Aranyér vagy hámsérülés?

Tisztelt Doktor Úr! A következő a problémám: Két napig nem volt székletem, aztán harmadnap, erős székelési inger mellett, olyan erős székrekedésem volt, hogy azt hittem a kórházban kötök ki. Megszorult teljesen a széklet, Kb. egy óra hosszat kínlódtam mire sikerült, 1.5 liter melegvíz elfogyasztása után székelnem. Elég nagy, mennyiségű széklet távozott. Ez nagyon megviselte szerintem az aranyeremet, illetve a végbelemet is, mert nagyon fájt utána, égő érzés is volt. Még nem szültem, de talán az is hasonló lehet ehhez, persze más szempontból. Aztán utána még egyszer székelnem kellett, akkor már lágy széklet távozott, nem láttam benne vért, de miután felálltam és megnéztem, a kövezeten észre vettem két kicsi sötétebb vércseppet, ami már talán szennyezett volt kicsit a széklettel is. Másnap már normálnak mondható széklet távozott, azt hiszen vért nem láttam benne., De tegnap a széklet végében, tetején, egy élénk piros darabot véltem felfedezni, olyan volt, mint egy darab piros paprika, de pár napja már nem ettem sem paprikát, sem paradicsomot. Ma reggel ismét ugyan így felfedeztem a tetején egy ilyen piros darabot, melyet első ránézésre nem is tudtam megállapítani, hogy vér-e. WC papíron megszemléltem, tényleg olyan volt, mint a piros paprika, de a wc papíron azért maradt egy kis vérnyom. Még mindig fáj, mikor közeledik a székelési inger, és csíp is, és természetesen székelés közben és utána is fáj még, és olyan maró érzés. Reparon kenőcsöt használok, illetve kamillás ülőfürdőt. Úgy érzem belül fáj, nem látom, hogy kijött volna az aranyerem. Bár külső aranyereim vannak, de szerintem nem az fáj. Már félek a székeléstől, hogy fáj, illetve vért látok benne. Mikorra várható, hogy ez elmúlik, és nem vérzik? Ez belső aranyér lehet, vagy esetleg hámsérülés? Még azt megjegyezném, nem tudom fontos-e, hogy van egy nagy miómám, étvágyam jó, és nem fogytam. Általában véve normálisnak mondható székleteim szoktak lenni, és mindennap. Mostanában elég kevés vizet iszom, és talán az étkezésem sem volt nagyon megfelelő. Elég ijedős típus vagyok, és félek mi lesz ebből. Ugye nem valami komoly probléma ez? Előre is köszönöm válaszát? Tisztelettel: Dóra

Dr. Plósz János válasza széklet témában

Valószínűleg nyálkahártya-sérülés alakulhatott ki (belső aranyér jobban vérzik, berepédés jobban fáj). Mindenképp érdemes a székletet lágyítani (bő folyadék- és rostfogyasztás, rendszeres testmozgás) valamint az eddigiek mellett székelés előtt Laxa-clean készítményt használni, addig, amíg a fájdalom meg nem szűnik.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2019. március 25.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Széklet kérdés
Tisztelt Doktor Úr! Már többször írtam Önnek kérdést, de most ismét a segítségét szeretném kérni. 2022 Tavasszal lezajlott egy vírusfertőzésem, ami...
Gyermekdiabétesz és a Kreon
4 éves fiú unokám 2 éve 1 tip. diabos, minimális (összesen talán napi max. 8 egységnyi kétféle) inzulint kap, étrendjében dietetikus szakember által javasolt...
Furcsa dolog a székleten
Tisztelt Dr. Plósz János! Aggaszt egy dolog a székletemmel kapcsolatban. Nem minden alkalommal fordul elő, de ha a székletem vége kicsit keményebb akkor azon...
NEM JAVULÓ SZÉKLET
Tisztelt DR úr A kérdésem a következő lenne, Többször írtam, a dr úrnak, mindig nagyon gyors és, jó diagnózist állapított meg nálam nagyon hasznosak voltak...
Széklet probléma
Tisztelt Doktor Úr! Székelést követően a wc papíron apró pici fekete pöttyök láthatóak jó ideje. Nem fogyasztottam magvas ételeket. A széklet színe normál...
Széklet állapota
Tisztelt Doktorúr/ Doktornő! Két kellemetlen problémával találtam szemben magam, melyek nem tudom, hogy nevezhetőek-e normálisnak, vagy érdemes orvost...