Mi lehet velem?

Tisztelt Doktornő! A következő dolgokat (tüneteket?) vettem magamon észre (már régebben kezdődött), ami az idő múlásával egyre csak erősödött és most olyan szinten vagyok, hogy már-már elviselhetetlen. Nem tudok megbirkózni az előttem álló feladatokkal, amiket vállalok és úgy gondolom önértékelési problémáim vannak, nincs önbizalmam és minden, amit eltervezek, amibe belevágok nem vagyok benne biztos hogy sikerülni is fog (Bármi, amibe kezdek szorongással teszem, teherként élem meg és nem tudok bízni magamban, hogy sikerülni fog most pl kamionos jogosítvány megszerzése. Félek, már-már rettegek a jövőmet illetően, hogy, hogyan fogok tudni saját lábra állni. Utóbbi pár napban már olyan gondolatok is átfutottak az agyamon, hogy jobb lenne nem is élni, de aztán rájöttem, hogy hülyeség, amit gondolok. Jelenleg a munkaviszonyom megszűnt és csak a másodállásomból van keresetem. Szüleimmel élek mivel 24 évesen jelenleg nincs tartós párkapcsolatom. Az emberekkel fellépő konfliktusaim során úgy érzem, egyszerűen nem tudom megvédeni az érdekeimet és kiállni saját magam mellett. Olyan szintre jutottam, hogy kifejezetten kerülöm az embereket és megpróbálok minden beszélgetésből (ha jó, ha rossz) minél előbb szabadulni mert egyszerűen nem érdekel, amit más mondd. Nincsenek igaz barátaim és úgy érzem nem számíthatok senkire. A szüleimmel sem igazán értetem meg magam. 24 évesen még mindig úgy kezelnek, mint kb. egy 15 éves gyereket. Pl ha szórakozóhelyre megyek szinte lelkiismeret furdalással teszem mert olyanokat mondanak, hogy Ők megint nem fognak tudni aludni egész éjszaka...stb. Kiabálnak velem, amiért elmegyek. (Olyan is volt, hogy anyukám a szobám ajtaja előtt hasalva hallgatózott, hogy kivel mit beszélek telefonon erről hála Istennek utóbbi időben már leszokott). Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy elmeséljek egy történetet, ami egy évvel ezelőtt történt. A másodállásomból kifolyólag (sportoló-játékvezető) egy szakmai díjjal gazdagodtam és ezt megünnepelvén hajnalban érkeztem haza ittasan. Ekkor apám többször megütött és napokig veszekedtek rám emiatt. Ezek után éreztem azt, hogy megromlott velük a kapcsolatom. Visszatérve a levelem első feléhez nem tudom mitévő legyek és hogyan tudnék változtatni azon, hogy elfogadhassam az embereket és ők is elfogadjanak, ne szorongjak az új dolgoktól, ne érezzem magamat kevesebbnek, mint más...stb. Válaszát előre köszönöm, Attila

Dr. Pálvölgyi Rita válasza önértékelési zavar témában

Tisztelt Kérdező, A szüleivel leírt kapcsolat és a munkahely elvesztése egyaránt olyan dolgok, amik nem segítenek az önbizalom, magabiztosság érzésének erősödésében. Jó volna, ha ki tudna dolgozni egy tervet, hogy milyen lépéseken keresztül tudna változtatni az életén. Ebben kollégám is a segítségére lehet. A segítség lehet gyógyszeres és pszichoterápiás jellegű egyaránt. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2016. augusztus 07.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Zárkózottság
Az a problémám, hogy rettentően zárkozott vagyok képes lennék szótlanul eltölteni egy hetet is, társaságban is ez a helyzet nemtudok hozzászolni semmihez, és...
Mit tehetek? Nagyon nehéz..
Kétségbe vagyok esve, mert nem vagyok magammal megelégedve. Már hetek óta rám tört az önbizalomhiány. Egy nagyobb problémám van, hogy a fölső fogsoromból az...
Szexuális probléma
Üdvözlöm önöket. Az lenne a problémám, hogy túl sokszor végzek önkielégítést. Napi szinten nézek ponó filmeket, 25 éves vagyok és még soha nem volt szexuális...
Borderline - segítségkérés
Tisztelt Címzett! Ötödéves orvostanhallgató vagyok és pszichiátrián szó volt a borderline személyiségzavarról. Megdöbbentem, mert az elhangzottak szinte mind...
Kevésnek érzem magam
Kedves Doktornő/ Úr! Kérdésem annyi, hogy miként győzhetném le a nagyfokú önbizalom hiányt, továbbá azt, hogy minden szituációban, mikor beszélnem kell...
18 éves vagyok, semmit sem érek
Most érettségiztem, orvosi egyetemre készülök. Nagyon akartam ezt az egészet. mindennél jobban. Viszont mindig is úgy éreztem, hogy kevés vagyok ehhez, és...