Hogy lehetne hízlalni egy kicsit

Tisztelt Gasztroenterológia! Azért írok Önnek, mert a legjobb barátom évek óta orvosról orvosra jár a problémájával, de még mindig semmilyen megoldás nem született és a helyzet kezd kétségbeejtő lenni és nagyon szeretnék segíteni neki. A problémája 6 évvel ezelőtt kezdődött Húsvétkor. Nem tudja, hogy ennek van-e köze hozzá, hogy akkor bukott felszínre a probléma, vagy már előtte "érett" a betegsége. Ünnep alkalmából több alkoholt ivott és este még evett is, így feküdt le aludni. Másnap hányt, de eleinte csak azt hitte, hogy szokásos gyomorrontás. A tünetek több hét elmúltával sem enyhültek. Ekkor még tudott főtt ételt is rendesen enni, és még csak pár kilót fogyott. Először fél évvel a probléma megjelenése után fordult orvoshoz, de semmi komoly bajt nem mutattak ki a vizsgálatok. Így teltek el hónapok-évek. Az állapota romlott. Többször panaszkodik hányingerre, teltségérzetre, néha hasmenésre, néha több napos székrekedésre, és testsúlya is lecsökkent 60 kiló alá (186 cm magas) . Több orvosnál és "gyógyásznál" is járt: gasztroenterológusok, akupunktúra, talpmasszázs, energiával gyógyítók, pszichológusok. 3 évvel a probléma megjelenése után gyomortükrözése volt, ahol refluxot és Helicobacter Pylori-t állapítottak meg, amit két hetes antibiotikum kezeléssel "kiírtottak". A tünetek sajnos ezek után sem enyhültek van, hogy hónapokig csak tápszereken élt (Ensure, Nutridrink). Tavaly volt laktózvizsgálaton (hidrogén kilégzéses teszt), ahol laktózérzékenységet állapítottak meg., De azt elhagyva sem csökkentek a tünetek. Mivel minden korábbi eredménye negatív minden orvos válasza csak annyi volt egyen., De enni nem tud mert utána olyan rosszullétek jönnek rá (hányinger, hányás, bélpanaszok), hogy a munkáját sem tudja teljesíteni., De így meg azt látom, hogy rohamosan fogy alig 60 kiló a 186cm-hez képest és napról napra gyengébb. Egyre többet szédül és fáradt és ennek nem lesz jó vége. Kérem, adjon tanácsot, hogy mit lehetne még tenni. Köszönettel: B. Renáta

Dr. Plósz János válasza kóros soványság témában

Leírása alapján felmerül nyombél- illetve vékonybél leszorítás lehetősége. Ilyenkor a hasi verőér és a beleket ellátó artéria leszoríthatja a nyombél egy szakaszát, táplálkozási nehézséget okozva. Érdemes lenne egy vékonybélpasszázs vizsgálatot illetve egy hasi angio-CT-t végeztetni arteria mesenterica superior szindróma irányába.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2012. augusztus 11.

Kérdések és válaszok: Emésztőrendszeri megbetegedések

Étkezés utáni hányinger, gyomorürülési...
Üdvözlöm! Tisztázatlan okú gasztroenterológiai panaszok felderítésében szeretném a segítségét kérni. Gyomorürülési zavarra gondolok, bár újabban már a...
Gyomorfeszülés és magas pulzus?
Iszonyúan feszül a gyomrom, , most meg egy hete a pulzusom gyógyszerekkel is ritkán megy 90 alá, ,. Kérdezném Doktor úr, lehet köze a kettőnek egymáshoz?
SIBO, hisztamin
Tisztelt Doktor Úr! Évek óta küzdök emésztési problémáktól,SIBO és hisztaminintolerancia igazolódott. Kaptam Kliont és Normixot, de, mintha még rosszabbul...
Evés, ivás utáni puffadás
Kedves Doktor Úr! Pontosan egy évvel ezelőtt (decemberben) az alábbi tüneteim jelentkeztek: puffadás, gyakori hasmenés, hajhullás, bőrproblémák, fogyás....
Magas szelénszint
Kedves Doktor Úr! Csatoltam a vérképemet. (Nem orvos kérte, csak magamnak kutatom, hogy mitől lehetnek a viszonylag gyakori hasmenések) Nagyon szépen...
Puffadás, haj hullás
Jó napot Doktor úr! Az én két fő problémám a puffadás és a túlzott hajhullás. Bővebben kifejtve, nálam a nyáron diagnosztizálták a helikobakter piroli nevű...