Régóta tartó mellkasi panaszok és fáradtság. Merre tovább?
Kedves Doktornő, Először is boldog új 2018-as évet kívánok önnek. Másodszor pedig van egy régóta húzódó egészségügyi problémám, amivel kapcsolatban szeretnék segítséget kérni. Jelenleg 32 éves vagyok, mellkasi fájdalmakkal és fáradtsággal küzdök nap, mint nap. A mellkasi fájdalom mellett a bal, de csak a bal lapockám is rendre zsibbad, és néha fáj is. A szívemnél pedig van egy állandó diszkomfort érzet, mely, azt vettem észre, hogy sport, mozgás, stressz, alkohol, kávé stb. hatására rosszabbodik. Nem vagyok túlsúlyos (182 cm mellett 85-90kb), az utóbbi hónapokban rendszeresen (heti pár alkalommal járok sportolni). Két ünnep között is voltam kétszer 1-1 csoportos gerinctornán, jógán, amiket nem igazán lehet kardió edzésnek venni, majd utána 15 percet szaunáztam. És az edzés és szauna után aznap este, illetve másnap sokkal jobban fájt a mellkasom és lapockám, ez sajnos szinte minden edzés után előjön, csak néha kevésbé, néha jobban., De ez nem azt jelenti, hogy amúgy ne lennének meg a tünetek. Ezen felül, amióta ezek a szívproblémáim vannak, azóta csökkent a libidóm is, nem igazán van reggelente merevedésem, vagy ha mégis akkor azt sem mondanám kielégítőnek. Illetve ha nővel vagyok is sokszor nem tudom megtartani az erekciómat, vagy ha mégis akkor is maximum egy aktusra vagyok képes, és utána is van, hogy jobban fáj a mellkasom. Illetve, ami még fontos lehet, hogy meleg vízzel való zuhanyzás után is van egyfajta kellemetlen érzet a szívemnél, amit úgy tudnék leírni, hogy mikor nyúlok bal karral a törülköző felé, akkor olyan, mintha összehúzódott volna egy ér a mellkasomban, és annak hatására, hogy felemelem, a kezem húzódik az ér. Ez miután párszor megemelem, a karom elmúlik (kevésbé lesz érezhető). A jelenlegi panaszaim már szerintem lassan több, mint 10 éve megvannak, de valahogy eddig sosem voltam rendesen kivizsgálva. Háziorvosomnak elmondtam párszor, hogy fáj a mellkasom, és folyamatosan fáradt vagyok, de sima EKG-s vizsgálatnál több vizsgálaton nem vettem részt. Egyszer voltam egy olcsóbb menedzser szűrésen, de ott sem végeztek terheléses EKG-t, és mint mindig, mindent rendben találtak. Egyszer egyik kardiológus doktornő azt mondta, hogy lehet, azért fáj a lapockám, mert rosszul tartom magam, de annyit jártam az elmúlt hónapokban gyógytornászhoz, meg gerinctornára, jógára, hogy ha attól lenne szerintem már elmúlt volna. Szívultrahang, egyéb terheléses, 24 órás EKG vizsgálatom sosem volt., Ami viszont fontos. 2012 fele vizsgálattal kiderült, hogy laktóz érzékeny és körülbelül fél éve egy másik vizsgálat kimutatta, hogy hisztamin érzékeny is vagyok. Ez utóbbi hatására próbálok jobban oda figyelni az étkezésemre (Kávét, alkoholt csak nagyon alkalmanként iszom, és próbálok minden hisztaminban gazdag ételt kerülni). Ez valamelyest segített a fáradékonyságomon, de a mellkasi panaszokat nem oldotta meg. A fáradékonyság alatt azt értem, hogy rendszeresen napi szinten 9-10 órákat alszom, és mellette is álmos vagyok, és a munkámra, mindennapokra is nehezen tudok odafigyelni. Ha kevesebbet alszom, akkor a mellkasi panaszaim 1-2 nap után erősödnek. Ezen kívül körülbelül 10 éven át folyamatosan szedtem Cipralexet, depresszióra, amit 3 hónapja hagytam el orvosi felügyelettel. Azért döntöttünk az elhagyás mellett, mert a libidóm nagyon lecsökkent és a Cipralexnek is lehetnek ilyen mellékhatásai. Amúgy a Cipralex, és ez az egész, depressziós történet is abból indult, hogy mondtam a háziorvosomnak a mellkasi gondokat, és a fáradékonyságot. Egyébként visszatérve az alkoholra. Azt vettem észre, hogy kis mennyiségben (1 max 2 pohár sör) az alkohol után, mintha jobban lennék egy rövid ideig és még, mintha a szex is jobban menne, de utána több pohár után rosszabb lesz. Még egy dolog, ami fontos lehet, 2016 májusában gerincsérvvel műtöttek, azóta is vannak hátproblémáim, amik miatt is járok a gerinctornára, jógára, gyógytornára, mert ha ezt nem teszem, akkor a hátam kezd el jobban fájni. Sajnos volt egy jó pár év az életemben, amikor kerültem a mozgást, bár valószínűleg a mellkasi problémáim is elősegítették ezt, mivel nem igazán volt energiám semmihez. Viszont most az elmúlt körülbelül fél évben próbálom a heti pár alkalmat beiktatni. Reméltem, hogy a rendszeres mozgástól a mellkasi problémák is megoldódnak, de sajnos nem segített, ezért is fordultam most Önhöz. Bár az fontos lehet, hogy ezek, amikre járok egyike sem kardió edzés, hanem inkább statikus alap izomzatot erősítő tornák. Komolyabb kardió edzésre féltem elmenni eddig. Mit javasol, milyen úton lenne jó elindulnom? Milyen vizsgálatokat kéne kérnem és hol? Köszönöm, András ui.: Majdnem elfelejtettem. Körülbeül 16-17 éven át dohányoztam kisebb kihagyásokkal. KB 3/4 éve tettem le úgy a cigit, hogy már csak nagyon ritkán (kb. havi egyszer) gyújtok rá., De amíg dohányoztam sem voltam az kimondottan nagy bagós. Nem esett nehezemre akár napokig nem rágyújtani.
Dr. Molnár Dóra válasza mellkasi témában
Kedves Kérdező! A panaszok alapján indokolt lenne először egy részletes labor (vércukor, vérkép, vizelet, máj és vesefunkció, vérzsírok, vércukor) vizsgálat - vas anyagcsere, pajzsmirigy hormon és tesztoszteron és D3 vitamin meghatározással kibővítve. Szív ultrahang vizsgálat, valamint terheléses EKG is javasolt a panaszok objektivizálására. Lelet birtokában lehet dönteni a továbbiakról. Addig is megpróbálkozhatna az alkalmazási javaslat szerinti recept nélkül kapható D3 vitamin készítmény szedésével, esetleg enyhülhetnek a tünetek. (Őszi -téli időszakban Magyarországon az éghajlat + étkezési szokások miatt kevés D vitamin jut a szervezetbe természetes módon, és a tudomány mai állása szerint ez is lehet egy sor Önéhez hasonló probléma hátterében.) A panaszok egy részét gerinc betegség is okozhatja, esetleg egy neurológiai kontroll vizsgálat is célszerű lenne ennek tisztázására. Jobbulást kívánok! Tisztelettel: Dr. Molnár Dóra, kardiológus
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.