Lágy széklet, mi okozza?
Tisztelt Dr Úr/Nő! 22 éves fiú vagyok és elég kényes problémám van. Minden 1, 5 évvel ezelőtt kezdődött, amikor észrevettem, hogy a napi 1 helyett többször kell székletet ürítenem. Volt, hogy napi 4-5-ször is elmentem, bár székletem sosem volt folyós, inkább nagyon lágy. Minden székletürítést azóta is folyamatos "ki nem ürülés érzés" kísér.. Szerintem a székletem állaga miatt van, hogy nem tud rendesen kijönni, mert nagy ritkán, kb. évente 5-ször, amikor megfelelő az állaga, akkor érzem a kiürülést. Nem tudom mi okozhatja ezt a megváltozott széklet állagot, és akármit eszem, mindig ugyanolyan, nem változik. Voltam végbéltükrözésen 2-szer is, ekkor 6 aranyeret gyűrűztek meg, a második alkalommal, kb. fél évre rá az első tükrözésre, a proctológus szakorvos azt mondta, nincsenek aranyereim, nem lát semmit, 15 cm-ig negatív a végbéltükrözés eredménye. Neki is beszámoltam a problémáimról, hogy sosem érzem, hogy a széklet kiürülne, elküldött gasztroenterológus Dr-hoz vastagbél tükrözésre, de ő azt mondta, hogy nem fog megtükrözni egy 22 éves fiatalembert, majd jöjjek vissza 40 évesen. Azóta bejelentkeztem egy másik orvoshoz, de 4 hónapot kell még várjak, mert addigra kaptam időpontot. Ezen kívül, amikor megváltozott a székletem állaga, azt tapasztaltam, hogy vékonyabb is lett, ugyan nem minden esetben végkony és nem is ceruzavékony, inkább lapos a székletem. Nagyon ritka, amikor rendes vastag, és általában darabokban jön ki belőlem, sosem áll össze rendes formált székletté. Ezen kívül a panaszaim megjelenésekor csalánkiütés is jelentkezett rajtam, ami mai napig fennáll, de csak akkor ha hidegre megyek. Ha a hőmérséklet 10 fok körüli, a combomon, karomon csalánkiütések tömkelege jelenik meg. Így, nyáron azonban nem jelentkeznek a kiütések, inkább télen intenzívebb. Szedtem pro-prebiotikumokat - nem segítenek. Nem tudom javítani a székletem állagát, hogy normális vastag kemény székletem legyen. Önnek mi a véleménye erről a problémáról? Előre is köszönöm válaszát! N. János
Dr. Pászthory Erzsébet válasza széklet probléma témában
Kedves Kérdező! Panaszai hátterében lehetséges, hogy valamilyen étel-allergia áll (ezt a csalánkiütések miatt gondolom), ezért azt javaslom, vezessen étel-naplót, hogy kiderüljön, milyen ételek váltanak ki panaszokat. Emellett érdemes lenne felkeresni egy allergológus szakorvost is. Ha széklete a lágyabb állag mellett esetleg vért is tartalmaz, vagy szurokszínű, mindenképpen szükség lesz egy vastagbél vizsgálatra is. Üdvözlettel.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.