Gyulladás az emésztőrendszerben, konstans fájdalom a vékonybél területén
Tisztelt Szakorvos! 21 éves sportoló, egészségesen élő fiatal főiskolás vagyok. Lassan 2 hónapja, hogy konstans kínzó hasfájás, erős étvágytalanság és minimális étkezés hatására is fokozódó hasi puffadással küzdök. Problémáim Augusztus utolsó napjaiban kezdődtek, ismertetek minden részletet, ami segíthet Önnek a válaszadásban. A fent említett hasfájás előtti hetekben egy olaszországi nyaralás utána, mint kiderült az egész családott érintett egy fenék körüli, igen erős viszkető érzés, édesanyámnak hasi puffadás, melyek elmultak. Nálam enyhe viszketés volt szintén 1 hónapig, majd a fent említett hasi panaszok jelentkezését megelőzen 2 nappal, majd jelentkezéskor nagyon erős viszketés. Másnap 5x széklet, mely már az utolsónál vízszerűen folyt. Ez még aznap megszűnt. A probléma csak ezután jelentkezett igazán. Aznap éjjeltől a mai napig el nem múló hasi fájdalom. 5 évvel ezelőtti elhúzódó helicobacter fertőzésem (félre diagnosztizálás miatt) most azonnal gasztroenterológiai magánrendeléshez fordultam a gyors gyógyulás reményében és vérkép, UH vizsgálatok mellett gyomor -és béltükrözésen is átestem, szövettani vizsgálat is készült. Eredmények: gyomortükrözés reflux okozta felmaródásokon kívül negatív, colonoscopia negatív, de terminalis ileumban helyenként egyenetlen mucosa. Szövettan eredmények: Duodenum és Antrum-interstitialisan diffus jellegű idült lobsejtes reakció jött létre. Terminalis ileum: interstitiumban centrum germinativumokkal rendelkező nyirokfolliculusok vannak, körlöttük stroma szintén lobsejtes reakciót mutat. Volt 1 székletvizsgálat is mely negatív lett. Hasi UH kétszer volt, ahol megnagyobodott lép, minimális folyadékgyülem és 4-5 mm nyirokcsomó figyelhető meg. Hasmenésem, hányingerem, lázam nincs. Az orvosom diagnózisnak Crohn-t írt, ill. IBD gyanúja miatt salazopyrin 3x2-t. Antibiotikumot a betegség elején SEM kaptam. Szeretném az Ön véleményét is kikérni. Mi okozhatja a nem múló tüneteket, mi leheta gyulladás oka? Félek! Válaszát nagyon köszönöm!
Dr. Szigeti Nóra válasza hasi panasz témában
Kedves Kérdező! A szövettani diagnózis nem meríti ki a Crohn-betegség diagnózisát, legfeljebb valóban a gyanúja merülhet fel. Erre a lokalizációra a Salazopyrin nem a legjobb megoldás, de ha már elkezdtem érdemes várni a hatásra. ha nem válik be, ismételt gasztroenterológiai vizsgálatot javasolok.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.