Depresszió pánikbetegség után

Tisztelt Hölgyem/Uram! A következő problémával fordulok Önökhöz: Három éve kialakult pánikbetegségből gyógyultam ki kb. fél éve (a betegség ideje alatt paroxat-ot szedtem). Végre felszabadultnak és boldognak, életerősnek éreztem magam, de április körül ismét jelentkeztek a tünetek: szédülés és izzadás a buszon, emberek között, menekülési kényszer. Igyekeztem sporttal és egészséges életmóddal urrá lenni a helyzeten és ez sikerült is. A mostani problémám viszont sokkal súlyosabb: a utóbbi két-három hétben, mintha valami mélydepresszió hatalmasodott volna el rajtam.Úgy érzem mindenfajta érzelem kihalt volna belőlem, teljes közöny a minden és mindenki iránt, sokat gondolok - és félek- a halálra/tól, sokszor, amikor az utcán, a városban vagyok úgy érzem, mintha nem is ez lenne az igazi valóság, de azt sem tudnám megfogalmazni, hogy akkor mi. Fáradtnak és kiábrándultnak érzem magam, néha úgy érzem, hogy legjobb lenne csak becsukni a szemem és a sötétben maradni. Szörnyen félek, hogy megőrölük! Sportolni továbbra is eljárok, amennyit csak tudok a munkám mellett (pincérként dolgozom), és reggelente be szoktam venni egy fél szem 0, 5mg-os Rivotil-t. Sürgős segítségre van szükségem, mert úgy érzem teljesen kicsúszik a lábam alól a talaj! Válaszát és tanácsát előre is köszönöm! Üdvözlettel.

WEBBeteg szakértő válasza depresszió témában

Kedves Attila! A legjobb tanács, amit csak adhatok az, hogy keressen fel gyorsan egy pszichiátert. Az Ön által leírt tünetek egyértelműen, depresszióra utalnak, és sürgős segítségre van szüksége. Ez ebben az esetben, mivel öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják, gyógyszeres kezelés lesz, de még mindig jobb, mintha valami meggondolatlanságot csinál. A jól beállított gyógyszereléssel folytatni tudja a munkáját is, és a kásőbbiekben, ha már jól lesz a gyógyszereket is el lehet hagyni.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Általános szakértő
WEBBeteg szerkesztőség
Megválaszolva: 2011. július 09.

Kérdések és válaszok: Depresszió

Depresszió nélkül
Tisztelt Doktornő! 40 éves férfi vagyok, három gyerkőccel, családdal, vezetői beosztásban. Sajnos 2019- ben beleszaladtam egy major, depressziós epizódba....
Szerotonin szint extrém magas
Üdvözlöm! Már több, mint egy éve kezdődött ez az állapot, eleinte ingadozó volt, mára viszont mindennapossá vált. Voltam vérvételen és kivizsgáltattam magam...
Ödvözlöm az édes apám már lassan három...
Ödvözlöm az édes apám már lassan három hete van, depresszióban mit javasol . Kérhetnék egy telefonszámot? Nem tud aludni Szedte Frontint, de attól rosszul lett...
Depresszió
Tisztelt doktornő, doktor úr! Bipoláris affektív zavaral küzdök 6 éve, gátolt öngyilkossági gondolataim vannak. Márciusba voltam kórházba, suicid intenciok...
Depresszió. Hangulatingadozás
Volt egy párom akivel egy évig együtt voltunk éltünk, és szakítottunk. A szakítás oka, h sokat hisztiztem ha valami nem tetszett. Sokszor hangulat...
Hogyan legyek túl ezen az állapoton? Mi...
Tisztelt doktor úr/nő! 16 éves lány vagyok és azért kérném a segítségét, mert úgy érzem egyedül nem bírom tovább. Már majdnem két éve elveszítettem az...