Fájó mellkas

Tisztelt doktornő/ doktor úr! Azért írok önöknek, mivel nagyjából két-két és fél hete elkezdett fájni a mellkasom. Mindennek az előzménye egy olyan esemény volt, ami beindíthatta ezt a láncreakciót, mivel előtte ilyen érzetet, fájást nem tapasztaltam. Lisonorm Forte gyógyszerre ittam grépfrútlevelet, és amikor nem sokkal később megtudtam, hogy az bizony nem ildomos dolog a kezelés alatt, nagyon bepánikoltam, és iszonyúan elkezdett verni a szívem. Az érdekesség az, hogy, amikor immáron elnyugodva feküdtem volna le, kiugrott ismételten az szívverésem egy pillanat alatt, és bementem az ügyeletre. Olyan erőteljesen vert, hogy szinte fájt. Készítettek EKG-t, ami tökéletes volt. Nos, onnantól kezdve számítom ezt a mellkasi fájást, ami főleg a szegycsontomra korlátozódik, de pontokon nyomásra fáj a bordám is (a hónalj alatt középtájon, és a szegcsonttól balra). Több, mint egy héttel ezelőtt hétfőn is voltam ügyeleten, pontosan ezen panaszokkal mentem el, hogy megnyugtassam magam. Készítettek egy nagyon részletes EKG-t, ismételten semmit sem találtak, felső légúti vírusfertőzést viszont igen. Azóta köhögök is, igaz a tüdőm tiszta, háziorvos megvizsgált, és nincsen köpet sem; száraz köhögés. Nem tudom, hogy az előzményeknek van bármi köze ehhez, vagy a vírusfertőzés okozza. Esetleg pszichoszomatikus dolog lehet. Februárban kardiológián is voltam, ott sem találtak semmit sem. Nyugtalanabb azért vagyok, mivel, amióta ez tart, nem, hogy jobb lenne, hanem rosszabb. A köhögés nem múlik, a mellkasom fáj (inkább nyomásra, terhelésre, belégzésre, köhögésre), a szívem táján sokat szúr, és a bal kezembe is sugárzik olykor, ami egy tompa, nyomó érzés, de van, hogy a bal lábamba is érzem ezt az érzetet vagy a hónaljamban. A vérnyomásom is kissé lejjebb ment, azóta. 115-118-as értékeket mérek, ami előtte volt tartósan 120-130 vagy felette, és estére a pulzusom is megugrik (80-90), ami nyugalomban átlag 65-70. Szorongó típus vagyok. Furcsa az is, hogy ilyen korban nem hiszem, hogy normális, hogy sokat ugrik ki a szívverésem (emelés, lépcsőzés, kisebb megterhelés, lehajlás), ami pár másodperc alatt visszaáll a normális értékre. Erre szedek Concor-t, de most az utóbbi időben ezt erőteljesebben tapasztalom. Igyekezett mindenki megnyugtatni, hogy ne gondoljak a legrosszabbra, hiszen egészséges, erős fiatal vagyok, akinek erős a szíve és tökéletes az EKG-je (inkább EKG-i, mivel többet is csináltak már az elmúlt közel három hónapban a vérnyomási ingadozások miatt). Pont, amikor a sorokat írom voltam háziorvosnál, aki megállapította, hogy a bal nyirokcsomóm duzzadt, de ez lehet a bölcsességfogamtól is, amit bizony szükséges kiműteni (bal alsó). Szájsebészetre már kaptam beutalót. Nem tudom, hogy mit javasol. Készíttessek egy átfogóbb, kollektívebb kardiológiai képet, okozhatja a fog, esetleg tudjam be a fájdalmat a sok köhögésnek? Lehet még akár reflux vagy pszichés is? Esetleg a korábbi kiugrás volt az, ami megnyomhatta kissé a bordákat? Vagy talán mozgásszervi baj? Gerinckopás? Tüdőszűrés, mellkasi röntgen szükségesek? Kissé tanácstalan vagyok, mivel a szimptómák nagyon hasonlatosak a legrosszabb szívbetegségekhez, de az EKG csak mutatott volna már valami kóros képet, igaz azt is tudom, hogy van olyan betegség, ami csak terhelésnél jelentkezik. Szinte már a fülem tetejéig ki vagyok vizsgálva, és semmi szervi bajt nem találtak (EKG-tól MRI-ig). Elnézést a hosszasabb levélért, és várom mielőbbi megtisztelő válaszát! Üdv. Tamás

Dr. Szanyi Andrea válasza mellkasi panasz témában

Kedves Kérdező! Javasolnám, hogy, ha még nem tette volna meg, keressen fel kardiológust, történjen terheléses EKG vizsgálat. Így kimutatható lenne, ha fizikai terhelést követően szívritmuszavar vagy egyéb eltérés jelentkezne. Lehetséges, hogy a jelenleg szedett vérnyomáscsökkentő gyógyszer adagja csökkenthető, amennyiben tartósan ilyen alacsony értékeket mér. A tapintható nyirokcsomó lehet rossz fogtól is. A száraz köhögés hátterében állhat légúti fertőződés, de például reflux is. Amennyiben a köhögés nem szűnik, javaslom, hogy mellkas röntgen vizsgálat történjen. A mellkasi fájdalom lehet akár a köhögéstől is, izomfájdalom, sőt, reflux is okozhatja. A grépfrútlé átmenetileg valóban kissé fokozhatja az amlodipin hatáserősségét, de ennyi idő után ennek hatása már nem érvényesülhet.

Cikkek a témában
    Nincs találat!
Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2018. április 02.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Szorongás vagy szívbetegség?
Jó napot! Úgy körülbelül 3 hete bementem a sürgősségire erős szédüléssel, ami már hetek óta fent állt, de az nap erősödött és erős ájulásérzés kísérte,...
JTSZB, Koncentrikus Bal Kamra...
Tisztelt Doktornő! Segítséget szeretnék kérni az alábbi problémámban! a Covid betegkísérőként a székesfehérvári Szent György Kórházban kezdtem el dolgozni...
Szív szúrás, fájdalom
Tisztelt Doktornő! Pont a járványhelyzet előtt diagnosztizálta a háziorvosom a magas vérnyomást és gyógyszert is kaptam rá és a magas pulzusomra is Coverex -AS...
Mitől fáj a szivem?
Március 20-án péntek éjjel a feleségemmel lefekvéshez készültünk éjjel fél 2 magasságában és egyik pillanatról a másikra elkezdtem furcsán érezni magam és nem...
Mellkasi panaszok karzsibbadás
Tisztelt Doktor Nő! A kérdésem kissé hosszas lesz! Az idén Februárban SBO osztályra kerültem mellkasi fájdalom és bal kar zsibbadás illetve a szívverésem...
Vérnyomás
Jó napot kívánok. 31éves, 172cm magas, 50kg, két gyerekes anyuka vagyok. Mostanában sokat nyom a mellkasom. Méregetem rendszeresen a vérnyomásom digitális...