Gyomorgondok

Tisztelt Doktornő/Doktor úr! Azért fordulok Önhöz, mert engem is elért a családot sújtó hányós vírus. Ez önmagában még nem lenne túl nagy gond, de az a baj, hogy rajtam sokkal erősebben és visszamaradt valami. Úgy kezdődött, hogy fáj a fejem, azután hamarosan hánytam, görcsöltem, lázam lett és legyengültem. Az éjjel (ez a héten hétfőre virradó volt) összesen 9x hánytam, annyi erőm nem volt, hogy egy melegebb ruhát hozzak magamnak, pedig majd' megfagytam. Reggel egyszer ment a hasam, olyan gyenge voltam, hogy háromszorra sikerült odahordanom a ruháimat és 2x le kellett feküdnöm öltözés közben. Délben kijött a háziorvosom, kaptam Cerucal és B6 injekciót, de még továbbra is hánytam (12x összesen). Utána betegszállítóval mentünk a sürgősségire, ott már kerekesszéket adtak, annyira gyenge voltam. Kaptam egy infúziót, vénásan Cerucalt és hazaengedtek. Az UH negatív lett, viszont a CRP-m 60, 8. Azt mondták, hogy másnap menjünk el a gasztroenterológiára, de nem volt annyi erőm. Csütörtökön bírtam egyáltalán ülve maradni pár percnél tovább. Az lenne a gond, hogy a gyomrom nagyon nem jó azóta, ma az első nap, hogy jobb. Mozgásra, evésre és ivásra egyből begörcsöl, de akár elég hozzáérnem is. Valamiféle lüktetést érzek benne folyamatosan, kézzel is ki lehet tapintani, Anyukám is érzi. Ha eszem akár egy kekszet is, már egyből begörcsöl és hányingerem lesz. Ma volt az első nap, hogy csak fájt, de nem görcsöltem be. Az első 3 napban 2kg-t fogytam, most megállt (vagy belassult annyira, hogy a mérlegünk nem méri, mert fél kg-kat mér). Még mindig elég gyenge vagyok. Azt szeretném kérdezni, hogy ez mi lehet? Vagy mit próbáljak ki rá? Most szabadságom van gasztroenterológusom, meg nem éppen alkalmas még egy hétig, hogy kimaradjak a vizsgálatok miatt. Lentebb leírom a gyógyszereimet meg a betegségeimet (a Crohnra gyanakodtak, de érzem, hogy nem az, már csak a jobb oldalon fáj a gyomrom, a két bordám között-ott a legrosszabb meg a gyomrom alatt). Köszönöm szépen a válaszát! Üdvözlettel.

Dr. Pászthory Erzsébet válasza gyomorhurut témában

Kedves Kérdező! Folyamatosan fennálló panaszok esetén ne halogassa a vizsgálatokat! Háziorvossal is el lehet kezdeni, pl. vérvizsgálatot, hasi ultrahangot ő is kezdeményezhet., Ami a kezelést illeti, csak annyit javaslok, hogy diétásan étkezzen, kerülje a zsíros és fűszeres ételeket, fogyasszon sok folyadékot. A hányinger ellen a leghasznosabb a recept nélkül kapható Daedalon végbélkúp. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. június 25.

Kérdések és válaszok: Emésztőrendszeri megbetegedések

Reflux?Epés Reflux? Komolyabb ?
Tisztelt Doktor! Férfi 185cm, 115kg 29 éves vagyok 1 hete kezdődött a probléma. 5 szendvics illetve 1,5liter málna szénsavas ital volt az étel 13h-ig. Utána...
Múlhatatlan gyulladás a gyomorban
Tisztelt Főorvos úr! Segítségét szeretném kérni, a történetem ott kezdődött, hogy sok ideig szedtem heti rendszerességgel (pár naponta) migrénre nsaid...
Hasfájás szénsavas ital után
Tisztelt Doktor Úr! Az lenne a problémám, hogy szénszavas víz, kávé vagy bármilyen szénsavas ital ivása után, csípős étel evése után elkezd fájni a hasam és...
Gyomortükrözés szövettan eredmény...
Tisztelt Doktor Úr! Gyomortükrözés szövettani eredményében az alábbi értelmezésében kérném segítségét. "a lamina propriaban gócos jellegű mononucleáris...
Akut/krónikus Gyomorhurut
Tisztelt Doktor Úr! 3 évvel ezelőtt egy elég rossz periódus volt az életemben és azt lehet mondani, hogy sajnos 2 éven keresztül elég gyakran és nagy...
Pfizer vakcina akut gyomorhurutra...
Tisztelt Doktor Úr Kérdésem az lenne, hogy aktív gyomorhurut gyomorfekélyre velvehető e a Pfizer védőoltás ami akut most zajlik és nincs kezelve? Most csak...