Hasfájás és aranyér
Üdvözlöm! A problémám a következő: 4 évvel ezelőtt aranyérszerű tüneteket vettem észre magamon, elkezdtem e célra való kenőccsel kezelni. Pár hét után kezdtek a tünetek elmaradni, majd meg is szüntek. Nem sokkal később egy rossz mozdulat következtében éles nyilalással elkezdett fájni a jobb alhasi terület, amely azóta is hol erősebben, hol enyhébben is jelen van. Néha egyáltalán nem is fáj. Mivel ez nem akart szűnni, felkerestem a háziorvosom. Elküldöttegy részletes kivizsgálásra, ahol a következőket állapították meg: a labor eredményeim teljesen rendben vannak, a jobb vesémben találtak homokot, valamint a végbélben 14 cm-re bent egy borsónyi polipot, a colonoscopia ezen kivül negativ volt. Aranyérre utaló tüneteim azonban ekkor már nem voltak, a proctológus azt mondta, hogy nincs aranyerem. A vesehomok gyógyszeres kezelés után elment, a polipot eltávolították, elküldték szövettanra. Az eredmény negativ, jóindulatú volt. A ciklikus fájdalom azóta is megvan, talán a duspatalin nevű gyógyszer enyhíti egy kissé. Most pár hete nem szedtem és újból aranyér jellegű tüneteim vannak, amit hemorid-al szoktam kenni. Nem tudom, hová forduljak ezzel a problémával, illetve milyen vizsgálaton kellene még átesnem. Előre is köszönöm, hogy foglalkozik velem, várom válaszát.
Dr. Plósz János válasza hasi panaszok témában
A panaszt okozhatja a hasfali izomzat sérülése vagy sérv kialakulásának kezdete (erre utalhat a hirtelen, mozgáshoz köthető indulása a panaszoknak). Ha erről van szó, a sérv tényleges kialakulásáig igazán tenni nem lehet vele, a hasfali és hátizomzat erősítése segíthet a panaszok mérséklésében. Ha a Duspatalin segít, érdemes lehet kúraszerűen pre- és probiotikummal is kiegészíteni.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.