Totál bilirubin

Tisztelt Doktor Úr! Az alábbi ügyben szeretném kérni a véleményét: 46 éves férfi vagyok. Minden év elején el szoktam menni a háziorvoshoz, ahol csináltatok egy nagy labort (teljes vérkép, vizelet), mert úgy gondolom, hogy ez fontos. Eddig minden rendben volt, és az orvosom mindig ezzel búcsúzott: „Még 100 évig ilyen legyen, találkozunk egy év múlva! ” Ma viszont megjöttek az eredményeim, és volt 3 csillag a papíron: a kétféle koleszterinnek egy ici-picit (néhány tized) emelkedett volt az értéke, viszont, ami megijesztett: a Totál bilirubinnak 5-21 umol/l között kellene lennie, az enyém viszont 26 umol/l! Persze megijedtem, és már nem is tudom felidézni pontosan, hogy mivel nyugtatott a házi orvosom csak arra emlékszem, hogy a magyarázatában ez szerepelt: „ez az epefesték, ez egy mozgó érték”. Én megkérdeztem, hogy úgy nagy összességében megnyugodhatok-e? „Persze, megnyugodhat, ettől még minden rendben van! Majd ha valami baj lesz, akkor én szólni fogok! És ez az egy eltérő érték nem változtatja meg a szokásos menetrendet: találkozunk egy év múlva”. Örültem a válaszának, és sietek leszögezni, hogy amúgy nagyon elégedett vagyok a doktornővel, mert korábban is mindig minden megállapítása abszolút helytálló volt! Egyébként az étvágyam tökéletes és a jobb oldali bordáim környéke sem fájt még soha! Viszont most szeretném olvasni egy szakorvos véleményét is! Miként vélekedjek erről a magasabb értékről? Nem kell attól tartani, hogy mondjuk éppen ezzel indul a májrák vagy hasnyálmirigyrák? Tájékoztatásképpen idemásolom még néhány eredményemet, ugyanarról a laborvizsgálatról: Fehérvérsejt: 7, 1 G/L Vörösvérsejt: 4, 9 T/L Hemoglobin: 153 g/L TSH: 0, 77 mIU/l Vvt süllyedés: 5 mm/óra Vizelet általános vizsgálat – Bilirubin: negatív Jó lenne teljesen megnyugodni… Előre is köszönöm szépen!

Dr. Plósz János válasza SeBi témában

Önmagában ez az enyhe bilirubin-érték emelkedés valóban nem aggasztó, hátterében fokozott vörösvérsejt-lebomlás, esetleg sérülés (véraláfutás felszívódása) lehet. Máj- vagy hasnyálmirigy-folyamatot kizárni sajnos laborparaméterek alapján nem lehet. Egy hasi ultrahang vizsgálatot azonban érdemes lehet elvégezetni, akár a megnyugvás végett.

Cikkek a témában
    Nincs találat!
Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2019. február 22.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Összbilirubin koleszterin emelkedés
Üdvözlöm! Kérdésem az lenne, hogy a napokban arra lettem figyelmes hogy egő, bizsergető, de még elviselhető érzés volt a szegycsontomban, ami pár napra rá...
Ultraszenzitiv CRP
Tisztelt Doktor Úr! Férjem 52 éves, van egy kevés túlsúlya, de nem vészes. Rendszeresen úszik, igyekszünk egészségesen étkezni. A koleszterin értékei pont...
Penészgomba
Tisztelt Doktornő! Pár nap után a lakásomba hazaárve észrevettem, hogy a citromok megpenészedtek., Amikor megemeltem, hogy kidobjam őket, mindent beterített...
Agykéreg gyulladás
Tisztelt doktor/ doktornő! Az lenne a kérdésem, hogy: agykéreg gyulladás létezik vagy ilyen nincs? Azt tudom, hogy van agyvelő és agyhártya- gyulladás, de...
Baleseti táppénz
Tisztelt Válaszadó! Eltört a lábam, mivel próbaidőn voltam a munkáltatóm 3 napra rá azonnali hatállyal felmondott. Természetesen táppénzre vett a háziorvos a...
Vércsoport-szerológiai lelet értelmezés
Tisztelt Doktor nő! Visszér műtét miatt vércsoport meghatározásra került sor. Immunhematológiai státusz: Vércsoport B Rh (D) pozitív Ellenanyagszűrés...