Pajzsmirigy

Jó napot kívánok! 2008-ban megműtöttek pajzsmirigy túlműködéssel, mert gyermeket szerettünk volna a férjemmel. Azóta természetes úton teherbe estem 2009-ben, illetve 2010-ben inszemináció után. Mindkét esetben a pajzsmirigy rossz működése miatt veszítettük el gyermekünket a terhesség elején. Tavaly lombik módszerrel is próbálkoztunk, de itt is pajzsmirigy működési problémák miatt nem sikerült a beágyazódás. Most januárban szintén természetes úton próbálkoztunk több hormoninjekció után, hogy nagyon legyen az esély a terherbeesésre, de az STSH szint 7, 45-re emelkedett, így ezúton sem sikerült a baba. Az idén 41. életévemet fogom betölteni, és minden megteszünk annak érdekében, hogy sikerüljön, de pajzsmirigy működési rendellenességem miatt már-már valószínűtlennek tűnik a gyermekáldás. Várom tanácsát, melyet előre is tisztelettel köszönök. Gina

Dr. Fáklya Mónika válasza pajzsmirigy témában

Tisztelt kérdező! A pajzsmirigy működést endokrinológus tanácsa szerint rendezni kell. Bár ez az enyhe TSH emelkedés nem annyira súlyos, hogy biztosan azt lehessen rá mondani, hogy ez okozza a sikertelenséget. Mindenesetre a TSH-t rendezni javaslom. Semmiképpen ne adja fel a reményt, sikerülnie kell a babának!

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2012. január 31.

Kérdések és válaszok: Endokrin betegségek

Pajzsmirigy göb jóindulatú?
Tisztelt Doktornő! Egy rutin ultrahang vizsgálat során egy göböt találtak a pajzsmirigyemben. Panaszom nincsen, TSH, T3,T4 rendben. A leleten az áll:...
Pajzsmirigy probléma
Tisztelt Doktor Úr/Nő! 5-6 éve diagnosztizáltak nálam pajzsmirigy alulműködést. Eleinte 25 mikrogramm euthyrox-ot szedtem minden második nap. Utána orvost...
TSH érték jelentős változása
Kedves Doktornő! 2023.10 havi vérképen az alábbi pajzsmirigyre vonatkozó értékek jelentek meg: -TSH: 4,6 -T4: 18,1 Pár éve fennálló pajzsmirigy-alulműködés...
Pajzsmirigy
Tisztelt Doktornő /Úr! Csináltam egy pajzsmirigy labort, de sajnos még nem sikerült kiértékeltteni az eredményt, mivel külföldön vagyok. Így nem tudom, hogy...
Pajzsmirgy autoimmun ultrahang eltérés...
Tisztelt Drnő! 2023.03.23.-án elmentem pajzsmirigy ultrahangra, ahol az ultrahangos orvos az alábbiakat írta a leletemre és azt mondta, hogy autoimmun...
Gyermek pajzsmirigy érték emelkedett
Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! Gyermekem laborleletén a szabad T3 (fT3) értéke 6.82 pmol/l, a referenciához képest emelkedett. A többi pajzsmirigy eredménye a...