Szédülés és magatehetetlenseg

Idős nagymamám esetében írok., Demenciaja régóta fenn állt, naponta többször is rá kellett nézni, de a maga tempójaban ugyan, de jönni menni, magát ellatni eltudta. Két hete a koponyája hátsó részén szerzett egy elég csúnya sérülést. Feltehetően elesett, elmondani nem tudta, nem emlékezett. Kórházba szállították, a sebet osszevarrtak. Míg az eredményekre vártunk, a Covid miatt elkülönítve vártunk. Azonban mivel ő, hogy hol van és miért folyamatosan menni akart ezért nyugtatót kapott. A Ct eredmeny után haza bocsátották, bár lábra nem tudott állni, olyan kába volt és a branult is a kezében hagyták. A következő nap szintén nagyon kába volt és nagyon szédült. Járni alig tudott. Majd a harmadik vagy negyedik napon újra el is esett és mentő szállította a kórházba. Az osztályvezeto orvos már nem engedte haza, mivel véleménye szerint nem normális az, hogy ennyire kába és dezorientalt. Egy hétig feküdt a kórházban, ez idő alatt inteztuk a gyamsaggal és otthonba kerulessel kapcsolatos teendőket. Úgy volt bent tartják ápolási osztályon ám végül egy hét után haza adtak. Járni magától nem tudott annyira szédült azonban kiadtak és orvossal nem beszelhettunk, a branult újra benne felejtve. Délután nem javult így a háziorvos beutalta a szédülése miatt újra. Míg bent feküdt pszichiátria vizsgálaton volt ahol megállapítottak, hogy, demens és 0-24ben felügyelet szükséges mellé, agysorvadasa van és dezorientalt. Az ujboli vizsgálaton, amit ahazirovosi beutalo után végeztek a szedulessel nem foglalkoztak, az ambuláns lapon az állt elcsúszott, nem szédült. Beszélni orvossal nem lehetett. Ma megint elesett újból szédült, újból mentő és a szedulesevel megint nem foglalkozva és meg sem említve hazakuldtek, mert csak magas a vernyomasa,szinten olyan állapotban, hogy nem tud járni a szédülése miatt. Kihez lehetne fordulni? Mit lehetne tenni, hogy ne kelljen minden percben attól félni, hogy elesik és baj éri. Ápolási és krónikus osztályokra nem veszik fel. A többi dologhoz pedig idő kell. A fejét ért serules óta tart ez a helyzet, mert bár nem tud menni, azért menne. Laszlo

Dr. Szanyi Andrea válasza ápolás témában

Kedves Kérdező! A leírtak alapján a nagymamája tartós felügyeletre, ellátásra szorul. A jelenleg meglévő panaszokkal aktív osztályon történő tartós ellátása, ápolása nem lehetséges. Ilyen esetben egyik lehetőség, hogy a kórházi osztály orvosa szervezi meg a beteg áthelyezését krónikus, ápolási osztályra, amennyiben van üres ágy. Mivel a nagymamáját hazaadták, így Önökre vár a feladat, hogy a lakóhely szerinti ápolási otthonba elhelyezzék. A háziorvos esetleg tud segítséget nyújtani ezek elérhetőségéről. Az ápolási otthonok mindegyike fizetős, sokszor több hónapos várakozás előzi meg a bekerülést. Egy másik lehetőség, hogy egy családtag ápolási díjat kérvényez a nagymama otthoni ellátására. Ez munkaviszonynak számít, a társadalombiztosítást is fedezi, viszont a megállapításra kerülő ápolási díj a minimálbér töredéke.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2021. február 21.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Hogyan tovább
Tisztelt Doktornő. Édesanyám 5 éve rákbeteg, átesett több műtéten, sugárkezelésen (5 év alatt több különböző fajtát kapott megszakítások nélkül) legutóbbi...
Hogyan történik a idősgondozás?
Önellátásra nem képes Parkinson-os édesanyámat otthonában ápolja egy hölgy, de sajnos olyan helyzetbe kerültünk, hogy már nem tudjuk tovább fizetni. Egyedüli...
Penészgomba
Tisztelt Doktornő! Pár nap után a lakásomba hazaárve észrevettem, hogy a citromok megpenészedtek., Amikor megemeltem, hogy kidobjam őket, mindent beterített...
Agykéreg gyulladás
Tisztelt doktor/ doktornő! Az lenne a kérdésem, hogy: agykéreg gyulladás létezik vagy ilyen nincs? Azt tudom, hogy van agyvelő és agyhártya- gyulladás, de...
Baleseti táppénz
Tisztelt Válaszadó! Eltört a lábam, mivel próbaidőn voltam a munkáltatóm 3 napra rá azonnali hatállyal felmondott. Természetesen táppénzre vett a háziorvos a...
Vércsoport-szerológiai lelet értelmezés
Tisztelt Doktor nő! Visszér műtét miatt vércsoport meghatározásra került sor. Immunhematológiai státusz: Vércsoport B Rh (D) pozitív Ellenanyagszűrés...