Betegség

Jó napot!
Vasárnap délután hirtelen elkezdtem érezni szúrófájdalmakat a melkasamnál, de nem folyamatos fájdalom volt. Néha éreztem aztán elmúlott. Hétfőn voltam háziorvosomnál, aki meghallgatta a légzésemet, EKG-t is csinált a szívem miatt, mindent rendebn talált, végül a hasamat találta túl keménynek, kiderült, hogy a gyomromnak lehetett valami baja. A gyomor fájdalom, az egyébként feljuthat a mellkasig? Buscopan iletve Quamatel nevű gyógyszereket írta fel a háziorvosom, azokat szedjem. Meg azt mondta, hogy diétázzak. Vszont, amint eljöttem tőle reggel, ettem pár szem ropit, ami viszont azonnal "kijött" belőlem vagyis kihánytam. Lázam nincs, nem is köhögök, nemis vagyok megfázva, csak még az furcsa nekem, hogy, amikor tüsszentenék, akkor egyszerűen nem tudok, mintha valami nem engedné, hogy tüsszentsek. Próbálok, amikor kell, de nem megy. Nem tudok egyszerűen tüsszenteni. Diétázásnál is néha érzem, hogy, mintha hányingerem lenne, sőt egyik nap (sportolok, kosarazom) lementem egy kicsit futni edzésre, (azt hittem, hogy a mozgás jót tesz)  futás után majdnem elhánytam magam, annyira elkezdett fájni a gyomrom. Néha előfordult az is, hogy úgy éreztem, hogy nehezen vennék levegőt, mintha  atüdőmnél nem lenne rendbe valami, vagy csak a gyomor fájdalom hat oda is? Ezért is írtam, hogy nem lehet-e esetleg tüdőgyulladásom vagy csak a gyomrom miatt érzem ott is a fájdalmat,  vagy, hogy visszemenjek-e a háziorvosomhoz? Azt még észrevettem magamon, hogy egy kicsit fáradtabb vagyok a kelleténél. A háziorvoso még azt is mondta, hogy ha jobban fáj akkor menjek vissza hozzá ésbeutal egy hasi ultrahangra. (Egyébként anyukámnak az epéjével voltak gondjai)

Dr. Csuth Ágnes válasza gyomorfájás témában

Tisztelt Kérdező! Első lépésként pihenést, diétát, bő folyadékfogyasztást (szénsavmentes ásványvíz). A legvalószínűbb a vírusfertőzés, a láz nem kötelező. A gyomorvédő gyógyszerek szedését folytassa. A tüdőgyulladás kizárása miatt hallgatta meg a háziorvos. Amennyiben pár nap pihenésre sem javul, vagy láz és mellkasi fájdalom jelentkezik valóban vissza kell menni a háziorvoshoz. Az epehólyagkövesség is tud hasonló tüneteket okozni, különösen zsíros-fűszeres ételek fogyasztása után. Ha a hasi, gyomortáji panaszok folytatódnak, láz és mellkasi panaszok nélkül érdemes egy hasi ultrahangot is csináltatni.Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2009. október 17.

Kérdések és válaszok: Emésztőrendszeri megbetegedések

Helicobacter pylori terhesség alatt
Tisztelt Doktor Úr/Nő! Tavaly Helicobacter p. -ra kaptam 2 hetes antibiotikum kúrát, rengeteg csalánkiütéssel, arc, szem, száj, lábduzzadással járt amíg...
Gyomorszáj fájdalom éjszaka
2023-ban csináltak étel intolerancia tesztet. Gyömbérre, banánra vagyok érzékeny, másra nem. Kb. 6 havonta van egy heves gyomorszáj fájdalmam. Ez éjjel 1-3...
Atypusos polip
Kedves Doktor Úr! Ezt a leletet kaptam: A gyomor lumene szabályos, a fundus, corpus redőzete megtartott, víztiszta szekrétumot tartalmaz. A fundus területén...
Széklet kérdés
Tisztelt Doktor Úr! Hajlamos vagyok túlenni magam, és rendszertelenül étkezem. Erre javaslata szerint kis étkezéseket tartok. Jobb oldalt a bordám alatt...
Bélfodor gyulladás
Egy más okból készült MR vizsgálatnál, derült fény egy kb. 7 cm-es területű bélfodor gyulladásra. Bal alhasi fájdalom, puffadás, böfögés tünetekkel, ami...
Bélpanaszokat, hogyan kezeljem?
Tisztelt Doktor úr! Panaszaim 5 napja kezdődtek, amit a következők jellemeznek: kutyorognak a beleim, gázosodás,napi 2x nyákos széklet. Van, hogy a széklet...