Gyomor-fül kapcsolata

Tisztelt Doktor Úr! Számomra eddig ismeretlen tünet végett fordulok Önhöz. A diétám napi 500g húst (csirkemell, steak), reggel saláta. A délelőtt folyamán elfogyasztottam a salátát, mint reggeli majd délben egy kávét ittam ebéd előtt. Ezt követően elkezdtem fogyasztani az ebédem (nagy étvággyal) azonban furcsa mód hamar teltségérzet fogott el az étel közben. Miután megettem pár percre rá bedugult mindkét fülem, valamint forróság érzet fogott el. Ebéd után már észleltem valami féle hasi diszkomfort érzetet. A sürgősségin semmit nem találtak, kardiologia, hasi ultrahang sem mutatott eltérést. Az incidenst követően egyébként valamiféle hasi baktérium/virus fertőzést kaptunk el családon belül, ami a gyomorsav megemelkedésével járt. A kérdésem az lenne, hogy lehetséges e, hogy a fül hirtelen bedugulása, melegsegerzet a gyomorsav vissza áramlása következtében alakult ki? Korábban is volt hasonló eset nagyobb adag étel elfogyasztását követően. Jelenleg kisebb adag ételeket fogyasztok, savlekotot szedek, így a helyzet jelenleg stabil. Híg szeklet továbbra is fenn áll, de csak egyszer a reggeli órákban. Előre is köszönöm válaszát!

Dr. Plósz János válasza füldugulás témában

Lehetséges, hogy reflux okozta garat illetve orrnyálkahártya irritáció füldugulást okozzon (de tud ilyet tenni vírusfertőzés is lényegesen gyakrabban).

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2024. szeptember 11.

Kérdések és válaszok: Emésztőrendszeri megbetegedések

Füldugulással repülőút?
Tisztelt DoktorÚr! 24 éves fiú vagyok. A fül-orr-gégészeti panaszaim kb. 8 hónapja tartanak. Voltam vele doktornál, csatolom az ambuláns lapot. Mostanáig...
Fülnyomás érzés arcüreggyulladás után
Tisztelt Doktor úr! Már 2 hete megfázással küzdök, ami okán múlt héten elmentem Fül-orr gégészhez, aki arcüreggyuladást diagnosztizált, orrcsepp használatát...
Fül.
Furdeskor belement a viz a fulembe, amit fulpiszkaloval szerettem volna kiszedni, amikor eszrevettem, hogy az egyik fulembe kb fel centit ert be a palca,...
Fül szúrás lesz?
Kedves doktor /nő! 3-4napja zúg a bal fülem, be van dugulva és fáj, nem folyik semmi belőle nincs lázam se. Előtte buszon utaztam és minden ablak nyitva...
Fülkürthurut
Üdvözlöm! Visszatérő problémámra szeretnék segítséget kérni! Sajnos minden hónapban menstruációm erős migrénnel jár, amit csak hideg vizes borogatással tudok...
Füldugulás73
Az alábbi problémámra kérnék választ: kb. 2-3hete megfázásos betegség után a bal fülem bedugult picit néha fájt ritkán valami váladék is távozott minimális....