Szúró ismétlődő fájdalom a mellkas jobb oldalán

Tisztelt Hölgyem/Uram! Kb 10 napja érzek nem túl erős (10-es skálán 3/4-es) szúró fájdalmat a mellkasom közepén a szegycsont körül, de inkább kicsit a jobb oldalon. A fájdalom nem állandó. Időről időre belenyilall és kb. 2 mp-ig tart majd el is múlik. Van, hogy 5 percenként jelentkezik, van, hogy óránként. Reggel ébredés után erősebb amíg fekszem. Ennél kevésbé gyakran jelentkezik ha ülök és legritkábban, ha állok. Némi összefüggést éreztem a mozgás és a fájdalom jelentkezése között, de nincsen konkrét mozdulat, amivel ki tudnám váltani. Egyébként refluxos vagyok, kb 3 hónapja szedek rá napi 2 emuzult. Az utóbbi időben (amióta a fájás is van) a szokásos refluxos tüneteket (pl. torok szorítás) nem érzem eltekintve a reggeli mellkasi nyomástól, ami azonban el szokott múlni pár órán belül. A háziorvosom már beutalt labor- és tüdővizsgálatra is de egyik sem mutatott rendellenességet. A gasztroenterológusnak - akinél korábban gyomortükrözésen is voltam - leírtam a tüneteket, de szerinte nem a reflux váltja ki. Mostanában próbálkozom függeszkedéssel, ami, mintha enyhítené egy ideig a panaszokat, de még korai még ezt biztosan megmondani. Remélem sikerült részletesen leírnom és tud nekem segíteni. Ha orvoshoz kellene fordulnom meg tudná mondani kérem, hogy milyen szakterület? Köszönettel,

Dr. Árki Ildikó válasza szúró fájdalom témában

Tisztelt Kérdező! Mellkasi fájdalom esetén a következők jöhetnek szóba: mellkasi szervek (pl szív, tüdő, nyelőcső) betegségei, mozgásszervi és neurológiai eredetű megbetegedések, és még egyéb eltérések. Háziorvosa minden bizonnyal folytatni fogja a kivizsgálást.Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Árki Ildikó
Dr. Árki Ildikó Háziorvos
Megválaszolva: 2015. július 23.

Kérdések és válaszok: Fájdalom

Sztroke-gyanú?
Üdvözlöm. Pár napja egy egyszerű orrfújás után egy apró szúró fájdalmat éreztem a jobb fülem mögött, nyaki részen. Olyan volt, mint, amikor elfeküdjük a...
Kollagén kolitisz szuro fajdalom
Tisztelt Doktor Ur/Holgy. 24 eves lany vagyok. Februar 20an lett kimutatva, hogy kollagen kolitiszem van illetve az antrum es a corpus teruleten talaltak idult...
Miért szúr a szivem allat ha mély...
Tisztelt dr. Nőúr Mai nap kezdett el szurni a szivem allat allat, amikor mely levegőtt, de nem mindig csak idokeng, de akkor vagy 5-6 percig egy folytaban...
Jobb oldal mell feleti olyan, mintha...
Jó napot Ma reggel úgy keltem, hogy jobb oldalt a mellem felett ilyen szúró fájdalmat éreztem ez mitől van vagy mit csináljak holnap délután van házi orvosom
Bal oldal szúr
Üdvözlöm! Kettő napja szúr a baloldalam, és ha megpróbálok aludni erős szívdobogásra, illetve erős izzadásra ébredek! A vérnyomásom 150/70 körül van! Éjszaka...
Mi lehet a baj?
Tisztelt Doktor Úr! Kérdésem az lenne, hogy 24 éves vagyok, három hónapja szültem. Kb két hónapja szúrást érzek a hátamban néha mindkét oldalon. Há jobbra...