Tartós hashajtó szedés

Tisztelt Doktor úr! Egy viszonylag régóta fennálló problémával fordulok Önhöz. Sajnálatos módon a tavalyi évben nagyjából 7-8 hónapon keresztül rendszeresen fogyasztottam keserűsós, illetve glaubersós vizeket, ugyanis nagyon hajlamos voltam a székrekedésre, melyen sem a mozgás, sem pedig a megfelelő, mennyiségű folyadék, illetve kiegyensúlyozott táplálkozás nemigen akart segíteni. Viszont tavaly november elején történt, hogy egyik reggel (amikor is megint székrekedésre ébredtem.. tehát minimálisan sikerült eredményt produkálnom), 2,5,deci Hunyadi vizet megittam éhgyomorra langyosan, csapvízzel keverve. Az eredmény meg is jött, viszont kb egy órán belül olyan rosszullét fogott el, amihez hasonlót még sosem tapasztaltam: remegtem, émelyegtem és rettenetesen ki volt száradva a szám, de hála Istennek ezek a tünetek aztán nagyjából estére elmúltak. Akkor annyira megijedtem, hogy többet nem is ittam ilyen vizeket (gondolom túladagolhattam). Azóta sikerült valamennyire helyreállítanom az emésztésem, ennek ellenére, időszakosan előjön, hogy van egy kis hasmenésem, holott már semmiféle hashajtót nem szedek (már kb négy-öt hónapja). Viszont ezek a rosszullétek, remegés, szédülés, émelygés, gyengeség még mindig elfognak néha, és fogalmam sincs, hogy mi lehet az oka. Nagylabor vizsgálaton voltam (általános vérvétel), az eredményeim jók voltak. Viszont a kérdésem az lenne, hogy lehetséges, hogy a tavalyi hashajtó függőségem okozott esetleg olyasfajta bélkárosodást, vagy valami szövődményt, ami miatt még most is rosszul vagyok? És ha igen, akkor Ön szerint mit? Illetve milyen kivizsgálásra érdemes Ön szerint elmennem? Sajnos teljesen sötétben tapogatózom, mert nem tudom, hogy mik okozhatják a rosszullétet és nem tudom, hogy merre forduljak. A háziorvosom sem tudott érdemben mit mondani. Pajzsmirigy, illetve terheléses vércukor vizsgálaton is voltam és mind negatív. Kardiológiai EKG-n illetve szívultrahang is volt, és ezek mind negatívak lettek. A segítségét előre is nagyon köszönöm! Üdvözlettel.

Dr. Plósz János válasza evészavar témában

A korábbi hashajtó alkalomszerű használata tartós károsodást nem szabadna, hogy okozzon. A bélflórát megváltoztathatja, ez akár hosszú távon is megjelenthet és okozhat tüneteket. Érdemes 1-2 hónapig probiotikumot használni. Ha a panasz nem szűnik, laktóz-intolerancia, étel-allergia illetve lisztérzékenység irányában vizsgálódnék első körben.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2020. március 30.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Kamaszkori evészavar, hánytatás
Tisztelt Doktor nő/úr! Van nekem egy 16 éves lányom, aki január óta hánytatja magát, mert kövérnek érzi magát. Most, hogy ez kiderült beleegyezett, hogy...
Kényszeres evés
Tisztelt Doktornő! Az életvitelem olyan volt, hogy már fiatalon is este volt a főétkezés. Ma már nem indokolt, és mégis este eszek. Viszont hosszú ideje már...
Vegetáriánus gyerek
Kislányom 6 éves lesz nyáron és nagyon rossz evő. Gyermekorvosunk nem nagyon foglalkozik a problémánkal, pedig szerintem elég aggasztó a helyzet. Lányom nem...
Anorexia/Bulimia
Tisztel Doktor úr! Külföldön dolgozom egészen karácsonyig és a közel egy éve fenn álló táplálkozási zavaraim drasztikusan romlottak. Nagyon erős bulimiás...
Evés függőség
Tisztelt Doktornő/ Doktorúr! Tudom, hogy orvosi diagnosztika nélkül nem biztos, mégis úgy gondolom, hogy evés függőségem van. 169 cm és 74 kg vagyok. Soha...
Étvágytalan gyerek
Tisztelt Doktornő! Teljesen kétségbe vagyok esve és nem tudom már, hogy kihez fordulhatnék. Két lányom van, a nagyobbik normál étvágyú, normál súlyú gyerek...