Szegycsont körüli fájdalom

Kedves Doktor Úr / Nő! Tegnapelőtt háton fekve, a magam fölött tartott táblagépem ráejtettem a mellkasomra, ez nyilván az a kategóriájú ütés, amit az ember figyelembe sem vesz. Kellemetlen volt, fájt, de nem tulajdonítottam neki nagy feneket. Aznap a kanapén aludtam, ami elég kényelmetlen volt és az alvás kevés is (5-6 óra kb). Reggel fájt a mellkasom, amit betudtam a rossz alvásnak. Ülő munkát végzek, délután már eléggé fájt kb az ütés környékén a mellkasom, de ahogy hazagyalogoltam, elmúlt a fájdalom. Este megint lefeküdtem az oldalamra a TV elé és egy idő után már nagyon fájt. Próbáltam nyomogatassal megkeresni a fájdalom helyét, amitől még rosszabb lett. A jobb oldali mellbimbóm (ffi vagyok) fölött 2 centivel fáj és igazából az a borda úgy érzem végig kb a szegycsontig érzékeny az érintésre és nyomásra fájdalmas. Gondolom a nyomogatas hatására lett ott egy piros folt is (ma reggelre már eltűnt) és tényleg nagyon elkezdett az este fájni. Megint alig tudtam aludni a fájdalom miatt, míg végül háton fekve megtaláltam azt a pozíciót, amiben nem fáj. Ma reggel nem fájt különösebben, csak bizonyos pozícióban, pl ülve, oldalt fekve vagy érintésre a mellbimbótól a szegcsontig terjedő rész. Háton fekve vagy állva szinte nem vagy nem is fájdalmas. Mély levegő vételre is csak akkor fokozódik a fájdalom, ha épp olyan pozícióban van a testtartásom, hogy alapból fáj ott a mellkasom. De ha pl állva, amikor nem fáj mély levegőt veszek, akkor nincs semmi gond. Ezen kívül gyengeség van rajtam (mondjuk ez lehet a két nap kevés alvastol is), illetve folyamatosan fázom, a szabadban ráz a hideg is. Lázam nincs, mértem. Véroxigén este 99% volt. A kérdésem, hogy lehet törés? Vagy lehet nem is az ütés az oka a fájdalomnak, de akkor mik okozhatják ezeket a tüneteket? Elég ha pihentetem? Mivel februárban lesz egy éve, hogy Kárpátaljáról Budapestre költöztem, a TAJ számom addig még piros, pénzem meg nincs orvoshoz menni, ezért kérdeztem inkább itt.

Dr. Szilágyi Annamária válasza témában

Kedves Uram! Vizsgálat nélkül nem tudok véleményt mondani, óriás felelőtlenség lenne! Mielőbb keressen egy orvost, aki megvizsgálja! Akár ügyleten, sürgősségi betegellátó helyen is! Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2023. január 13.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Gyomornyálkahártya gyulladás mellett...
Tisztelt Doktor Úr! Testvérem állapotával kapcsolatban írom jelen kérdésem. Úgy 8 évvel ezelőtt kialakult nála egy gyomornyálkahártya...
Hpv fertőzés
Üdvözlöm! Segítségre lenne szügségem sajnos a férjemmel kiderült a kapcsolatunkban, hogy nekem 31,56 hpv fertőzésem van neki pedig 31,82....
Std teszt eredmény
Tisztelt Doktornő! Egy védekezés nélküli orális szex után (amit nekem csináltak) a nemigyógyász a 14. napon húgycső, mintás pcr teszteket...
Ibs? Vagy esetleg valami komolyabb?
Tisztelt Doktor Úr. 45 éves nő vagyok. 3 éve, 42 éves koromban kezdődött az egész probléma. Egyik reggel hirtelen sürgető, pépes széklet....
Veseelégtelenség mellett magnézium...
Üdv: Szeretném Kérdezni, milyen magnéziumot szedhetek, ami nem bántja a vesét . A káliumom 5 egész és 5,9 tized között mozog a Resonium...
Használható biztonsággal a drogériákban...
Pl. a DM sajátmárkás desztillált vize, ami háztartási gépekbe, labormunkához stb. megfelelö. VDE0510 szabvány szerint.