Nagyfokú izzadás

Tisztelt Doktornő! Kb. 5-6 éve kezdődött a nagyfokú izzadás főként a fejemen. Több nagyon alapos kivizsgálás után sem tudták megállapítani, hogy mitől van ez. Állandóan folyik a víz a fejemről, éjjel, nappal. Nyugalmi helyzetben, alvás közben is. Az egész testem forró, néha nyirkos, de nem vagyok lázas. Télen főként félelmetes számomra, hogy megyek az utcán fagypont alatti hőmérsékletben, és közben csöpög a hajamból a víz, ki kell gombolnom a kabátot is, mert nem bírom elviselni a testem melegét. Félek, hogy ettől valami súlyosabb megfázás lesz. Van, hogy itthon ülök, és az általam kibocsájtott hőtől bepárásodik a szemüvegem. Az eddigi kivizsgálások szakterületei: Endokrinológia Belgyógyászat Nőgyógyászat Nefrológia Pszichiátria Vizsgálatok: Labor mindenféle hormonra Teljes hasi és pajzsmirigy UH Gyomortükrözés Vastagbél tükrözés Természetesen a felsorolt szakterületek teljes fizikális vizsgálata is. A következő kérdésnél felsorolt betegségek egy része már az izzadás előtt is meg volt. Az összes betegségem rendszeresen ellenőrzött, a gyógyszerek szedése mellett semmiféle panaszt nem okoz. Stresszmentes, nyugodt, rendezett életet élek. A kérdésem az, hogy hova, kihez, milyen szakterületű orvoshoz forduljak? Előre is köszönöm válaszát. Szeretettel üdvözlöm, és jó egészséget kívánok Önnek.

Dr. Szanyi Andrea válasza fokozott izzadás témában

Kedves Kérdező! A leírtak alapján elég részletes kivizsgálás történt a fokozott izzadás okának kiderítésére. Nem, derül ki, hogy az endokrinológiai kivizsgálás mennyire széles körű volt, a pajzsmirigy hormonszint vizsgálatán túlmenően történt-e vizsgálat phaeochromocytoma, insulinoma, carcinoid irányában is? A vérképben nem volt semmilyen eltérés? A fokozott izzadáson kívül semmilyen más tünete nincsen? Javaslom, hogy az elkészült leletek birtokában keresse fel belgyógyász szakorvosát, hogy a további lehetőségeket megbeszéljék, tüneti kezelésként szóba jöhet gyógyszeres kezelés a tünetek enyhítésére vagy helyileg botox kezelés is.

Cikkek a témában
    Nincs találat!
Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2025. március 02.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Túlzott izzadás
Tiszteld Doktornő! Kb 14 éves korom óta nagyon izzadékony vagyok, akkor is izzadok, amikor érzetre nincsen melegem, eddig nem fedeztem fel semmi más kiváltó...
Nappali és éjszakai izzadás
Az elmúlt évben fokozott izzadásban szenvedek. Nappal nyáron mindig, ősszel gyakran átüt a pólón is. Éjszakánként pedig gyakran izzadok takaró alatt. 92 kg...
Meleg intolerancia
Tisztelt Szakértő, Körülbelül 3 éve kezdődött, hogy nagyon intoleráns lettem a melegre., Ami abban merül ki, hogy bármikor ha kb 25 fok felett van a...
Verejtékezés
Tisztelt doktornő! Hosszabb idő óta a külső hőmérséklettől valamint napszaktól függetlenül, egész testemre kiterjedő izzadás lép fel. Ez sokszor olyan méretű...
Magas összfehérje
Kedves Doktornő! Kb egy éven át kissé emelkedett volt a Ca a véremben (2.65-2.69). Semmilyen Ca vagy D vitamin tartalmú étrendkiegészítőt, sem semmi egyéb...
Duzzanatok egyes ujjakon
Kedves Doktornő/Doktor úr! Én a csatolt képen látható duzzanatokról szeretnék érdeklődni, hogy ezek micsodák? Mitől vannak? Csak a jobb kezemen jelentek meg....