és inzulin rezisztencia ellenőrzés miatt 3-4 havonta járok vérvételre. Tavaly nyár végén feltűnt, hogy magas a kalcium...
"Hólyagrákban Signatera teszt"...
Tisztelt Doktornő! Fent jelzett korábbi kérdésemben a férjem hólyagrákkal vívott harcában kértem Doktornőtől életmódbeli és a Signatera gyakorlati hasznára...