Lágy széklet oka
Kedves Doktor Nő/ Doktor Úr! A következő kérdésem lenne: vasárnaptól hasmenés szerű tüneteim voltak, csikart a hasam és naponta háromszor kellett wc-re mennem. Ez körülbelól keddig tartott. A székletem kimondottan vizes állagú volt. Mostanra annyiban változott a helyzet, hogy naponta kétszer kell mennem, a székletem még lágy, világos, tegnap még nyákos volt, ma már nem kifejezetten, de mielőtt el kell mennem, általában még csikar a hasam. Tegnap és ma reggel, felkelés után kellett mennem, illetve este, lefekvés után. Fájdalmaim nincsenek, az étvágyam jó. Azt szeretném kérdezni, hogy van esetleg valami ötletük, hogy ez mitől lehet? Alapvetően szénhidrát csökkentet ételeket fogyasztok, kerülöm a kenyeret, rízst, krumplit és édességet valamint a cukrot. Az utóbbi időben viszont néhányszor ettem fűszeres, zsíros ételt vagy önmagában, vagy csak savanyúsággal. Továbbá nem tudom, hogy ennek van-e jelentősége, de május 9-én jött meg az utolsó menzeszem és a párommal azóta nem védekezünk, mert babát szeretnénk. Válaszát előre is köszönöm
Dr. Árki Ildikó válasza hasmenés témában
Tisztelt Kérdező! A leírt tünetek és panaszok bélrendszeri fertőzésre utalnak, ami általában egy héten belül gyógyul. Természetesen pontosabb diagnózist csak vizsgálattal lehet adni, ezért a háziorvosát érdemes felkeresnie.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.