Bélmozgás érzése evés után

Tisztelt Doktorúr/Doktornő! Az a problémám, hogy evés után nem konkrétan a gyomrom fáj, hanem inkább bélmozgás szerűséget érzek. (legfelül) Nyáron voltam gyomortükrözésen, de akkor azt mondta az orvos, hogy semmi baj, csak az idegeskedés rá ment a gyomromra. Ha én nyáron voltam, akkor azóta történhetett olyan elváltozás pl gyulladás ami most jött elő? Vagy lehet megint csak a sok izgalom lenne az oka? Lehet, hogy nyáron még nem volt semmi és most lett valami baj a gyomromban? Azt elvileg akkor észrevették volna akkor nem? Lisztérzékenységem miatt a diétát pontosan betartom már 5 éve, tehát az kizárt, hogy attól lenne.

Dr. Plósz János válasza gyomotájéki panaszok témában

A pár hónapos negatív gyomortükrözés rosszindulatú folyamat lehetőségét kizárja, de egy gyomorhurut vagy fekély pár nap alatt is kialakulhat. Ennek ellenére panaszai alapján én is inkább irritabilis bél szindrómára gondolnék. Ebben a kórképben a bél kóros motilitása, a bélflóra megváltozása illetve a bél beidegzésének kóros volta okozza a panaszokat. Javulás főként az életmódi változtatásoktól várható: gyakori, rendszeres, nyugodt, kis étkezések, rendszeres, intenzív testmozgás, a stressz megfelelő feldolgozása, pre- és probiotikumok kúraszerű használata. Gyógyszeresen a Duspatalin tabl. szedése próbálható meg 2x1 dózisban.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2012. december 09.

Kérdések és válaszok: Emésztőrendszeri megbetegedések

Étkezés utáni hányinger, gyomorürülési...
Üdvözlöm! Tisztázatlan okú gasztroenterológiai panaszok felderítésében szeretném a segítségét kérni. Gyomorürülési zavarra gondolok, bár újabban már a...
Gyomorfeszülés és magas pulzus?
Iszonyúan feszül a gyomrom, , most meg egy hete a pulzusom gyógyszerekkel is ritkán megy 90 alá, ,. Kérdezném Doktor úr, lehet köze a kettőnek egymáshoz?
SIBO, hisztamin
Tisztelt Doktor Úr! Évek óta küzdök emésztési problémáktól,SIBO és hisztaminintolerancia igazolódott. Kaptam Kliont és Normixot, de, mintha még rosszabbul...
Evés, ivás utáni puffadás
Kedves Doktor Úr! Pontosan egy évvel ezelőtt (decemberben) az alábbi tüneteim jelentkeztek: puffadás, gyakori hasmenés, hajhullás, bőrproblémák, fogyás....
Magas szelénszint
Kedves Doktor Úr! Csatoltam a vérképemet. (Nem orvos kérte, csak magamnak kutatom, hogy mitől lehetnek a viszonylag gyakori hasmenések) Nagyon szépen...
Puffadás, haj hullás
Jó napot Doktor úr! Az én két fő problémám a puffadás és a túlzott hajhullás. Bővebben kifejtve, nálam a nyáron diagnosztizálták a helikobakter piroli nevű...