Furcsa érzések, a szív körül.

Tisztelt Doktornő! Régebben is volt már hasonló, de az utóbbi időben kicsit sűrűbben jelentkezik, hogy elsősorban szívtájékon, kicsit feljebb, néha a mell külső részénél, furcsa érzések jelentkeznek. Elsősorban enyhe bizsergő, vagy, mintha érezném ahogy folyik a vér, vízcsepp folyna, vagy mászkálna valami a bőröm alatt (hangyamászás érzés) . Nagyjából ezekre tudnám hasonlítani az érzést. Szív eredetű problémát szerencsére nem találtak. Az utóbbi időben, több volt a stressz a kelleténél. Ön szerint, ez állhat e emögött, vagy esetleg valamit nem, derülhetett ki a vizsgálatok (vérvétel, mellkasröntgen, szív ultrahang, terheléses, ekg, holter) során? Lehet e érezni, pl: szívbillentyű, szív ritmuszavart, vagy egyéb szív jellegű problémát a fent leírt tünetek alapján?, Ami még fontos lehet, hogy van egy kisebb hörgőgyulladás, lerakódás, illetve, valamint a bal oldalam, vállam kicsit fáj, be van kötve, a nyakam ropog. Kisugározhat e az ilyen jellegű fájdalom? Ha igen, a miért nem érzem a jobb mellben? Igaz néha lábban, fejben vannak hasonló érzések kisebb mértékben. A bal fülem gyakran meleg, és kipirosodik. akár naponta többször is. Ennek lehet e bármi köze, ill. a fent leírtak között, lehet összefüggés Ön szerint? Válaszát előre is nagyon köszönöm! Tisztelettel: GA

Dr. Molnár Dóra válasza mellkasi panasz témában

Kedves Kérdező! A panaszok egy részének hátterében gerinc probléma is állhat, érdemes lenne reumatológiai rendelésre elmenni ennek tisztázására. A légúti tünetegyütteshez, amely lehet, hogy vírus ferőzés következménye, is társulhatnak a panazok. A fent leírt részleletes vizsgálatok súloysabb szívbetegségre utaló eltéréseket valószínűleg kimutattás volna. Érdemes lenne azonban a vérnyomását rendszeresen ellenőrizni, mert lehet, hogy ingadozik, akár ez is okozhat hasonló panaszokat. Jobbulást kívánok! Tisztelettel: Dr. MOlnár Dóra

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Molnár Dóra
Dr. Molnár Dóra Kardiológus, belgyógyász
Megválaszolva: 2018. március 24.

Kérdések és válaszok: Fájdalom

Szorongás vagy szívbetegség?
Jó napot! Úgy körülbelül 3 hete bementem a sürgősségire erős szédüléssel, ami már hetek óta fent állt, de az nap erősödött és erős ájulásérzés kísérte,...
JTSZB, Koncentrikus Bal Kamra...
Tisztelt Doktornő! Segítséget szeretnék kérni az alábbi problémámban! a Covid betegkísérőként a székesfehérvári Szent György Kórházban kezdtem el dolgozni...
Szív szúrás, fájdalom
Tisztelt Doktornő! Pont a járványhelyzet előtt diagnosztizálta a háziorvosom a magas vérnyomást és gyógyszert is kaptam rá és a magas pulzusomra is Coverex -AS...
Mitől fáj a szivem?
Március 20-án péntek éjjel a feleségemmel lefekvéshez készültünk éjjel fél 2 magasságában és egyik pillanatról a másikra elkezdtem furcsán érezni magam és nem...
Mellkasi panaszok karzsibbadás
Tisztelt Doktor Nő! A kérdésem kissé hosszas lesz! Az idén Februárban SBO osztályra kerültem mellkasi fájdalom és bal kar zsibbadás illetve a szívverésem...
Vérnyomás
Jó napot kívánok. 31éves, 172cm magas, 50kg, két gyerekes anyuka vagyok. Mostanában sokat nyom a mellkasom. Méregetem rendszeresen a vérnyomásom digitális...