Gyomorrontás utáni gyomorfájdalom nem múlt el

Kedves Doktor Úr/Nő!

Hétfőn valószínű volt egy gyomorrontásom, ami következtében 4szer 5ször hánytam, lázam volt. Aznap nem ettem csak egy kis főtt krumplit, és ittam sok folyadékot. Másnapra elmúlt a hányinger és a láz, éhes is voltam nagyon. Így már rendesen ettem, de jóval kevesebbet, mint a gyomorrontás előtt, viszont azóta, amint eszem rögtön fáj a gyomrom, hol fent a gyomorszájnál, hol pedig a beleknél érzek fájdalmat. Pedig direkt nem eszek sokat. Ma reggel felébredtem és éhes voltam nagyon, ettem egy banánt, és már fájt is a gyomrom, elmentem és vettem Rennie-t, de az sem hatott, most is ettem és ugyanúgy fáj a gyomorszájnál. Nem értem mitől lehet ez! sose volt ilyen problémám!

 

Előre is köszönöm a válaszát!

CsR

 

WEBBeteg szakértő válasza gyomorfájás témában

Leírása alapján a gyomorrontás diagnózisa helytálló lehet. Azonban ennek lezajlása legalább pár nap, egyes esetekben a teljes gyógyulás pár hetet is igénybe vehet. Véleményem szerint az éhség megjelenésével túl gyorsan bővítette a diétát, emiatt jelezkezik a gyomortáji fájdalom. Javaslom, kezdje ismét pár napi keksz-tea, főtt rizs-burgonya fogyasztásával az étkezés felbővítését, tartson probiotikum kúrát (Lactív, Normaflore), majd fokozatosan bővítse az étkezéseket. A Salvus-vizes ivókúra is segítség lehet.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
WEBBeteg szakértő
Dr. Plósz János, gasztroenterológus
Megválaszolva: 2009. november 22.

Kérdések és válaszok: Emésztőrendszeri megbetegedések

Szegycsont alatt gyomorszájnál lüktető...
A gyomorszájnál lüktető tünet...mintha valami beidegződés magától kezdeni kórosan működni. Nincs savproblémám. Köhögnöm kell utána...a légcsövet irritálja...de...
Felhasi fájdalom
Üdvözlöm 2022.05.28-án korházba kerületem vesekővel és egy borzasztóan erős felső hasi fájdalommal. Rengeteg helyen voltam magán úton is a felhasi/gyomor...
Gyomorfájás, puffadás, szelesedés....
Tisztelt Doktornő/Doktorúr! Eddig felderítetlen gyomorfájás, puffadás, szelesedés miatt szeretnék tanácsot kérni, hogy milyen vizsgálatokra kellene...
Nyilaló gyomor fájdalom
1 napja tartó éles fájdalmat érzek a gyomromnál, a köldök fölötti résznél. Tapintásra kemény és érzékeny. Mozgásra éles fájdalom jelentkezik, egyébként olyan...
Gyomorfájás?
Kedves Doktornő! Az lenne a kérdésem, hogy mitől fájhat a gyomrom? Négy napja fájdogál, nem vészes csak az az idegesítő gyomorfájás. Fáj is meg nem is.. Két...
Gyomorprobléma
Kedves Doktor Úr! Körülbelül egy hónapja fáj a gyomrom. Csináltatom a fogaimat, és egy hónapja ideiglenes koronám volt, nem tudtam rágni rendesen,...