Emelkedett tumormarker CA 19-9
Tisztelt Doktorúr! Sajnos végső elkeseredésemben írok. Egy emlőelváltozást vettek észre a mellemben 2,5 éve, amit évente kellett ellenőrizni. Az idei évben március elején sajnos az elváltozás nőtt, illetve szerkezete megváltozott. Először citológia történt, ami C3 eredményt adott, sajnos nagyon megijedtünk és a család unszolására elmentünk egy tumormarker vizsgálatra. A mell illetve minden más érték rendben van, egyedül a CA 19-9 emelkedett (70, referencia érték: 27). Iszonyúan megijedtem, ugyanis semmi erre vonatkozó tünetem nem volt. A vérvétel előtt egy órával egy kicsit zsírosabb ételt ettem, ha ez számít, illetve, ami fontos lehet, hogy a vérvétel előtt egy hónappal egy hagyományos visszérműtétem volt, ami még nem gyógyult meg teljesen. A műtét után 10 napig Clexane injekciót szúrtam. A műtétkor (tehát a tumormarker előtt egy hónappal) a vérképem tökéletes volt., Amikor jeleztem az emlőm kezelő doktornőmnek telefonon, ő nem tulajdonított ennek semmi jelentőséget, csak jól lecseszett, hogy miért mentem el ilyen vizsgálatra, szűrésre teljesen alkalmatlanok, illetve azt mondta, hogy "egy begyulladt köröm" is okozhat emelkedést. Azért egy hasi ultrahangra elmentem, semmit nem találtak, ő is azt mondta, hogy ne foglalkozzak ezzel, valószínűleg a műtét miatt ugrott ki, és ez nem nagy eltérés. Idő közben az emlőből eltávolították a daganatot, B3 intraductalis papilloma lett a végső diagnózis, rosszindulatúságra, atípiára vonatkozó eltérések nem mutatkoztak, további teendő nincs, fél év múlva kontroll. Ettől igaz megkönnyebbültem, de azt tudni kell rólam, hogy iszonyatosan szorongó vagyok, illetve hipochonder és pánikbeteg (pszichologógussal elkezdtünk dolgozni rajta), de szeretnék végre megnyugodni, hogy semmi bajom, ugyanis most már elkezdtem a hasamra fókuszálni, hasi tüneteket "keresni, generálni" magamon. A kérdésem tehát az lenne, hogy ezt a kiugrást okozhatta-e valóban a visszérműtét? Valóban, ha daganat lenne ebben a régióban, akkor nagyobb lenne a kiugrás? Elég volt ez a hasi ultrahang ennek a kizárására? Köszönöm a válaszát előre is.
Dr. Plósz János válasza tumormarker témában
A tumormarkerek valóban nem alkalmasak szűrésre, így ilyen jellegű vizsgálatuk értelmetlen, csak a betegségtudatot fokozzák. Ha nincs riasztó hasi panasz (jelentős, indokolatlan fogyás, véres széklet, fokozódó hasi fájdalom, ágynyugalmat megzavaró panasz illetve jelentős családi terheltség), nem szükséges további vizsgálódás. Ha ez nem nyugtatja meg, egy hasi CT és gastro-colonoscopia elvégzése komplettálhatja a kivizsgálást.