Aurorix és a cirkadián ritmus összefüggése a, depresszióval.

Tisztelt doktor Úr/Nő! Régebben szedtem egy Aurorix nevű gyógyszert, melynek hatóanyaga a moklobemid és a hosszú, depresszióval való küzdelmem során az volt az egyetlen gyógyszer, ami segített is rajtam (szedtem ezen kívül Cipralexet és Yarocent is, melyekről én is tudom, hogy más jellegű készítmények, de sajnos nem voltam képes tolerálni a mellékhatásukat). Tény az is, hogy akkoriban még jártam mellette magán jellegű pszichoterápiára is, így valószínűsítem, hogy részben annak is köszönhető a pozitív változás., Amikor elkezdtem szedni a gyógyszert, a pszichiáter főorvos úr, akiről pozitív benyomásom volt, felvilágosított arról, hogy valószínűleg nálam a cirkadián ritmus felborulása okozza a, depressziót és a szorongást és mindezek mellé diagnosztizált nálam szociális fóbiát is. A gyógyszer hatására elkezdtem vidámabb, közvetlenebb és kitartóbb lenni. Ugyanakkor a doktor úr, felhívta arra is a figyelmet, hogy tilos nap közben aludni és óva intett az éjszakai munkáktól, mert azok értelemszerűen összezavarják a cirkadián ritmust. Az egyik kérdésem arra vonatkozna lényegében, hogy egyrészt az Aurorix valóban a cirkadián ritmust szabályozza? Mert aki a régi orvos azt mondta, hogy igen, viszont aki a helyére érkezett új "főorvos", az konkrétan lehülyézett, amikor én ezt mondtam neki. A másik kérdésem az lenne, hogy függetlenül attól, hogy szabályozza-e, vagy sem ezt a ritmust, az éjszakai munka valóban kockázati tényezőnek számít, egy, depressziós betegnél? A harmadik és utolsó kérdésem, hogy egyszer, egy későbbi alkalommal is elkezdtem szedni az Aurorixet, viszont akkor már bágyasztó és álmosító hatása volt, amit nem tudtam mire vélni, mert korábban pont, hogy serkentett. Igaz, a főorvos úr, ezt azzal magyarázta, hogy még nem emeltük meg a dózist, így az a bizonyos "turbó fokozat" nem "kapcsolt be". Ez valóban így van? Önök is tapasztaltak hasonló mellékhatást a betegeiknél? Válaszukat előre is köszönöm. Tisztelettel: Sz. J.

Dr. Veress Dóra válasza cirkadián ritmus témában

Kedves Kérdező! Az Aurorix egy régi gyógyszer, ma már ritkán használjuk. Hatását nem a cirkadián ritmus szabályozásán keresztül fejti ki, noha vannak arra utaló adatok, hogy hatással van rá. A jelenleg használt antidepresszánsok között van kifejezetten olyan szer (agomelatine), ami a napszaki ritmust szabályozza, így az új orvosa valószínűleg erre gondolt, amikor erről beszéltek. A második kérdésre válaszolva azt tudom mondani, hogy az éjszakai alvás csökkenése és az alvással töltött periódusok megváltozása károsan befolyásolhatja a hangulatzavart, ezért kerülni kell. A 3. kérdésre válaszolva az Aurorixnek számos mellékhatása lehet, előfordulhat, hogy kezdetben bágyasztja, majd, amikor hozzászokik a szervezete, akkor inkább a pozitív hatásai érvényesülnek. Még mielőtt visszatérnek a szedésre, javaslom, hogy próbálják meg a cirkadián ritmusra ható szert és ha ez sem használ, akkor kezdje újra szedni a moklobemidet.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Veress Dóra
Dr. Veress Dóra pszichiáter
Megválaszolva: 2013. október 06.

Kérdések és válaszok: Depresszió

Stimuloton dózisa
Tisztelt Doktornő! Július eleje óta szedek Stimuloton gyógyszert, depresszióra, szorongásra. 50 mg-al kezdtem, egy hónap múlva emelt az orvosom 75 mg-ra. A...
Stimuloton
Tisztelt Doktornő! Brintellix gyógyszert kaptam, depresszióra, mely az adag növelésével sem vált be, sőt rosszul voltam tőle, két hónapig próbálkoztunk...
Depresszió-szorongás, munkahely
Kedves Doktornő! Régóta fennálló, főleg hullámokban visszatérő, depresszív hangulat és szorongás jellemző rám az utóbbi években. Néha értelmetlen tévképzetek...
Gyógyszerváltás sertralin esetén
Kedves Doktornő! Visszatérő, depresszióval és szorongásaim vannak . 2023,decemberéig Sertralint szedtem, orvosváltásnál nem kérdezték mit szedtem és...
Brintellix
Tisztelt Doktornő! Április eleje óta szedem a Brintellix 10 mg gyógyszert, melyet orvosom 20 nap múlva felemelt 15 mg-ra. (Depresszió, szorongás) Enyhe...
Fevarin tartós hiány
Tisztelt doktornő! Több éve szedtem napi 1 db 100mg-os Fevarint, 3 havonkénti szakorvosi kontroll mellett. A kezelőorvosom éppen szabadságom van, és az...