Nincs étvágyam, görcsöl a hasam, megy a hasam
Kedves Doktor Nő/Úr! Kb két hete egyáltalán nincs étvágyam, napi egy szendvicset vagy egy almát eszem, folyadékot sem kívánom. Ezen a héten hétfőn (jún. 17) mentem éjszakára dolgozni, és rosszul lettem a mosdóban. Egyszer csak elsötétült minden, izzadtam, hányingerem volt, hánytam is és mellé annyira szédültem, hogy azt hittem összeesek. Hívták az ügyeletes orvost, hogy nézzen meg, mért vérnyomást, ami kicsit magasabb volt, mint szokott, ezért adott egy szopogatós vérnyomáscsökkentőt, és egy hányinger elleni injekciót. Akkor pillanatnyilag csillapodtak a tünetek, de rá 1 órával megint kezdődött előről minden, és ezek mellett iszonyú fáradságot éreztem, ami azóta is tart. Tegnap óta megy a hasam, semmi nem marad meg bennem, még egy pohár víz sem. Ma például nem ettem semmit és nem is ittam, mert ha eszek vagy iszok nagyon görcsöl a hasam és pár perc múlva át is megy rajtam! Ma voltam a háziorvosomnál, ő csak annyit mondott, hogy igyak sokat, szedjek Normaflore-t és írt bélfertőtlenítőt. Szinte nem is tudok felkelni az ágyból annyira fáradtnak érzem magam, folyamatosan szédülök, és se enni se inni nem tudok! Nagyon tanácstalan vagyok, hogy ebben a helyzetben mit tudnék csinálni, mert máskor is volt már hasmenésem, de nem társult több tünettel., Ami a legjobban agaszt, hogy inni sem tudok. Mi lehet az oka ezeknek a tüneteknek? És mit tudok csinálni? Esetleg kórház is szóba jöhet? Mikor menjek vissza az orvoshoz? Előre is köszönöm a segítségüket! Várom mihamarabbi válaszukat!
WEBBeteg szakértő válasza hasmenés témában
Tisztelt Kérdező! Igen, a panaszok és tünetek alapján szükség lehet a parenterális folyadék és ion pótlásra (infúziós kezelés) kórházban. Háziorvosi kontroll vizsgálat szükséges, ennek alapján a további teendőkről is háziorvosa tud intézkedni.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.