Candida, ibs vagy mi ez?

Üdvözlöm!

Összetett problémám van. Visszatérő nőgyógyászati gyulladásaim, fertőzéseim vannak (hüvelygomba, e-coli, hólyaghurut, kismedence gyulladás), most éppen úgy-ahogy tünetmentes vagyok-kapok majd hynevac vakcinát, de várnom lell vele, mer nincs raktáron. Csináltattam 2 hete HPV és Chlamydia tesztet, az egyik P2 a másik negatív lett. Engem viszont az aggaszt, hogy kb egy éve ezek mellé a bajok mellé párosult az állandó haspuffadás is, ami valamikor kisebb valamikor nagyobb mértékű, de állandóan fennáll. Próbálkoztam már puffadásgátlókkal, mint pl. Espumisan, Pankreoflat, de egyik sem használt. Kb fél éve voltam hasi ultrahangon, negatív. Néha fáj a belem és a hasam egy-két ponton és érzem, a menstruációm is kisugárzik a beleimre, olykor azok is fájnak nem csak lentebb. Valamikor tartós székrekedésem van, valamikor pedig hasmenés jellegű a székletem (ez menstruációkor inkább).

Gondoltam már arra is, hogy Candidás lehetek, mert végbél viszketésem is szokott lenni a fentebb felsorolt tünetek mellé, viszont nem kívánom hevesen az édességet pl. IBS gyanúja is fennáll, de az sem konkrét megalapozott gondolat alapján.

Nem tudom, mit lehetne ezek után a következő lépésem? Gasztroenterologia? Ön szerint mi bajom lehet? A krónikus nőgyógyászati gyulladás okozhat ilyen állandó puffadásos néha szúró, tompa fájalmakat?

 

Patrícia

 

Dr. Szamosi Szilvia válasza puffadás témában

Kedves Patrícia! A problémának étrendi, nőgyógyászati, gasztroenterológiai oka is lehet. Elsőként azt javaslom, hogy hagyja el az egyszerű szénhidrátokat, a puffasztó ételeket, a szénsavas italokat, a fehér lisztből készült péksüteményeket. Fogyasszon bőven rostot, probiotikumot, folyadékot. Egyen lassan, alaposan rágjon meg minden falatot, evés közben ne rágózzon, ne beszéljen! Az Espumisan szedését is javaslom, hátha így hat, hogy étrendi változtatás is van. Ha ezek pár hét alatt nem hoznak sikert, akkor gasztroenterológiai szakrendelést keressen fel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2010. február 02.

Kérdések és válaszok: Emésztőrendszeri megbetegedések

Rekesziomsérv, reflux
Tisztelt Doktor Úr! 16 éves lányomnál két hónapja gyomortükrözés történt, állandó teltségérzet és puffadás miatt. Fájdalma nincs,viszont 2-3 naponta van csak...
Emésztési problémák
Tisztelt Doktor Úr! 3 hónapja diagnosztizáltak inzulinrezisztenciával. Ezt követően szénhidrátcsökkentett, rostdús diétára álltam át. Azóta viszont folyamatos...
Köldök melletti fájdalom
Tisztelt Plósz János Doktor Úr. Eléggé összetett problémával fordulok Önhöz. A teljes kép érdekében egy kis felvezetés az előzményekből. 2021 Augusztusában...
Hasnyálmirigy, emésztetlen széklet
Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! Több éve puffad a hasam a gyomrom környékén evés után. Ha például burgonyát eszem ez fokozódik. Sokszor emésztetlen a székletem....
Hasi vizesedés
Tisztelt Dr. NŐ/Úr. Havonta egyszer feltellik a hasam vízzel, érzem, hogy nagyon megnől a hasam /amúgy alma alkat vagyok van kötényhasam/, mint aki 6 hónapos...
Hasnyálmirigy probléma vagy más...
Tisztelt Doktor Úr! Szeretnék tanácsot kérni Öntől. Lassan fél éve tartó hányingerem van evés után és órákig telinek érzem a gyomromat. Egy idő után világos...