Túlzott bélgázképződés

Üdvözlöm!

Egy 40 éves nő vagyok.

Évek óta tartó probléma nálam a túlzott bélgázképződés, mely egy kellemetlennek nevezhető szintről kb. 10 év alatt odáig fokozódott, hogy teljesen megkeseríti az életemet. Ezzel kapcsolatban voltam hasi ultrahangon, vér- és székletvizsgálaton, belgyógyászaton. Ezek a leleteim negatívak lettek, nem utaltak betegségre. Székletem, bár nem könnyen, rendszeresen, naponta kétszer van. Száraz, főleg az eleje bogyósan összeállt. Ez a legtöbb esetben ideig-óráig segít. Aztán általában délután öt-hat óra körül beindul a nem kívánt folyamat, és tart, amíg el nem alszom. Reggel pedig úgy ébredek, mint egy túlfújt lufi, amiből épp leeresztik a levegőt.

Úgy vettem észre, ez a probléma nálam az elfogyasztott ételtől függetlenül jelentkezik. Természetes régóta kerülöm az amúgy is puffasztó ételeket, a szénsavas,   cukrozott italokat, a túlzott nyers zöldség és gyümölcs fogyasztást. Néhány hónapig Dicetelt szedtem, ami kezdetben jelentős javulást hozott. Később ennek ellenére visszatértek a felfokozott tünetek. Több, mint 10 éve ülő munkát végzek, sajnos nem mozgok rendszeresen.

Az lenne a kérdésem, ha ez nálam esetleg alkati probléma, lenne mód legalább a tünetek enyhítésére? Amennyire csak lehet kerülöm az emberek társaságát, egyetlen estére, éjszakára sem merek már hosszú évek óta még a közvetlen hozzátartozóim  közelébe sem kerülni.

Nem tudom, mi tévő legyek. Erről még beszélni is szörnyű, nem, hogy átélni.

Válaszát előre is tisztelettel köszönöm!

szomorka

 

WEBBeteg szakértő válasza bélgáz témában

Leírása alapján típusos irritábilis bél-szindrómában szenved. A probléma megoldása az életmód megváltoztatásával lehetséges. Tudományosan a széklet-rendezésre egyedül az intenzív testmozgás jelent segítséget, így azt javaslom, hogy naponta-kétnaponta végezzen legalább 40 percig tartó intenzív testmozgást (első körben a tempós séta is elég). Eközben az egész test átmozgatása a bélmotilitást is fokozza, csökkenti a tranzit-időt (nem pang a széklet a bélben). Emelett pre- és probiotikumok (Progastro825) kúraszerű fogyasztása javíthat az emésztési funkciókon. A Dicetel bélben ható simaizom-ellazító szer, így ha az hatott, lehet, hogy csak részben a túlzott gázképződés a probléma, a másik rész a felfokozott érzékenység a bélfeszülésre. Ez csak a stressz megfelelő feldolgozásával szüntethető meg (jóga, autogén tréning, relaxatio).

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
WEBBeteg szakértő
Dr. Plósz János, gasztroenterológus
Megválaszolva: 2010. május 24.

Kérdések és válaszok: Emésztőrendszeri megbetegedések

Mitől van túl sok bélgáz a...
Tisztelt Cím! Kb. tavasz óta fennálló problémám a nagy, mennyiségű büdös bélgázok termelődése. Ez nagyon kellemetlen. Voltam hasi ultrahangon, "a hepar jobb...
Bélmütét utáni gázosodás
Tisztelt doktor úr! 64 éves nő vagyok. 2016.szeptemberében bélelzáródás miatt mütöttek. A mütét során sigma tumort találtak mely a bal ednexumot és...
Gaz problema
Tisztelt Doktorur, A problemam a kovetkezo: jellemzoen estenkent, neha az ejszakai alvas soran kialakulo rendkivul kenyelmetlen puffadas mely nagy aranyu...
Záróizom probléma
Tisztelt Doktor Úr/Nő, Problémám két hete kezdődőtt, a nap bármely szakában jelentkező bélgáz visszatartási képtelenséggel. Stressz hatására fokozódik,...
Buborék érzet
Tisztelt Dr Úr, Dr Nő, Bal oldalon a borda ívek alsó fele alatt buborékoló érzést érzek., Mintha érezni is lehetne tapintással. Ezt már többször is éreztem,...
Lehet-e betegség
Érdeklődnék, a kedves Dr. nőtől/úrtól, hogy a párom már majdnem egy hete elég kellemetlen szagú bélgázt ereget, a hasa nem fáj, semmilyen fájdalmat nem...