Mi tévő legyek?

Tisztelt webbeteg!

A problémám az lenne, hogy egészen idáig fogamzásgátlót szedtem (2évig), de sajnos közbejött néhány tényező így nem tudom, hogy mi tévő legyek.

Január 4-től 1 héten keresztül antibiotikumot kellett szednem betegség miatt (ez a utolsó gyógyszeres hetem volt). Ezen a héten párommal nem voltam, viszont utána való héten igen, amikor a 7 napos szünetem volt. Január 14-én jött meg és a szokásos 3-4 nap helyett 5 napig tartott és erősebb is volt, arra gondoltam, hogy az antibiotikum miatt gyengülhetet a hatása. Mindezek után, (persze szerettünk volna már babát is és) úgy döntöttem nem szedem tovább, de, amikor be kellett volna vennem a tablettát be is vettem szombat és vasárnap is, nagy butaság volt csak a szervezetem még emlékezett és bele se gondoltam. Ez a 2 tabletta után emlékeztetett a párom a dologra és megbeszéltük, hogy tényleg nem szedek be többet. Itt kezdődtek a gondok 21-én észre vettem éppencsak látszódó rózsszínes pettyet a fehérneműmön, ezután 22-én újból megjött és 3 napig tartott. Most viszont nem tudom, hogy mikor kellene megjönnie legközelebb, hiszen ha 22.-ét vesszük, akkor most, vagyis február 18-19 én. 16.-án voltam orvosnál, persze nem magánrendelés és így "siettetee vizsgálat volt". Minden rendben volt, nem láttak semmi kórosat, 8mm-es méhnyálkahártya. Mivel egész hónapban próbálkoztunk, így nem tudom, hogy mikor lenne érdemes tesztelnem, és hogy ez az eredmény megfelelne-e beágyazódás utáni állapotnak?

Válaszát előre is köszönöm: A.

Dr. Csuth Ágnes válasza fogamzásgátló témában

Kedves Hölgyem! Ha nem jön meg február végéig a mensese, akkor csináljon egy terhességi tesztet. Valóban nem is lehet ilyenkor tudni, hogy pontosan mikor van peteérése, hiszen éppen abbahagyta a fogamzásgátlót, és picit időt kell a szervezetnek hagynia, hogy beinduljon a saját hormonműködése. Tehát ne izguljon, ez még csak egy hónap, bőven van még ideje, hogy terhes legyen.  

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2010. február 23.

Kérdések és válaszok: Fogamzásgátlás

Fogamzasgatlo es gyogyszer
Kedves Doktor Ur! Bedugult nagyon a fulem es audispray juniort hasznaltam es hasznaltam az audispray felnott valtozatat is de nem talaltam leirast az...
Fogamzagatló dienille colitis ulcerosa
Kedves Dr! A dienille fogamzásgátló tabletta leírásában szerepel, hogy kockázatot jelent a szedése, amennyiben colitis ulcerosaban szenvedek. Ebben szeretném...
Fogamzásgátló-szedés
Tisztelt Dr. Úr! Roxanelle fogamzásgátlót szedek. Anno szerdai napon kezdtem el szedni a tablettákat és azóta a menstruáció mindig pontosan szombati napra...
Étrend kiegészítők és fogamzásgátló
Üdvözlöm! Több éve Milligest fogamzásgátlót szedek, és egészségmegőrzés céljából L-glutamin, aminosavat (napi 5g, puffadással küzdök valamint edzek) és...
Fogamzásgátlás használata
Tisztelt Doktor Úr! 3 éve szedem ugyanazon fogamzásgátló gyógyszert (Mirabella 75 mikrogramm/20 mikrogramm) és ez idő alatt semmilyen problémám nem akadt. A...
Nuvaring használata több, mint 4 hétig
Tisztelt Doktornö! Az lenne a kérdésem, hogy Nuvaringet használok évek óta, semmi godom nem szokott lenni. Azonba most elfelejtettem eltávolítani időben, ls...